A legtöbb közösségben és kultúrában léteznek olyan jellegzetes időszakok, amikor a fennálló társadalmi rendet, határokat, morális értékeket és normákat ideiglenesen feloldják. Mivel a mezőgazdálkodásból élő európai közösségek életében a keresztény megváltó születését egy-két hónapos munkaszünet követte, a természet téli pihenésének idején a földművesek vidáman szórakozhattak, ünnepelhettek.

 A nyugat-európai keresztény közösségek életében éppen ilyenkor kerülhetett sor az említett visszájára fordult, farsangi időszakra, amit az egyházi emberek a középkor századaiban következetesen az ördög ünnepeként emlegettek. Egy névtelen karthauzi szerzetes, az Érdy-kódex fordítója a 16. század elején a farsang vasárnapjára írott igemagyarázatában a szertelen vigasságokat, világi táncokat és játékokat elsősorban az ördög szerzeményének, pogány eredetű, gonosz szokásnak tartotta.  A magyarokkal szomszédos románság nem ismeri ezt a nyugat-európai hagyományt. A román településekben elsősorban a téli napfordulóhoz, a karácsonyhoz meg az újévhez fűződnek az archaikus, maszkos játékformák és utcai vidám felvonulások.

Vízkereszttől húshagyatig
A moldvai csángók magyarsághoz és a nyugat-európai kulturális övezethez való kötődését jelzi a tény, hogy közösségeikben (pl. Szabófalván) egészen a 20. század közepéig megőrizték a farsangi, húshagyati maszkos hagyományokat, szabadtéren megrendezett közösségi mulatságokat. Történeti mondáik is árnyaltan jelzik, hogy a moldvai magyarság az ortodox románsághoz képest miért ünnepli két nappal tovább, egészen húshagyókeddig a farsangot. A moldvai magyar falusi közösségekben lejegyzett történetek szerint Szent László király hajdanán csatában vett részt, ezért katonáival együtt nem tudott ünnepelni a húshagyat előtti hétvégén. De a pápa a szent király kérésére még két nappal meghosszabbította az ünnepi időszakot, hogy a korábban hadat viselő magyarok is vidáman szórakozhassanak. A magyar közösségek farsangnak nevezik a vízkereszttől húshagyókeddig terjedő időszakot. Az ünnepkör elnevezése a bajor-osztrák Fasching szóból származik, melynek irodalmi formája, a Fastnacht kezdetben csak a húsvéti nagyböjtöt megelőző éjszakát jelölte, de annak jelentése később fokozatosan kiterjedt az egész, vízkereszttől húshagyatig terjedő ünnepi periódusra. Nagyon sok erdélyi településen az ünnep napjainkban már csak a böjtöt megelőző hétvégére és napokra korlátozódik.  Bod Péter, Erdély 18. századi művelt és tudós református lelkipásztora a Szent Heortokrates című, Pozsonyban 1786-ban kinyomtatott munkájában olyan német eredetű szokásnak tartotta a farsangolást, melynek gyökerei még az ókori Lupercaliára és Bacchanáliára vezethető vissza.
A húshagyókeddre vonatkozó utalást Magyarországon első ízben az 1092-es szabolcsi zsinat határozatai tartalmazták. A Szent László király uralkodása alatt megszervezett gyűlés kemény hangon ítélte el azokat a Magyarországon élő vallonokat, ,,kik a magyarság törvényes szokását követni nem akarják, tudniillik, hogy ők, amikor a magyarok már elhagyták a húsnak ételét, még azután hétfőn és kedden is húst esznek, ha azt mondják, hogy a mi jobb szokásunk nekik nem kellemetes: menjenek, ahová akarnak.”
A karnevál kifejezés nyelvünkben a 18–19. század során, fokozatosan honosodott meg. Napjainkban elsősorban vidám, jelmezes, maszkos felvonulást és álarcos báli ünnepséget jelöl. A neolatin népeknél (olaszoknál, franciáknál, spanyoloknál) ezzel a szóval nevezik meg az egész farsangi időszakot. A szó töve a latin caro, ami húst jelent, melynek származékaiból a középkor idején fokozatosan kialakult a carneval meg a carnisprivium kifejezés. Az utóbbi szó a hús elvételét és elhagyását jelenti. A nagyböjt napját megelőző húshagyó nap megjelölésére a középkori magyar írott forrásokban elsősorban a latinból kölcsönzött carnisprivium fordult elő gyakrabban.

Archaikus, pogánykori elemek
A nyelvészeti és történeti adatok azt jelzik, hogy a magyar farsangi ünnepkör kialakulásában több művelődéstörténeti réteg is fontos szerepet játszott. Szerkezetében számos archaikus, antik, pogánykori elem maradt fenn. Ezenkívül az olasz reneszánsz jelmezes utcai felvonulásai gazdagították. Például a maskara kifejezés, mely az olasz maschera szóból származik, már a 16. századi írott forrásokban felbukkant. Végül pedig a polgári korszakban, elsősorban osztrák és német hatásra honosodtak meg a zárt helyiségekben szervezett, meghökkentően újszerű maszkokat felvonultató, vidám báli mulatságok.
Az erdélyi magyar farsangi szokásokban a különböző állatmaszkos játékok, valamint esküvőt, kivégzést és temetést utánzó változatok elsősorban a pogány, antik tradíciókkal mutatnak szoros hasonlóságot. Legtöbb elemük az idő manipulálására, a termékenység biztosítására és elérésére irányult. Az archaikusabb közösségekben előforduló, gyakran mágikus funkciókat betöltő maszktípusok rendszerint a helyi tradíciók által voltak pontosan kodifikálva és rögzítve, mivel a hagyományos társadalmak a transzcendenssel kapcsolatos elemek innovációinak rendszerint kevesebb teret engedélyeztek. Az Itáliában húshagyókor használt művészi maszkos felvonulások és ünnepek már a 15. századi írott források szerint meghonosodtak Magyarországon. Eleonóra, ferrarai hercegnő 1489-ben levelet küldött Pannóniába, melyben Hippolit nevű fiát, Esztergom akkori érsekét megbízta, hogy az általa elküldött álarcokat ajánlja fel Mátyás királynak. Az adomány színes, szakállas és szakáll nélküli szerecseneket és aggokat, fiatal lányokat és fiúkat ábrázoló, sőt spanyol módon borotvált szakállú álarcokat tartalmazott.

II. Lajos, az ökörszarvval
feldíszített Lucifer
A történeti források szerint a farsang idején szervezett maszkos mulatságok nemcsak az alsóbb néprétegek körében éltek, hanem jelentős szerepet játszottak az egész társadalom életében. A reneszánsz korában a felsőbb réteg is cselekvően részt vett a népi kultúrában: mind az elit, mind az alsóbb néprétegek azonos populáris, farsangi kultúrával rendelkeztek akkoriban.  Például II. Lajos magyar király udvarában – a különböző leírások szerint – farsang idején féktelen, vidám mulatságokat szerveztek. A mohácsi csatában elesett királyt Szerémi György így búcsúztatta: ,,Aztán márvány koporsóba helyezték, mert gyermekkorától kezdve rosszra szoktatták, s minden évben farsang utolján húshagyókor a rossz szellemek fejedelmévé tették, s feslettségbe húzták bele a nők.”  A király halálát azzal is okolta, hogy az minden év farsangján bolondot játszott, ökörszarvval feldíszített Lucifert alakított, s Isten ellen vétett, amikor ökörlábat, gólyaorrt és kígyófarkat viselt, töméntelen bort fogyasztott, és féktelenül táncolt. 1525 húshagyókeddjén, amikor a pápa követének a király lakomát adott, a mulatság szünetében olyan álarcos felvonulást szerveztetett, melyben még elefánt is szerepelt.
Ludovico da Bagno, mantuai olasz nemes azt írta le, hogy Egerben 1518. február 21-én olyan tréfás lovagi küzdelemre, parodisztikus párviadalra került sor, melynek keretében a lovagok testét vasabroncsok, vánkosok védték a szúrások ellen, s a játékosok lándzsa helyett csak egy rúdra kötött konyhakéssel vívtak.  A különböző harci játékok, lovas bemutatók nemcsak II. Lajos uralkodása idején, hanem még a mohácsi vész után is folytatódtak.

Pajzán párkereső játékok
a sötétben
Még a reneszánsz korszakban honosodtak meg az utcákon felvonuló, mozgószcénákon előadott, allegorikus jelenetek és játékformák. Az olasz karneválokra jellemző utcai felvonulások, utcaszínház, a meghökkentően új maskarák a 15–16. század idején népszerűek voltak a magyar királyi és főúri udvarokban, valamint nagyobb városi központokban. A 17. században a városi polgárság, céhes mesterek, kollégiumok világában a reneszánsz hatású maszk- és játékformák tovább gazdagodtak. Amikor Bethlen Miklós itáliai tanulmányútja alkalmával, 1665 januárjában Velencébe érkezett, rögtön levetette magyaros ruháját, mivel sokan sajátos farsangi öltözetnek vélték, és igencsak megbámulták. ,,Látván, hogy sereggel gyűlt körülöttem a bámészkodó nép a magyar köntös miatt, francia köntösbe öltözém és a farsangot ott töltém, mely bizony elég bolondság volt, bárcsak Páduát jártam volna meg (…) Az ő farsangi sok ezer maskarájok, bolondságok; mely álorcák alatt mind országos, titkos jó és gonosz dolgok, mind privátus embereknek, úr, pap, barát és község szörnyű paráznaságai mennek végbe, noha ennek egyéb üdőben is szemérem nélkül való szabadsága van az avval kereskedni szabadíttatott kurvákkal.” Pár évvel később Radics András arról értesítette Teleki Mihályt, Erdély kancellárját 1668. február 23-án írott levelében, hogy Lobkovitz herceg Bécsben a farsangi ünnepek alatt magyar ruhában, zöld bársony dolmányban és szűrös mentében bolondozott, s a császárvárosban szervezett mulatságok alkalmával a résztvevők pajzán párkereső játékokkal mulattak a sötétben. 
Az erdélyi nemesek a 18. század folyamán folyamatosan megfigyelhették utazásaik közben a nyugat-európai (pl. németországi vagy svájci) farsangi hagyományokat. Halmágyi István 1753-ban például a göttingeni diákok farsangját bámulta meg, amikor a csintalan német tanulók szánra ültek, fejükön szarvat viseltek, mások pedig aszszonyok öltözetét viselték, s vidáman hajtottak el az univerzitas prorektorának háza előtt. Teleki József 1760-ban Bázelben nézte végig a különböző maszkos farsangi csoportok felvonulását.  A Nyugat-Európában utazó arisztokraták, diákok, mesterlegények, kereskedők az évszázadok során folyamatosan közvetítették erdélyi szülőföldjük felé az újonnan látott szokásokat, s később idehaza közülük többet is meghonosítottak.
A farsang a 15–18. században szerte Európában az összes társadalmi réteg vidám ünnepe volt. A különböző történeti adatok arról vallanak, hogy a királyi és nemesi udvarokban, a városok céhes világában, valamint a falusi közösségekben rendszerint vízkereszttől egészen húshagyókeddig felszabadultan farsangoltak. A barokk és az ellenreformáció idején megszervezett, igen népszerű, tömeges vallásos processziók szintén jelentős hatást gyakoroltak a farsang idején megszervezett falusi és városi felvonulások szerkezetére, díszletezésére, látványelemeire. A farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományos alakoskodás és maskarás felvonulás pedig sok helyen a diákszínjátszás serkentője volt. Nagyon sok írott forrás arról tanúskodik, hogy már a 16. században a diákok a kollégiumokban ilyenkor vidám játékokat adtak elő. Például Brassó város számadáskönyvébe 1542-ben azt vezették be, hogy farsang idején a tanulók különböző komédiákat mutattak be.  A protestáns és katolikus iskolákban a 17–18. század idején elsősorban a farsangi hetek alatt mutattak be színjátékokat. Ferences és jezsuita kollégiumokban ilyenkor különböző vidám táncjátékokat és tréfás bohózatokat adtak elő.

A nagyenyedi kollégium
és a tiszti kaszinók farsangja
A nagyenyedi református kollégiumban még a 19. század idején is húshagyókedden és hamvazószerdán két-három napos vakáció következett. A távolabb lakó tanulók farsang végén otthonról rendszerint súlyosabb csomagot kaptak. ,,A sok jó otthoni holmi, a füstölt kolbász, oldalas, tészták, palacsinta, pánkó, otthoni, édesanya által sütött jóízű kenyér s más ízletes csemegék mind kikerültek a publikára, és testvériesen osztoztak a gazdagabbak a szegényekkel, ilyenkor elmaradhatatlan kelléke volt a mulatságnak a bor vagy legalábbis a jól megcukrozott, megrumozott tea, mit bármilyen használt diákfazékban megfőztek – adiák nem válogatós. Húshagyókedd mulatságának gyakran volt részegség a vége, de e napon nagyot mulatni valami olyan sajátos, régi hagyományon alapuló szokás volt, hogy a professzorok is elnézők voltak ilyenkor.” Az osztrák adminisztráció 18. századi berendezkedése után, elsősorban az erdélyi szász, majd a magyar városok tiszti kaszinóiban, termeiben olyan ünnepi formák honosodtak meg, melyeknek szerves és jellegzetes részét alkották a zárt térben megszervezett, meghökkentő, újszerű álarcokat felvonultató, kötött tánc- és játékrendre épülő báli mulatságok. n Folytatás a 17. oldalon folytatás a 16. oldalról n A konzervatív erdélyi nemesség 1778-ban nagy elégtétellel nyugtázta, hogy a Kolozsváron újonnan épített nagy bálház hirtelen összeomlott. A kolozsvári farsangi mulatságokat később a Redutnak nevezett tiszti kaszinóban rendezték meg. Előbb vállalkozó szellemű arisztokraták, majd később polgárok szerveztek farsangi bálokat a kincses – városban. Rettegi György (1718-1786), a felvilágosodás korának kisnemesi krónikása emlékiratában megbotránkozását fejezte ki az arisztokraták Kolozsváron szervezett mulatságaival kapcsolatban: ,,bál nevű vendégséget (melyben éppen annyi istenes dolog megyen végbe, mint régen a Baal isten tiszteletben) celebráltanak. Ezek álorcában, parasztember köntösbe a férfiak, az asszonyok parasztasszony köntösbe öltözvén, egyiktől a másikra járnak seregestől, ettek-ittak, táncoltak (egyéb gonoszságokat hogy nem cselekedtenek, ki gondolhatná, – de én azt elhallgatom), bujálkodtak még csak az ételekben is, mivel parasztember módra puliszkát, sóstejet, korpacibrét fakalánokkal ettek…” Egy korabeli szemtanú azt jegyezte fel, hogy Nagyszeben városában, 1792-ben egy farsangi hét alatt összesen négy alkalommal szerveztek különböző maszkos bálokat. A vidám mulatságok miatt még a város vezetőségének is ideiglenesen fel kellett függesztenie működését, és csak hamvazószerda után jegyezték be az anyakönyvekbe az időközben elhunytak vagy újszülöttek nevét.

Brukenthal szultánnak, Teleki Sámuel töröknek öltözött
A városban virágzó mulatságokról sokat elárul az a híradás, mely szerint 1796-ban az ifjabb Michael Brukenthal szultánnak öltözött, s rabszolganőt alakító feleségét láncon vezette be a terembe. A nagyszebeni országgyűlésen részt vevő magyar követek 1744 februárjában arról tudósították Apor Pétert, hogy a szász fővárosban soha nem látott vagy hallott, káprázatos ünnepi mulatságokat szerveznek, melynek része az éjszakai kivilágítás meg a vidám szánkázás. A magyar arisztokrácia színe-java 1767-ben már cselekvően vett részt a nagyszebeni farsangi ünnepségeken. Hadik András, az osztrák hadsereg generálisa a víg hetek alatt két emlékezetes, maszkos mulatságot szervezett. ,,Maga a generálisné török aszszonynak, gr. Teleki Sámuel pedig töröknek öltöztek, gazdagon készítvén ki fejüket, valósággal illett mindenkinek.”  Hadik Andrásnak és Teleki Sámuelnek, Erdély katonai helytartójának és tudós könyvtáralapító kancellárjának  részvétele a szász fővárosban szervezett összejövetelen jelzi, hogy a farsangi jelmezes, táncos ünnepség a magyar arisztokrácia és a gazdag szász patríciusréteg életében rég elfogadott, megszokott gyakorlat volt. A 19. század első felében megjelenő lapok, emlékiratok, magánlevelek részletekben gazdagon írják le az erdélyi városokban megszervezett bálok rendjét, melyek ugyanakkor a korabeli nemzeti, politikai és társadalmi küzdelmek, törekvések színterei voltak. A farsangi bálok alkalmával rendszerint jótékonysági, kulturális vagy nemzeti célok javára gyűjtöttek adományokat. A korabeli cikkek csípősen kipellengérezik a mulatozók túlkapásait, a túlméretezett pompát, s egyre inkább arra intik a résztvevőket, hogy azok ne feledkezzenek meg a régi magyar viseletekről vagy táncokról sem.

Regelő- vagy hütlőhétfő –
„az ördögnek innepe”
Évszázadokon át a vízkeresztet követő regelő- vagy hütlőhétfő nyitotta Erdélyben a farsangi időszakot. Heltai Gáspár A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialógus című, 1552-ben megjelent munkájában így írt erről a napról: ,,mindjárást a mi urunk Jézus Krisztus születésének napja után következik az ördögnek nagy innepe: a regélő hét, ottan a farsang etc. Akkor isznak az emberek, tobzódnak, lakoznak és külemb-külembféle heábavaló költséget müvelnek.” Az erdélyi magyar és szász közösségekben a települések szabadon megválasztott tisztségviselői (pl. bíró, éjjeliőr, határpásztor) ilyenkor tették le az esküt ünnepélyes keretek között, amelyet utána reggelig tartó mulatság követett. Például a Beszterce melletti Tacson a falusi elöljárók megválasztása után a férfiak és az asszonyok egészen a 20. század közepéig külön mulattak. A szebbik nem képviselői férjeik kizárásával olyan zártkörű, éjszakai mulatságot szerveztek, melynek keretében felszabadultan ettek és ittak, vidáman táncoltak és énekeltek, pajzán, erotikus elemekben gazdag játékokkal szórakoztak. Hogy kenderük minél magasabbra nőjön, kint a szabadban, a domboldalakon hosszasan szánkóztak, közben egymást tréfából hóba borították és temették.  A zártkörű aszszonymulatságok az erdélyi szász közösségekben már egységesebb formában voltak elterjedve.
A farsangi időszak kiváló lehetőséget biztosított a különböző nemi, nemzedéki, társadalmi szerepek és merev határok felborítására. Temesvári Pelbárt egyik prédikációjában élesen elítélte az asszonyok farsangi mulatozásait, féktelen táncait, pajzánságait, részegségét és ruhacseréjét. Beszédében elrettentő példaként említette annak az asszonynak az esetét, aki társaival együtt férfiruhába öltözött, álarcos játékot űzött, de súlyos vétsége miatt a démon elragadta a farsangi mulatságról, s végül a Kapos mocsaraiban lelte a halálát.
Dávid Ferenc, Kolozsvár hitújító lelkésze 1573 januárjában azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy az vessen véget a bábokkal történő, álorcás, farsangi ruhás felvonulásoknak. A kincses város tanácsa már 1573. január 13-án elfogadott egy olyan határozatot, melyben keményen elítélte mind a nappali, mind az éjszakai, utcán történő plebejusi vigalmakat és maszkos felvonulásokat. Egy kolozsvári boszorkányper alkalmával készített tanúvallomási jegyzőkönyv azt jelzi, hogy 1582 farsangján, a húshagyóvasárnapot egy héttel megelőző regélővasárnap alkalmával Rengő Anna és három asszonytársa férfiruhába öltözött, és a Király utcában palástja alatt vitte a farsangi bábot. Egy másik, 1597-ben keletkezett tanácsi határozat Kolozsvárt újra megtiltotta a nyilvános szánkázást és álarcban való járást.

A kíváncsi férfiak büntetése
Az egyházi és világi hatalom határozott tiltása ellenére a különböző ruhacserével járó farsangolás tovább folytatódott a 17. században. A nagyenyedi református egyházmegye jegyzőkönyve 1648-ban örökítette meg, hogy ,,Polljánban Pap Mihály Asszony Ember ruhában fársángolt, azért excommunicáltatott s a Fársángolás meg tiltatott.”
 A farsangi időszak végén nagyon sok erdélyi falu fonóházában az asszonyok zártkörű mulatságot szerveztek.  A férfiak dominanciájára épülő erdélyi falvak társadalmában szinte intézményszerűen működtek ezek a zártkörű ünnepek, melyek sajátos eszközökkel, biztonsági szelephez hasonlóan tették elviselhetővé az asszonyok szigorú tabukkal körülvett életét. Rendszerint élelmet, pálinkát és bort vittek ilyenkor a fonóházba, ahová akkor este csak egy lerészegített muzsikás férfit engedtek be, kinek zenéjére egészen reggelig felszabadultan mulattak. Ha egy-egy kíváncsibb férfiember mégis bemerészkedett oda, akkor azt hirtelen megragadták, levetkőztették, majd alapos, sajátos orvosi vizsgálat után meztelenül dobták ki a hóra. A kalotaszegi falvakban (pl. Magyarlónán) pótlásnak nevezték az asszonyok farsang végén megszervezett mulatságát. A Beszterce melletti Tacson az asszonyünnep alkalmával szintén pajzán játékokat, esküvőparódiát játszottak, majd kint a szabadban vidáman szánkóztak. Magyarózdon a fonóházba járó asszonyok farsang végén szintén összepótoltak, vidáman mulattak, majd rendszerint buduháláknak beöltözve rendre meglátogatták a többi fonóházat, ahol alaposan megijesztették és megrémítették az ott lévő asszonyokat meg lányokat. A Homoród menti Szentpéteren az asszonyok már délelőtt bejárták a falut, s botjaikkal alaposan kiporolták a legények meg a házas férfiak nadrágját, majd a zártkörű, felszabadult mulatság keretében tréfás aranylakodalmat jelenítettek meg. Az alsósófalvi asszonyok fonóházukban csak az Ijésnek nevezett szalmaembert tűrték meg, akit húshagyókedden parodisztikus temetés formájában búcsúztattak el.  Nem tartjuk véletlennek, hogy az erdélyi magyar és szász közösségekben éppen farsang végén, általában húshagyókedden szervezték meg a zártkörű asszonymulatságokat. A hagyományőrzőbb szász falvakban egészen a 20. század közepéig fennmaradt a hagyomány, hogy az asszonyok húshagyókedden különleges erő birtokába jutnak. A Kőhalomszékben élő tradíciók szerint a hölgyeket ilyenkor csak úgy lehetett megfosztani hatalmuktól, ha cipőjüket lehúzták, tehát lábbelijüktől megfosztották, és mezítláb udvarra vezették őket.

A kecske tréfás halála
és feltámadása
Egészen a mezőgazdaság 1962-es kollektivizálásáig Erdélyben a fonóházak voltak a farsangi víg hetek specifikus színterei. Az asszonyok, a kisebb és nagyobb leányok a téli hónapok alatt egy-egy kibérelt szobában, külön szerveztek fonót, ahol a fonás és varrás mellett minden este vidáman énekeltek, tréfálkoztak, játszottak és mulattak. Rendszerint a fonóházakban szerveződtek a különböző maszkos csoportok. A kalotaszegi magyar falvakban általában csúfnak, szépnek, maszkurásnak, kéményseprőnek, ördögnek öltöztek be. Magyardécsén már menyasszonyt és vőlegényt alakítottak, s a meglátogatott fonóházban tréfás, esküvőt parodizáló játékot adtak elő. A mezőségi Széken lovasfársángos, cigány, kovács, zsidó, ló, pásztor, kecske, szászleány, kisaszszony meg úrfi járta be a fonóházakat. A történeti Erdély nyugati részén, elsősorban a szilágysági falvakban (pl. Berettyószéplakon, Szilágynagyfaluban) a betyáralakoskodás is népszerű volt. Az erdővidéki településekben (pl. Bardócon, Magyarhermányban, Olaszteleken és Vargyason) rendszerint kecskések látogatták meg a fonóházakat. A maszkos csoportot általában egy bekérező vezette, s a játékban még részt vett egy öregpásztor, egy hajtó (monyator), egy zenész, valamint egy kecskealakoskodó. Ha a csoportot a háziak beengedték, akkor furulya- vagy hegedűszóra a kecske vidáman táncolt, majd készségesen válaszolt a neki feltett tréfás kérdésekre. A kanásztánc közben a kecske rendszerint hirtelen összeesett, s a ,,meghalt” állatba furulyával, az alsó lyukán keresztül lelket leheltek. A kecske tréfás halála és feltámadása után fejést parodizáló jelenet következett, melynek keretében az öregpásztor előbb megsimogatta az állatot, majd utána megfejte. A farsangi kecskét alakító legény már a játék kezdete előtt lábai közé egy tejjel megtöltött zacskót illesztett, aminek tartalmát nagy derültség közepette csöpögtették ki egy kisebb csuporba. Az öreg pásztor után az ifjabb következett, de mivel ő a fejés előtt durván belerúgott a kecskébe, a kifejt tejet az a lábával mind kiborította.

A farsang vége: tisztújítás
és nyílt színpad
A kisebb erdélyi szász városokban és településeken (pl. Szentágotán, Szászkézden, Szászrégenben) egészen a XX. század közepéig fennmaradtak a középkori céhek és falusi szomszédságok farsangzáró ünnepei. A szász céhek és szomszédságegyletek rendszerint farsang végén szervezték meg a tisztújítással egybekötött éves ünnepi összejöveteleiket. A legtöbb faluban és városban az újonnan megválasztott tisztségviselőiket (pl. céhmestereket, szomszédságatyákat) rendszerint ünnepélyes menetben, a céh vagy a szomszédság szimbólumaival (zászlóval, ládával, behívó táblával), maszkos alakoskodók társaságában kísérték az utcákon haza. Szentágotán a céhes mesterek felvonulásában jellegzetes Urzeln-maszkosok is részt vettek. Ruhájuk rendszerint apró, pikkelyszerű rongy- vagy bőrdarabkákból készült, arcukat álarc födte, hátul farkat, övükben pedig harangokat vagy csengőket viseltek. Kezükben rendszerint ostort tartottak, amivel hangosan pattogtattak, a lányokat pedig megforgatták, megpörgették.
Az erdélyi szász falvakban népszerűek voltak a szekereken berendezett mozgó színpadok, melyeken a legények rendszerint fogorvosi rendelőt, konyhát, köszörűs- vagy lakatosműhelyt rendeztek be. A gátlástalanabb legények az utcán haladó szekerekről kiprédikálták a deviánsnak vélt személyek elmúlt évi szexuális és morális félrelépéseit. A legtöbb településen a felvonuló szekerek maguk után húzták a keréken táncoló bábupárt, akik a kerék forgó mozgása közben erotikus mozdulatokat végeztek. A Kis-Küküllő völgyében fekvő Szépmezőn a szász szomszédságok csoportjai húshagyókedden tematikus jeleneteket (pl. dák–török, francia–orosz katonák csatáját, különböző mesejeleneteket, Nyugatra tartó Orient expresszt, Titanic hajót, Gagarin rakétáját) mutattak be. A Székás völgyében fekvő szász falvakban (Pókafaván és Vingárdon) a legényegyesületek mindig farsang végén szervezték meg a hagyományos lovas libanyakszakítást. A versenyjáték végén a fiatalok fúvósokkal az élen rendre meglátogatták a faluban élő gazdákat, akiknek jó egészséget és bő termést kívántak, majd összegyűjtötték tőlük az élelmiszerekből és italokból álló adományt. A szász falusi közösségekben ilyenkor nemcsak libát, hanem kakast és szalmaembert ítéltek el, majd utána tréfás, parodisztikus játék formájában kivégezték, elégették és megsemmisítették. Farsang végén a szászok is gyakorolták a szimbolikus viadalokat. Például Szászkézden egy zöld vadászruhás alakoskodó húshagyókedden legyőzte a telet szimbolizáló, nagy, kövér asszonyságot.
Különösen farsang utolsó napjaiban az erdélyi magyar falvak és kisebb városok utcái meg terei hirtelen nyílt színpaddá változtak. A legtöbb helységben ilyenkor birtokba vették a település szakrális központjának számító templomteret is, ahonnan a különböző maszkos csoportok elindultak bejárni az utcákat, felköszönteni a helybéli családokat, ott adományokat gyűjteni, majd ahová visszatértek a felvonulás végén.
Az erdélyi magyar falvakban elsősorban a farsangi ünnepkör legvégén szervezték meg a különböző felvonuló jellegű játékformákat, melyek rendszerint lakodalmas vagy temetési menetet utánoztak. A háromszéki falvakban (pl. Bölönben, Csernátonban, Gelencén, Kézdiszentléleken, Lemhényben, Ozsdolán, Torján és Uzonban) egészen napjainkig fennmaradtak olyan lovas, szekeres felvonulások, melyek általában esküvői menetre hasonlítanak. A legtöbb faluban (pl. Bölönben, Gelencén, Torján és Uzonban) a zöld ágakkal, színes szalagokkal feldíszített szekerek bolondkeréken forgó, egymásra dőlingélő, Ádámnak és Évának nevezett bábupárt vontattak maguk után. A Szászrégen melletti magyar falvakban (Beresztelkén, Körvélyfáján) a húshagyókeddi farsangi bálra olyan szekerekkel hívták meg az embereket, melyekre egy-egy füstölgő kályhát helyeztek, amelyen a háziaszszonyoknak beöltözött legények erősen fűszeres, ecettel vagy petróleummal ízesített palacsintát sütöttek.

Pozsony Ferenc - néprajzkutató, egyetemi tanár

Fotó: Szabó Tamás / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma

Erről a fórumon

Nem tetszik a média? Légy te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg, hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el  levélben vagy kérjük töltse fel a youtube-on a SZEFHE Média Kommandó csoportjához

Markunkban a hatalom Egy telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó menüben kattintson a hír beküldésére.  Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk Székelyföld tiszta hangja!

Rendeljen tőlünk zöld tárhelyet Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak a szerverek.

A legolcsóbb Romániában 50 Euró 3 Giga EGY ÉVRE 

Nyisson PayPal számlát és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.