|
Ha a téli hónapokban az Olt partján sétálunk, egy kis
szerencsével akár több vízirigó is a szemünk elé kerülhet.
Vidékünkön még viszonylag gyakori
ez a madár, de különleges életmódja és európai állományának
vészes csökkenése miatt érdemes egy kis figyelmet
szentelnünk rá.
Magyar megnevezése ellenére ennek a furcsa kis jószágnak
semmi köze a rigókhoz, az énekesmadarak rendjében külön
családot képez, mely az ökörszemekhez áll talán a
legközelebb. Az európai énekesmadarak között egyedülálló
módon erősen vízhez kötött életmódot folytat, a gyors
folyású hegyi patakok képezik az igazi otthonát. Folyóra
inkább csak telelni jár, amikor táplálkozóhelyeit vastag
páncéllal vonja be a jég. Merthogy ez a madár kizárólag a
vízből szerzi meg napi betevőjét, rovarokat, apró rákokat és
puhatestűeket. Ilyenkor igen furcsa, de felettébb
szórakoztató látványt nyújt, mindig örülök, ha módomban áll
megfigyelni. Az egyik kiálló kövön billegő madár hirtelen
fejest ugrik a vadul zúgó patakba, hogy aztán jóval később,
egész más helyen bukkanjon fel, csőrében a jól megérdemelt
tegzeslárvákkal. A vízirigó ilyenkor a fenéken gyalogol és a
kövek között kutat, de ha kell a felszínen is képes úszni.
Persze ezt is a maga módján teszi, úgy, hogy a szárnyaival
hajtja magát előre. Hát igen, találékonynak kell annak
lenni, akinek nincsenek úszóhártyás lábai! Mindezek után már
nem csodálkozunk azon, hogy fészkét sem a fák ágaira rakja,
mint más jól nevelt szárnyas, hanem sziklarepedésekbe,
gyökerek közé, leszakadt part alá, de mindig nagyon közel a
vízhez.
A fészket kéthetes korában elhagyó 4-6 fióka a patak
egy hosszabb szakaszán, egyenként rejtőzik el, s az
anyamadár sorra látogatja őket, mikor az etetés ideje eljön.
Felriasztva a vízirigó nem hagyja el a patak közelségét,
mindig alacsonyan a víz felett repül tovább. Igazi
vízimadárrá vált tehát, az alkalmazkodás ékes példáját
állítva elénk.
Nem meglepő, hogy a kontinens legtöbb országában épp ez a
magasfokú alkalmazkodás okozza most nehéz helyzetét. Egyre
kevesebb a faj speciális igényeit kielégítő, gyors folyású,
tiszta vizű, zavartalan hegyi patak. S az egyáltalán nem
természetbarát vízgazdálkodásunkat elnézve félő, hogy néhány
év múlva nálunk sem lesz rózsásabb a vízirigók helyzete.
Egyre több a betonteknőbe szorított, elővilágától teljesen
megfosztott vízfolyás. A különféle gátak, az egyre
divatosabb horgásztavak és pisztrángtenyészetek csökkentik a
patakok esését. Az egyre nagyobb igények és a szárazabb
klíma miatt sok vízfolyás ma már csak időszakos jellegű, s
ezek nem jelentenek megfelelő élőhelyet ennek a madárnak. A
partszakasz zavartalansága sem megoldható ott, ahol egymás
mellett sorakoznak a nagyrészt „ideiglenes mezőgazdasági
melléképület” címszó alatt felépített, emeletes hétvégi
házak. S ha negatív példát akarunk magunk elé állítani,
amiből esetleg okulhatnánk, nem kell nagyon messzire
mennünk. Magyarország földrajzi helyzete nem a legideálisabb
ebből a szempontból, ott soha nem fordult elő a faj
jelentősebb számban, de mára a költő párok száma öt köré
csökkent, s ez nagyrészt a fent említett okokra vezethető
vissza. Milyen jó volna már egyszer végre nem a magunk kárán
tanulni!
Szabó Szilárd, Csíki Hírlap
Erről a fórumon
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet
Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak
a szerverek.
A
legolcsóbb Romániában 50 Euró
3 Giga EGY ÉVRE

Nyisson PayPal számlát
és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|