Pitti Katalin operaénekesnô 1951-ben született Szentesen. Tehetségére korán felfigyeltek, 1977-ben végezte el a Zenemûvészeti Fôiskolát. Lenyûgözô hangjával, szenvedélyes temperamentumával telt házas koncertekre vonzza a közönséget, s bár az Operaháznál politikai színvallása óta nem foglalkoztatják, szépen csengô szopránját, sugárzó szépségét az eltelt évek dacára is megôrizte. Ötször ment férjhez és ötször vált el, utolsó férje Wolfhard von Boeslagen német báró volt.

Emlékezetes szerepei Liu a Turandotból, a Pillangókisasszony, Mimi a Bohéméletbôl, Pamina a Varázsfuvolából, Desdemona az Othellóból, Tatjána az Anyeginbôl, Margit a Faustból, A cigánybáró, a Marica grófnô és A víg özvegy fôszerepe.

Az idei Erdélyország az én hazám fesztivál sztárvendégeként a verôcei szabadtéri színpadon Pitti Katalin operaénekesnô hangolta rá a közönséget az elkövetkezô napok jellegzetes mûsorfolyamára. Hegedûs Valér kíséretében székely népdalokat, népballadákat énekelt olyan átéléssel, mintha bölcsôjét a Székelyföldön ringatták volna. Fellépését követôen szívesen beszélgetett el az újságírókkal és rajongóival.

– Mit jelent Pitti Katalin számára Erdély?

– Sokáig egy olyan távoli szigetnek tûnt, ahova egyszer el kell jutni. Aztán jó néhányszor megfordultam Kolozsváron vendégszerepelni. Amikor budapesti professzorom, énekmesterem, dr. Sipos Jenô külföldön tanított egy évig, s az idô alatt is dolgozni akartam, kedves barátaim javasolták a kolozsvári Adorján Ilonka nénit, akitôl rengeteget tanultam. Magyarországról jártam hozzá kurzusra úgy, hogy délelôtt énekeltünk, aztán ebéd után újra, mindennap négy órát, ami nagyon fárasztó volt, de edzésben tartotta és strapabíróvá tette az embert. A nagyváradi színházban volt egy önálló estem, ahol tüneményesen kedves fogadtatásban volt részem, s a koncert végén állva tapsolt a közönség. Olyan csoda volt az, amit soha nem felejt el az ember.

Székelyföldre késôn, 2006 decemberében, egy zarándoklat helyett jutottam el, a gyalázatos népszavazás második évfordulóján a csíksomlyói kegytemplomban szerveztek egy hangversenyt. Bár a decemberi nagy hidegben kellett énekelnem, azt gondoltam, ha szívembôl-lelkembôl dalolok, nem történhet bajom, és nem is történt. Megható koncert volt, nem felejtem el. Útban hazafelé Gyergyószent-miklóson, a Miklós-ünnepségen léptem fel. Ahogy megérkeztem Budapestre, Puskás Ferenc temetésén Verdi a cappella szólóját énekeltem a rádiókórussal a szabad ég alatt. Máskor belebetegedtem volna, de akkor nem lett semmi bajom. Ha az ember jó dologban van jó helyen, ahogy ad, úgy kap is. Egy elôadómûvésznek az egyetlen dolga, hogy adjon. Azért kapott valamilyen téren többet a Teremtôtôl, hogy visszaadja azt az embereknek. A talentum ismert története, hogy hatványozottan kell visszaadni, amit kaptunk. Ezt igyekszem mûvelni, s eleget tenni a feladatnak, a családom, a környezetem pedig nem érti, hogyan lehet folyton jótékonysági koncerteket adni, miközben a számlák kifizetésére kölcsön kell kérni a pénzt. Ennek ellenére, ahova hívnak, el kell mennem, mivel ott az én lelki energiáimra van szükség és az segít élni másoknak és nekem is.

Szép kapcsolatom van Gyergyóalfaluval, ahova a Szent Korona Szövetség hívott meg, amikor a kommunizmus idején lemázolt oltár melletti freskókat felújították és felavatták. A freskók azt a pillanatot ábrázolják, amikor Szent István felajánlja a koronát a Madonnának. Ezen az ünnepi szentmisén léptem fel. Mivel indulás elôtt egy más kötelezettségnek kellett eleget tennem, egy órát várt rám a busz, majd egész éjjel utaztunk.

– Ó, Pitti Katalin, ez nem való már neked, holnapra roncs leszel – gondoltam út közben, majd gyorsan el is szégyelltem magam, amikor észrevettem, hogy mögöttem két hetven éven felüli hölgy ült. Ha fel kell lépni másnap, az alvatlanságot nehezen tûri az ember, az izmok merevek és kemények lesznek, s nem lehet olyan szépen énekelni. Amikor megérkeztünk, napsugaras, csupa lélek embereket és családjaikat ismertem meg, akik közül egyesek a freskó felújításához is hozzájárultak. Azonnal belopták magukat a szívembe, ahogy állítólag én is magam az övékébe. Ottlétem alatt szekérrel vittek Szárhegyre, s miközben daloltuk a népdalokat, restelltem, hogy néhányat soha nem hallottam. De aztán én is tudtam olyanokat énekelni, amit mindnyájan ismertünk, s amit vendéglátóim nem tudtak. Felejthetetlen élmény volt!

– Miért kedveli, miért énekel egy operaénekesnô népdalokat?

– Kislánykorom óta imádom, mert úgy érzem, hogy a gyökereink vannak benne, ahogy egyetlen emberben az egyedfejlôdés minden fázisa. Sajnálom azokat, akik nem szeretik, és azt szoktam mondani: hátha én tudom úgy énekelni, hogy megkedveljék. Késôbb felkértek arra is, hogy a gyergyóalfalui Árvácska képzômûvészeti tábor megnyitóján lépjek fel. Sikerült egyeztetni az idôpontot, s egy a cappella elôadást vittem. Most már van bátorságom erre is, bár operaénekesként ritka, hogy valaki csak kiáll és dalol. Ilyenkor arra gondolok, amit Kodály mondott: nem baj, ha a gyereked nem tudod beíratni hegedülni vagy zongorára, ott van a hangszere a torkában, azt kell használni. S mivel nekem is ott van ez a legszebb hangszer, amit énekesnôként közel 40 éve fejlesztek, miért ne használnám ilyen módon is? Most, hogy tanítok, úgy tudok megfogalmazni dolgokat, ahogy soha, miközben nagyszerû élmény átadni azt, amit a tapasztalati tudás terén összegyûjtött az ember. Összeállítottam egy programot, amit hangszeres kíséret nélkül lehet énekelni, s ebben a népdaltól az Ómagyar Mária-siralom, a virágének az Ave Mariák, áldások is benne vannak. A versmondás pedig végigkísérte az életemet, kislánykorom óra szavalóversenyeket nyertem országos szinten is.

– Hol volt kislány Pitti Katalin?

– Szentesen születtem, tíz- éves koromban költöztünk Budapestre, mivel az egész családot elüldözték a kommunisták. Anyai nagyszüleimet tömegsírba lôtték az oroszok, atyai nagyapámat pedig szélütött állapotban láttam csak, mert összeroppant attól, hogy mindenüket elvették s földönfutóvá tették. Szegény édesapám megjárta a frontot, ahonnan huszonéves korában úgy jött haza, hogy alig élt. Hasonló sorsú két család gyerekeiként házasodtak össze édesanyámmal.

– Mégis jó volt ez a frigy, amelybôl egy híres énekesnô született. Van-e folytatás?

– Egy lányom van, s a két és fél éves gyönyörû unokám, Barnabás, aki a szívem csücske. – Jövök veled és tanulok, mama – mondja és folyton lalázik a közelemben.

– Kevés embert ismerek, aki ilyen ropogósan tud nevetni. Mi a forrása ennek az életörömnek?

– Így születtem, s az anyukám is ilyen jóízûen tud nevetni. Persze, tudunk mi sírni is, de ha nevetünk, akkor szívbôl tesszük, annyira, hogy attól összedôl a ház. Hogy miért van most jókedvem? Verôcére is nagy szeretettel jöttem, mert az erdélyiek, a székelyek, a gyergyóiak akkora örömöt jelentenek számomra, amitôl felragyog az ég. Amikor másodszor voltam Gyergyóalfaluban, úgy éreztem, mintha hazamennék. Olyan programot állítottam össze, hogy a torkomban dobogott a szívem, mert ott a szavaknak más a súlya. Annyira izgultam, hogy a mûsoromat miképpen fogadják. Vers és dal váltakozott, olyanok, amelyek azonosak velem, s hitelesek is, mert az én gondolatvilágomat tükrözik.

– Ismert, ünnepelt énekesnôként van-e olyan vágya Pitti Katalinnak, ami nem teljesült?

– Mivel a magánéletem nem volt sikeres, már azt gondoltam, hogy nem is foglalkozom ezzel többet. Egy mûvész sorsa lehet, hogy súlyos a másik számára, ha szintén mûvész, akkor is. A magánéletemmel kapcsolatosan sok bánat és fájdalom ül a szívemben, de igyekszem azokat elengedni, és azt hiszem, sikerült is. Már belenyugodtam, hogy csak a lányommal fogok együtt élni, de sohasem lehet tudni, hogy Isten mit rendel számunkra. Most azt kéri tôlem, hogy a nôi életemmel is kezdjek még valamit, így hát teljessé kell tennem. Rábíztam magam a sorsra és Istenre, s nemrég gyönyörû ajándékot kaptam. Hát nagyon örülök annak, ami van... Ilyen egyszerû az egész.

– Köszönöm a beszélgetést.

Bodolai Gyöngyi Népújság

Lófő Iskola A mágikus tudás

Vásárolja népünk mágikus tudást hordozó tárgyait népművészeti boltunkban

Csatlakozzon hozzánk 

GóbéGold Az élő székely pénz Az első élő fával fedezett öko pénz

Lófő Iskola A mágikus tudás