|
Bőrrákot okozhat a hidratálókrém |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
Egyes, gyakran használt krémek bőrrákot okozhatnak, legalábbis egereknél - közölték amerikai kutatók. További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, kialakulhat-e hatásukra embereknél is daganat.
Allan Conney vezetésével a Rutgers Egyetem (New Jersey) kutatói azt
vizsgálták, megelőzhető-e koffeinnel a bőrrák, amikor felfedezték a
krémhasználat kockázatát. "Egy biztonságos krémet kerestünk, amelybe
beletehetjük a koffeint" - mondta Conney. Különlegesen tenyésztett,
ibolyántúli sugarakkal előkezelt kísérleti egereiknél azonban többféle
krém is bőrrákot váltott ki.
A kifejlődött elváltozás nem
melanóma, a leginkább halálos bőrráktípus, hanem elszarusodó laphámrák
- írják a kutatók a Journal of Investigative Dermatology című
szakfolyóiratban. Ez a tumorfajta lassan növekszik, jól kezelhető, és
csak akkor halálos, ha a páciens nem távolíttatja el.
Kísérleteikhez
albínó egereket tenyésztettek, melyek hajlamosabbak a bőrrákra. Az
ultraibolya sugárzásra azért volt szükség, hogy modellezzék az
átlagembert, aki élete folyamán valamikor nagyobb dózisú napsugárzásnak
volt kitéve. A négy kipróbált krém mindegyike bőrrákot váltott ki az
egereken - jelentették a kutatók.
Nem tudják, mi okozta a
tumort, de két összetevőre gyanakszanak, az ásványi olajra és a
nátrium-lauril-szulfátra - mondta Conney. Az utóbbi vegyületet habzást
segítő adalékként használják samponokban, fogkrémekben is.
Csatlakozz a Média Kommandónkhoz Küldd el nekünk a filmet, fotót ha valamilyen szép, felemelő eseménynek voltál a tanúja vagy ha törvénytelenséget, túlkapást rögzítettél
Lófő Iskola A mágikus tudás
|