|
2004-ben találta ki a 22 éves amerikai Cason
Fenton a turizmus új formájaként a "couchsurfing"-et, amelyet talán kölcsönös
befogadásnak is lehetne nevezni. Aki tagja akar lenni a hálózatnak, rá kell
klikkelnie a
couchsurfing.com oldalra, fel kell tennie rá nevét, főbb adatait,
érdeklődési körét és fényképét. Ma az oldalon 223 ország több mint 400 ezer
polgára regisztrált.
A tagok külföldi útjaik alkalmával szállást adnak egymásnak (bár ez nem
kötelező), vállalják egymás kalauzolását, esetleg még összejöveteleket is
szerveznek a vendég tiszteletére.
Egy-egy ilyen utazás után a látogatónak minősítenie kell a vendéglátást, a
vendéglátónak a vendéget és ez a minősítés referenciaként az illetők neve mellé
kerül a honlapon. Ez az úgynevezett "vouch", amely lehet jó és lehet rossz, és
csak az adhatja, aki már kapott legalább hármat. A "vouch" egyben garancia arra
is, hogy az adott tagok körül minden rendben van. Garancia a szélhámosokkal
szemben az is, hogy minden tag köteles megadni lakcímét, és a szervezők erre a
címre küldenek el neki egy kódot, amelyet a továbbiakban használniuk kell.
Az anyagi előnyök mellett az is a couchsurfing mellett szól, hogy erősíti
huszon-harmincévesek közötti barátságot (mivel zömmel ők veszik leginkább
igénybe ezt a turizmus-formát), aki ismeretlen helyre utazik, azonnal talál
valakit, aki beavatja a helyi szokásokba, segít beilleszkedni. A légkörre
jellemző, hogy a tagok időnként nagy közös kirándulásokat, közös bulikat is
rendeznek.
Az egyik couchsurföző szerint a legnagyobb baj, ami érheti őket az, ha a fogadó
partnertől (vagy a vendégről) kiderül: abszolút unalmas vagy teljesen más
érdeklődésű egyén. Ezt azonban gondos előkészítéssel, az életrajzok
áttanulmányozásával, néhány előzetes e-maillel ki lehet védeni. (mti-panoráma)
Lófő Iskola
minden ami tantervből hiányzik
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépj be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéled meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el kérjük
töltsd fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markodban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthetsz, hangot vehetsz fel, filmezhetsz, de ha
kedvet érzel akár meg is írhatod véleményed. Regisztrálj és a felhasználó
menüben kattints a hír beküldésére.

Nyisson PayPal számlát és
gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|