|
Nemcsak az alvás és az álmatlanság, vagy az álmok keletkezése és jelentése, hanem maguk az alvási testhelyzetek is tudományos kutatások témái. Kétségtelen, hogy a különféle alvási pózok rejtett és kevésbé rejtett személyiségjegyeket is tükröznek, de nem árt óvatosan kezelni a megállapításokat, mert az alvás folyamán felvett testhelyzetünket egyéb okok is magyarázhatják.
Minden embernek vannak rejtett vonásai, amikrôl sokszor ô maga sem tud. Ahogyan Sigmund Freud feltárta az álmok tudatalatti jelzéseit, úgy két kutató, Joseph Luft és Harrington Inghem az alváshelyzetek jelzésszerepét keresték.
Rámutattak, hogy az emberi személyiségnek több zónája van. Beszélhetünk nyílt zónáról, de rejtett területekrôl is. Emellett léteznek ismeretlen zónák és az úgynevezett vak területek. Ez utóbbi az, amit mások meglátnak, érzékelnek velünk kapcsolatban, ám mi magunk ezeknek nem vagyunk tudatában.
Az önismeret és mások megismerésében szerepelhetnek az alvási helyzetek is, amelyek bizonyos mértékig tükrözik a személyiség vonásait. Ilyen lehet az alvási testhelyzet, ami árulkodhat rólunk, miután az alvás alatt nem tudjuk ellenôrizni önmagunkat, akaratlanul is feltárjuk azokat a jellemvonásainkat, amelyeket rejteni szeretnénk. Az alvási testpózok ugyanis bizonyos belsô tulajdonságokat tükröznek.
A kutatók szerint a kifelé forduló embert befogadó testtartás jellemzi. A befelé forduló egyént pedig magzati pózban látjuk alvás közben. Az érzelmi-indulati típust a védekezô póz, a visszahúzódó testtartás mutatja, míg a racionális személyiséget az önmutogató testhelyzet jelzi.
Részletesebben szemügyre véve az alvási jelenségeket: a kifelé forduló ember "macskapózban" alszik a hátán, lazán összehúzott lábakkal. A két kar fejmagasságban a homlokon széttárva, vagy a párnán ellazultan pihen. Aki ily módon alszik, az kedves, barátkozó, de nem önmutogató ember, habár hízelgô egyéniségû.
Az úgynevezett befogadó helyzetben alvók a hátukon fekszenek, karjuk a test mellett pihen, lábukat kicsit szétterpesztik, vagy aszimmetrikusan tartják. Egyéniségükre jellemzô, hogy kerülik a konfliktusokat. Nem durva, de nem is magabiztos emberek.
A magzati pózban alvók jobb vagy bal oldalukon fekve, lábukat felhúzzák, a karjukat az arcuk elé helyezik. Jellemzi ôket a szelídség, a kedvesség, de egyben a félénkség is. Menedéket, támaszt, segítséget igényelnek. Vannak struccpózban alvók, ôk gombóccá görnyedve, a takaróba temetkezve alszanak. Jelzésértéke, hogy az illetô nemcsak fél az agressziótól, de mindig minden miatt aggódik, szorong. Ezek az emberek hajlamosak a gondok elôl betegségbe menekülni, ôk azok is, akik készek a struccpolitikára.
A védekezô pózban alvókra jellemzô, hogy a hasukon alszanak, karjukat szinte védekezôen tartják az arcuk elé, a lábukat futásra készen a hasuk alá húzzák, mintha menekülni akarnának. Félnek a támadástól és attól menekülni szeretnének, küzdésre kényszerülô emberek.
A visszahúzódó alvási póz – azaz, aki a hasán fekszik, a fejét a párnába fúrja – jelzi, hogy az illetô nehezen viseli el az élettôl kapott pofonokat, elbújik a problémák elôl, de a felelôsség alól is.
A hátukon fekvôk, akik karjukat összekulcsolva a tarkó alatt tarják, a lábukat kinyújtva, lazán fekszenek a fekhelyen, királyi pózban pihennek. Ôk azok, akik magabiztosak, uralják a helyzetet, biztonságérzetük van. A fenyegetettségtôl való félelem nem keseríti életüket. Vannak, akik önmutogató pózban, a hátukon fekszenek, karjukat magasan a fejük mellett tartják, a lábukat pedig szétterpesztik. Az ilyen ember sokak számára vonzó, mert törekvô, versengô, kihívó. Noha biztonságra vágyik, ô is biztonságot nyújt másoknak. Szereti a szabadságot, ám hajlik a szabadosságra is.
Az alvási helyzet és a személyiségjegyek összefüggéseirôl a pszichológusoknak megoszlik a véleménye. Mint Kristály Mátyás kutató rámutat: az alvási helyzet nem csak belsô tényezôkön múlik. Szerepük lehet külsô tényezôknek is. Függhet az életmódtól, körülményektôl, szokásoktól, biológiai tényezôktôl, de – többek között – a hômérsékleti hatásoktól is. Mindezek jelzik, hogy az alvási pózok – habár hasznos információkat adhatnak – nem egyedi tükrözôi a személyiségünknek.
Dr. Takács Ilona |