Határozott, optimista, örök idealista.
Veres Emôke (felvételünkön) a csík­szeredai Kájoni János Közgazdasági Iskolaközpont igazgatója, köztiszteletnek örvendô pedagógus, akivel fél óra beszélgetés után úgy éreztem, ha a nôk többsége csak legalább egy picit is hasonlítana rá határozottságban és cselekvô­képességben, talán többre lenne képes. Mire a legbüszkébb – kérdeztem. „ A lányaimra és a szakmaiságomra. Tanári, emberi mivoltomra”– jött a határozott válasz. Csillogó szemekkel mesélt a pedagógusi munkáról, és ôszintén beszélt arról, miért szeret vezetôi tisztséget betölteni.

– Második osztályos koromtól tanárnő szerettem volna lenni, bár nem kimondottan matematika szakos. Ez talán a véletlennek is köszönhető. A tanítóképzőbe nem vettek fel, mert nem tudtam énekelni, a középiskolai tanulmányaimat pedig matematika–fizika osztályban végeztem el a mai Márton Áron Gimnáziumban. Ekkor is még rendületlenül tanárnő szerettem volna lenni, de kicsit már kényszerből is a matematika mellett döntöttem. Az egyetem elvégzése után nagy kihívást jelentett tanárként visszakerülni a régi középiskolámba, már csak azért is, mert errefelé azt tartják, a nő nem teljes ember, mert úgy is elmegy szülési szabadságra, illetve egy nő inkább háziasszony. Nagyon szeretek tanítani, van pedagógiai érzékem, ezért úgy gondolom, sikeresen végeztem a munkámat. Életem egyik meghatározó korszaka volt az első időszak, hiszen kilenc évvel voltam idősebb mint a tanítványaim. Kilenc év középiskolai tanítás után aztán úgy éreztem, szeretnék egy otthonosabb tantestületet, így átkérettem magam a József Attila Általános Iskolába. Szerettem volna megpróbálni a tanítást, a nevelést ezen a szinten is. Huszonhat év tapasztalat után merem állítani, hogy a legnehezebb az öt–nyolc osztályokban tanítani. 1990 után számos osztályfőnöki és nevelési tanfolyamon vettem részt, mert ezen a téren éreztem, hogy hiányom van, hiszen egy matek feladatot meg tudok oldani, meg tudok tanítani, de az is nagyon fontos, hogyan beszélek egy gyermekkel, egy szülővel. Mivel tapasztalatra tettem szert, lehetőségem nyílt három évig a pedagógusok házánál is dolgozni. A megye sok iskoláját végigjártam és az osztályfőnöki órán használható játékokat együtt próbáltuk ki az erre kíváncsi és nyitott pedagógus kollégákkal.
– Két gyermeke van, milyen a kapcsolata velük?
– 1982-ben és 1987-ben születtek meg a leányaim. Amikor ők általános iskolások voltak, én éppen az általános iskolában tanítottam, így sokat tanultam tőlük. Szoktam mondani, hogy ha valaki nevelt engem, azok a lányaim voltak. A nagyobbik lányom intenzív idegen nyelv szakon végzett a Márton Áron Gimnáziumban, majd Kolozsváron végezte el az európai tanulmányok szakot, ott él, dolgozik. A kisebbik lányom érdekes helyzet, próbálom sajátos mintaként elmesélni a szülőknek. Amikor finoman fogalmazok, azt mondom Csíkszereda hagyományőrző város, ha nem fogalmazok finoman, azt mondom, hogy túl merevek az előítéletek. Sok szülő úgy érzi, hogy Csíkszeredában csak akkor ér valamit a gyermeke, ha a Márton Áron Gimnáziumban végez. Ez nem mindig így igaz. A kicsi lányom, jó közepes tanuló volt, az ő maga eredeti világával, aki végül kilencedik osztálytól a művészeti iskolába iratkozott be, én érdekes módon csak nyolcadik osztályban vettem észre, hogy tehetséges. Kolozsváron a Művészeti és Design Egyetemen most fejezte be a másodévet, és ösztöndíjas.
– Tizenöt évet tanított a József Attila Általános Iskolában, ebből hat és fél évet igazgató volt. A tavaly egy középiskola vezetésére kérték fel. Nem volt túl nagy a váltás?
– Igazgatónő voltam a József Attila iskolában, meg szerettem volna honosítani a step by step oktatást. Sok utánajárással, az előítéletek leküzdésével és a lelkes, tehetséges tanítókkal, azt gondolom, sikerült. Úgy érzem, ezzel is egy kicsit újítottam. De következett az iskola átszervezése, a gyereklétszám függvényében szerveződtünk, és az aligazgatói tisztséget már nem hagyták jóvá. Harcoltam, de belefáradtam, és úgy döntöttem, visszalépek, arra kérve az aligazgatót, vállalja az iskola vezetését. Két évet tanítottam, voltam osztályfőnök, és egy igen érdekes tapasztalatom volt. Ötven évesen kellett megtapasztaljam azt, hogy tulajdonképpen a mindenkori főnöknek való megfelelési vágy a legerősebb. Addig én azt hittem, hogy az együtt, demokratikusan kitalált, kidolgozott belső rendszert azért követik a kollégák, mert az mindenkinek jobb. Sajnos idealista vagyok, abban reménykedtem, ha vannak bejáratott dolgok, és azokat meg is védjük. De ez nem mindig van így. Két évi tanítás után kisebb belső konfliktusba keveredtem saját magammal, nem kaptam meg azt az elégtételt, amire számítottam, azt fontolgattam, mit is tehetnék, hogy azt amit eddig tanultam és tapasztaltam másoknak is átadhassam. Szerettem volna, ha „jobban használnak”. Nekem ez az öröm. És ekkor hívott fel tavaly nyáron Bondor István főtanfel­ügyelő, aki azt kérdezte, nem jövök-e el a Kájoni János Közgazdasági Iskolaközpontba igazgatónak. Jólesett a hiúságomnak a felkérés, és hályogkovács módjára beleugrottam. Nem bánom. Nagy a lehetőség, sok mindent lehet tenni, elsősorban a rangjára szeretném ezt az iskolát emelni. Tavaly meg is pályáztam az igazgatói állást, így az ősztől még négy évig érvényes a kinevezésem.
– Hátrányt vagy előnyt jelent, hogy nőként vezetői tisztséget tölt be?
– Évekig azt hittem hátrány, azt hittem, úgy kell dolgozzak, vitázzak, alkossak mint egy férfi. Néha a kezdetekben meginogtam, hogy vajon jó-e, hogy nőként ezt csinálom, de szerencsére, vagy elfogadtak a férfiak, vagy odaértem, hogy becsülettel el tudtam végezni a munkámat. Tapasztalatom végül is azt mutatja, hogy ha normálisan vitázok és érvelek, előny nőként vezetőnek lenni. Nagyobb az intuitív képességünk, empátiakészségünk, ráérzésünk. Lehet bátor kijelentés, de hiszem, hogy a nők gyakorlatiasabbak mint a férfiak. Nem azt mondom, hogy össze tudunk szerelni egy autót, de például amikor egy rendezvényt kell megszervezni, sokkal több minden eszünkbe jut. De mindig örültem annak, hogy nő vagyok, mert az, hogy szülhetek és gyerekeim lehetnek, ajándék. Amelyik nő ezt kihagyja, sokat veszít. Ettől én sokkal gazdagabbnak, értékesebbnek, erősebbnek érzem magam. Mindjárt ötvenkét éves vagyok, lányaim egyetemen vannak, időm van, csak annyit szeretnék, hogy még több erőm legyen, mert szeretek vezetői tisztséget betölteni. Lehet nem szép kimondani, de szeretem. Ha a funkciót elég alázattal közelítjük meg, és feladatnak, kihívásnak tekintjük, nagyon sok jót tehetünk, ellenkező esetben akár árthatunk is.
– Került-e olyan helyzetbe, amikor „lekezelték” a férfiak?
– Volt, amikor annyira a nőiességembe gázoltak, hogy úgy éreztem, nincs értelme a vitának, és visszavonultam. Volt olyan eset, hogy egy környezetemben lévő férfi hangosan kiabált, ekkor felálltam, és elhagytam a termet.
– Nyolc évig volt tagja a csíkszeredai önkormányzatnak. Miért volt fontos a közéleti szerepvállalás?
– Amikor iskolaigazgató lettem rájöttem, amelyik igazgató közéleti szerepet vállal, az iskolája is jobban halad. Kipróbáltam, nem személyes érdekből, hanem a köz érdekéért. Például a szakbizottságok ülésein tudtam így vitákat befolyásolni, döntéseket jobb irányba alakítani. Ha ennyit változtattam pozitív irányba, az még mindig több, mintha kintről szidnám a rendszert. Ez az alapfelfogásom. Hiszek abban, hogy a jó példa ragályos.

D. Balázs Ildikó

Csáki Emese

Csatlakozz a Média Kommandónkhoz Küldd el nekünk a filmet, fotót  ha valamilyen szép, felemelő eseménynek voltál a tanúja vagy  ha törvénytelenséget, túlkapást rögzítettél

Lófő Iskola A mágikus tudás