|
A hónap elején Székelyudvarhelyen megrendezett Év arca vetélkedônek csíkszeredai lány lett a gyôztese, Both Krisztina, akit már tavaly is különdíjjal jutalmaztak az említett versenyen.
A 17 éves lány újabb vetélkedôre készül: beválogatták az Erdély arca tizenegy indulójába a közel négyszáz jelentkezô közül. Ezzel kapcsolatosan beszélgettünk.
– Hogyan történik a felkészülés egy ilyen versenyre?
– Azokat a lányokat, akik az év folyamán küldenek be képeket egy bizonyos hetilaphoz, meghívják egy válogatóra. Ezen a válogatáson fürdőruhában vonulnak a lányok a zsűri elé, néhány mondatban bemutatkoznak, továbbá van egy tesztfotózás. Ezek alapján derül ki, hogy ki lesz a kiválasztott 22-24, aki indulhat az Év arca címért. Tavaly háromnapos, idén kétnapos felkészítő előzte meg a versenyt. Most a tavalyi királynő ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Volt egy nappali, egy fürdő- és egy estélyi ruhás bemutatkozónk, megtanultuk, melyik ruhában hogy kell kivonulni, milyen sorrendben, miként kell megállni stb. A ruhákat mi választjuk, illetve visszük magunkkal, de például az, aki nem vitt Udvarhelyre, kölcsönözhetett.
– Mi a legnehezebb?
– Tulajdonképpen semmi nem nehéz, magabiztosnak kell lenni, sokat kell mosolyogni a színpadon. Ez nem mindig megy könnyen. Tavaly idegesebb voltam, mint idén. Most talán fáradt voltam inkább, sokat vártunk, amíg sorra kerültünk a fodrásznál, sminkesnél. Idő sem nagyon jutott idegeskedésre, minden jött magától. Valamivel magabiztosabb voltam, mint tavaly.
– Más versenyeken vettél még részt?
– Nem. Augusztus 8-án viszont megyek Kézdivásárhelyre az Erdély arca versenyre. Ezt egy ötnapos felkészítő tábor előzi meg. Az interneten volt meghirdetve, közel négyszáz jelentkezőből választottak ki tizenegyet, köztük engem.
– Hogyan döntötted el, hogy indulsz az Év arca címért?
– Két éve egyik barátnőmmel készítettünk egymásról néhány fotót, elküldtük a szervező hetilaphoz, aztán hívtak. A barátnőm végül nem jött el az Év arca versenyre, most viszont ő is bejutott Kézdivásárhelyre.
– Anyagi befektetést is jelentenek ezek a versenyek?
– Amennyit az udvarhelyi versenyre befektettem, az meg is térült a díjak által. Ez pénzbeli jutalmat is jelentett, emellett mindenki kapott egy könyvet, egy profi fotósorozatot, amit már a helyszínen elkészítettek, és egy budapesti fotózást. Én nyertem egy balatoni fotótábort is, egy kétszemélyes görögországi nyaralást és 100 euró költőpénzt az utazáshoz. Mindeniknek nagyon örültem.
– Gyerekkorodban is vonzott a színpad?
– Inkább a tánc érdekelt, szerettem akkor is, ha fotóztak. A legszebb pillanat az volt, amikor kiderült, hogy én nyertem, azt sem tudtam, sírjak vagy kacagjak. Éreztem már a bemutatón, hogy jól sikerült, magabiztosnak tudtam mutatni magam. Igaz, a tánccal már annyiszor voltam színpadon, hogy nem zavart a közönség. Nem is hallottam mást a zenén meg a műsorvezetőn kívül. Arra sem emlékeztem, hogy mit nyertem, a nagy izgalomban.
– Hogyan ápolod a szépségedet?
– Táncolok, odafigyelek egyes dolgokra, de soha nem fordult elő, hogy nem ettem meg valamit amiatt, nehogy elhízzak. Modern táncra járok, kisebb-nagyobb megszakításokkal lassan tíz éve. Az Euphoriánál táncoltam régebb, most a Hargita Megyei Művészeti Népiskolában végeztem el a kétéves tanfolyamot, ősztől meg szeretnék tanítani, de ez még nem konkretizálódott. Egyelőre a nyáron nem táncolok. Amúgy nagyon ritkán festem magam, esetleg szempillaspirált, szájfényt használok. Inkább a nőies stílust kedvelem az öltözködésben, de nem a kihívó ruhákat. Diák vagyok, turisztika szakon tanulok a Kájoni János Szakközépiskolában, ezt szeretném folytatni egyetemen is, valahol más városban.
– Szerinted mi az a szépség benned, amitől más vagy a többi lánynál?
– Nem tudom, nem is gondolkodtam ezen. Nagyon sokan biztattak, hogy menjek el a versenyre, de azért nem számítottam az első helyre. Otthonról biztatnak, most a verseny után talán még nagyobb a lelkesedés mindenki részéről.
Székely Judith
Névjegy
Both Krisztina – Csíkszereda
Életkor: 17 év
Születési dátum: 1991. április 8.
Bemutatkozás: Több mint egy éve modellkedem hobbiszinten, szeretném komolyabban is kipróbálni magam a szakmában. Nagyon szeretek táncolni és sokat mosolyogni. Magasság: 174 cm; Súly: 51 kg
Foglalkozás: diák
Rendelje meg települése, családja, országa, cége, egyesülete, csapata címerét.
Elkészítjük fából faragva vagy kerámiából Rendelés
Váljon a SZEFHE tagjává
Többet akarok tudni Csatlakozom Támogatom
|