|
Nemzetközi válságok, természeti katasztrófák,
tőzsdeviharok: a patkány éve, amely csütörtökön kezdődött,
veszélyesnek ígérkezik – figyelmeztetnek a kínai feng shui
szakértői és mesterei.
A kínai Hold-naptár a zodiákus, az állatégöv 12
esztendejét egy-egy állathoz kapcsolja: a sorban éppen a
patkány az első, majd az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány,
a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a
disznó következik.
A Hold-újév egyben a kínai világ legfontosabb ünnepe is.
Ilyenkor milliók keresik fel a feng shui jövendőmondókat,
hogy megtudják tőlük, milyen évre számíthatnak és mire kell
odafigyelniük.
A feng shui a világot igazgató energiák értelmezése, e
kínai hagyomány mestereivel konzultálnak Kínában az
építkezések színhelyének és tájolásának meghatározására,
illetve a jövő titkait kutatva.
Raymond Lo feng shui mester szerint ezúttal az elemek
közül a Föld a Víz fölött lesz, ami azt jelenti, hogy a
látszólagos szilárdság ellenére ez az év törékeny alapra
épül. "Sok feszültség és belső harc rajzolódik ki" – hangzik
a figyelmeztetése.
Noha a patkányról azt tartják, hogy segíti a szerelmi
találkozásokat, ennél sokkal nyugtalanítóbb vonatkozása is
van. Így például konfliktust vált ki a Föld és a Tenger
elemei között, ez akár cúnamit is okozhat Lo mester szerint.
Az 1996-os patkány-évben húsz nagyobb
repülőgép-szerencsétlenség történt, köztük a TWA gépének
katasztrófája 230 életet követelt. A patkány éve volt 1912
is, amikor elsüllyedt a Titanic.
Az idei év egyáltalán nem ígér jót a pénzpiacoknak, a
szakértők a legnagyobb óvatosságot ajánlják.
Kenny Lau, a Crédit Suisse elemzője viszont arra
emlékeztetett, hogy a három legutolsó patkány- év növekedést
hozott Hongkongnak: 1972-ben 232, 1984-ben 30, 1996-ban 18
százalékos volt az árfolyamnyereség. Idén azonban az
infláció veszélybe sodorhatja a növekedést és viharos
időszakot harangozhat be.
Kollégája, Vincent Chan szintén úgy véli, hogy a
pénzpiacok nem fogják megismételni az elmúlt néhány év
kiemelkedő teljesítményeit. "2008-ban is olyan ingatag
tőzsdére lehet majd számítani, mint tavaly, komoly haszonra
nagyon kevés a kilátás" – fejtette ki.
A nemzetközi életről szólva Lee Sing-tong feng shui
mester nagy változást lát körvonalazódni Hillary Clinton
egészsége és pályája tekintetében, de konkrétabbat nem
közölt az elnökségre pályázó amerikai politikusnőről.
Hasonlóan ködös volt Barack Obamára, Clinton demokrata
versenytársára vonatkozó jóslata: "Született vezetői
tehetsége van és rendkívüli politikai posztra számíthat az
elkövetkező tíz évben."
Erről a fórumon
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet
Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak
a szerverek.
A
legolcsóbb Romániában 50 Euró
3 Giga EGY ÉVRE

Nyisson PayPal számlát
és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|