Egy emberi felkéréssel fordulok hozzátok.
Egyik, Karunkon tanuló másodéves földrajzos diákunkat, Salat Zsuzsát
leukémiával diagnosztizáltá k. Átesett már egy kemoterápiás kezelésen, és
sürgősen csontvelő-átültetésre szorul. Egyik testvérét 100 % -osan
kompatibilisnek mutatták ki, tehát egyetlen akadály a műtét elvégzése előtt
annak költségeit fedező összeg felmutatása.
A lánnyal, akinek évfolyamvezetője
vagyok, a vizsgaidőszak első felében találkoztam utoljára, amikor
bejelentette, hogy nem tud többet vizsgázni jönni, be kell feküdjön a
műtét-előkészítő kezelésre.
A műtétet Marosvásárhelyen végeznék, több
tízezer Euró az ára. Az Egészségbiztosí tási Pénztár átvállalta a műtét
költségeinek nagyrészét, és a lány lakhelyén is rengetegen adakoztak. Jelen
pillanatban kb. 10.000 Euró hiányzik ahhoz, hogy a műtétre, a gyógyszerekre,
injekciókra elegendő összeg meglegyen.
Ezért gondoltam, hogy az utolsó száz
méteren elindítom ezt az adomány-gyűjtést tanárok, diákok körében, mert nem
fogadom el azt, hogy egy hallgatónk Élete csupán a hiányzó összegen múljék.
Ha segíteni akartok, megtehetitek
összeget utalva az alábbi, a lány nevére nyitott bankszámlákra, vagy � ha
gondot jelent ez a művelet�, kérem hozzátok be hozzánk az irodába, földszint
24-es iroda (Str. Clinicilor u. 5-7. sz. Földrajz Kar),
átveszem kézben adományaitokat.
A bank: Banca Raiffeisen, Sucursala
Bartók Béla, Tg. Mures
Számlaszám EURÓban: RO05RZBR00000600098
76261,
Számlaszám RONban . nr.
RO98RZBR00000600098 76236.
Csatolok egy igazoló okiratot, de az
irodában megmutatom a hallgatólány egész orvosi vizsgálat-meneté t igazoló
iratcsomót.
Tisztelettel, reménykedve,
Pál Zoltán tanársegéd, évfolyamvezető
BBTE Földrajz Kar