A gyermekkor egyik nagyon gyakori és kellemetlen zavara a bevizelés. Csecsemőkorban a vizelet ürítése reflexszerû folyamat, másfél-kétéves kor táján válik alkalmassá a gyerek a záróizom akaratlagos szabályozására. Bevizelésről mint beavatkozást igénylő zavarról akkor beszélünk, ha a gyerek már ötödik életévében van és nappal vagy éjszaka, hetente legalább egyszer, bevizel. Okai lehetnek organikusak: a vese és húgyvezeték problémáin kívül több olyan betegség létezik, amely ezt a tünetet eredményezheti, pl. allergia, cukorbetegség. Amennyiben a vizsgálat kizárja a szervi hátteret, csak akkor lehet más okokra gyanakodni. 4-8 éves korban kiváltó okoknak számíthatnak a családi, iskolai konfliktusok, lelki sérülések. Például a kistestvér születése kiválthatja az egyke gyerek kiváltságainak elvesztését, amit "trónfosztásként" él meg, megirigyli a dédelgetett testvérét, a helyébe szeretne kerülni, s emiatt azonosul vele. Ezt igazolja egyébként az a gyakori tapasztalat, hogy az idősebb, már szilárd táplálékon élő testvér, amikor látja, hogy anyja szoptatja a csecsemőjét, maga is szopni szeretne. A bevizelés örökletes is lehet. Más okai: a szoptatási módszerek, nagy elvárások a gyerekkel szemben, vagy az idegrendszer egyfajta éretlensége.

Gyógyítási módszerek: a jól alkalmazott ébresztéses módszerrel a panaszok viszonylag gyorsan megszüntethetők, de a visszaesés aránya meglehetősen magas. Ekkor következik az ún. terheléses technika alkalmazása: a gyereknek az átlagosnál több folyadékot kell elfogyasztania. Legeredményesebbek a viselkedésterápiák. Pl. a megfelelő ideig alkalmazott ébresztés, a gyerek által vezetett értékelő naptár használata, melyben a sikereket és a kudarcokat jegyzi be.

A beszékelés jóval ritkább, de súlyosabb zavarnak tartják, mint a bevizelést. Okai a gyerek elfojtott indulatai lehetnek, melyek a szülő iránti agresszív tendenciával magyarázhatók, valamint a szobatisztaságra való nevelés időszakában történt események: a durva szoktatási módszerek, ismételt büntetések. Gyógyítása a helyes étrend felállításával történik, játékkal, rajzzal, festéssel, családterápiával.

A szülő legfontosabb feladata, hogy semmiféle módon ne büntessen az ágyba vizelésért, beszékelésért, ne alázza meg gyermekét. A lényeg, amit a szülőnek tudnia kell, hogy nem szándékos cselekedetről van szó, maga a gyermek is szenved, szégyenkezik, tehát inkább vigasztalásra, biztatásra szorul és nem szidásra. A bevizelés kezelése, megszüntetése azért fontos, mert bár nagyon sokszor nem pszichológiai okok idézik elő, szinte mindig súlyos lelki konfliktushoz vezet. Az ilyen gyerek életét hatalmas titok terheli: nem mehet táborba, többnapos kirándulásra társaival, nem tölthet egy éjszakát barátainál, sőt, azt sem mondhatja meg, hogy miért. Ezért a viselkedésterápiát ki kell egészíteni a klasszikus terápiával is, segíteni kell a gyereket abban, hogy ne váljon magányossá és ne küzdjön önértékelési zavarokkal. Ha a pedagógus tud tanítványa gondjairól, nagyon sokat tehet annak érdekében, hogy a gyerek ne szigetelődjön el, helyet szerezzen magának a közösségben és kamatoztatni tudja személyes értékeit.

László Enikő tanítónő