|
Az afrikai Angolában szépségversenyt tartanak taposóaknáktól
megsérült nőknek. A jórészt végtagjaikat vesztett versenyzők arra
emlékeztetnek, hogy még mindig több mint egymillió akna lapul az ország
talajában.
Csatlakozzon rendtartó közösségünkhöz
Forgalmazza előadásainak, kulturális és egyéb rendezvényeinek
a jegyét közösségi portálunkon Angola fővárosának egyik legelegánsabb szállodájában tartják a világ első
olyan szépségversenyét, amire csak taposóaknától megsérült nők
jelentkezhettek. Az országos selejtezők után 18 nő jutott a döntőbe.
Mindannyian súlyos sérülést szenvedtek a legsunyibbnak tartott fegyvertől.
A taposóaknákat a földbe rejtik, szabad szemmel nem lehet észrevenni őket.
Amikor nagyobb súly nehezedik rájuk, akkor felrobbannak, akár évtizedekkel
telepítésük után is. Angolában közel 30 évnyi polgárháború után 2002-ben kötöttek békét a
szemben álló felek. Azóta nincsenek harci cselekmények, de még napjainkban
is sokan sérülnek meg a harcok idején telepített aknáktól. Több mint
egymillió akna hever az ország talajában, pedig az ENSZ segítségével már
hat éve komoly aknamentesítő programok indultak.
A BBC tudósítása szerint több tízezer aknasérült él az országban. A
sebesültek többsége a lábát, esetleg a karját vesztette el. A mostani
szépségversenyt két célból szervezte az ország aknamentesítésével
foglalkozó állami bizottsága: egyrészt, hogy önbizalmat és vigaszt adjon a
megsérült nőknek, másrészt hogy figyelmeztesse a világot az aknamentesítés
fontosságára.
A győztes a "Miss Landmine Survivor", vagyis a Miss Taposóakna Túlélő
címet viselheti majd.
Index
Erről a fórumon
Csatlakozzon rendtartó közösségünkhöz
Árulja előadásainak, kulturális és egyéb rendezvényeinek
a jegyét közösségi portálunkon
Székely genealógia portál
Lófő
Iskola Az elveszettnek hitt tudás
Cserebere Portál Ne használd a
pénz ha nem muszáj!
Cserélek
SZEFHE Erdélyi rendtartó székely öko közösség
Itt lehet
csatlakozni a SZEFHE erdélyi székely öko közösséghez
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
GóbéGold Klub Készüljön fel a jövőre
GóbéMall
Székely termékek nagyáruháza Nyisson Ön is online
üzletet
Indul a HUNOR mozgalom a
székely termékekért
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei

Nyisson PayPal számlát és
gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|