|
A 19. század végén, a kiegyezés után fellendült a gazdasági élet és azon belül a szolgáltatóipar és a vendéglátás is. Francia cukrászok és szakácsok érkeztek Magyarországra, és a magyarok is útra keltek, hogy világot lássanak, majd otthon fellendítsék a cukrászipart. "Találmányaik" segítették elô a patinás kávéházak és cukrászdák akkori sikerét és alapozták meg a ma is élô legendákat.
A kávéházak városa, Budapest egy idô után a cukrászdák fôvárosa is lett, ahová azonban csak a gazdag hölgyek járhattak. Kugler Henrik, Dobos C. József, majd Gerbeaud Emil új költeményei – a vajkrémes és párizsi krémes torták, sütemények, a mignon, a konyakosmeggy, a dobostorta, a házilag készített bonbonok, dobozban szállítható sütemények és csokoládék – egy új, tipikusan magyar specialitásnak számító üzlettípusban voltak kaphatók, a cukrászdákban.
Sikerüknek kedvezett a tehetôs polgárság fizetôképessége, valamint a szecesszió mûvészete, amely a számolócédulától a menülapokig és a székek lábáig virágindákkal borította be a kávéillatú helyiségeket, no meg az engedékenyebb társasági élet, amely a cukrászdák esetében már a nôk számára is lehetôvé tette, hogy akár férfiember nélkül betegyék a lábukat egy nyilvános helyiségbe.
Ez az az idôszak, amikor elsô virágkorát éli a most 150 éves jubileumát ünneplô Gerbeaud, majd nyit az akkor még Kerepesi útnak nevezett Rákóczi úton a Hauer – amely ma már nem mûködik – az intim, Várbéli Ruszwurm, a krisztinavárosi Auguszt, vidéken a gyulai Százéves cukrászda vagy Miskolcon a Rorárius.
A magyar cukrászok akkor még többnyire francia mesterektôl tanultak, majd kialakították a tipikusan magyar sütemény-, fagylalt- és italkínálatot, és ezzel megteremtették a mára hungaricummá vált cukrászda fogalmát. Külföldön léteznek teázók, kávézók, fagylaltszalonok, cafék, csokoládészalonok és süteményboltok, de mindezek speciális együttese csak Magyarországon ismert.
Kugler Henrik, egy soproni cukrászcsalád harmadik nemzedékének képviselôje 1858-ban alapította meg cukrászatát a mai József Nádor téren, amely akkor még kisebb volt, mint a mai üzlet. Az elôkelô társaságok az ízléses szalonban teát, süteményeket, cukorbonbonokat, mignonokat, fagylaltot fogyasztottak. Az alapító neve fogalom lett, kugler nevét már kis betûkkel írta József Attila, mint az elérhetetlen gazdagság édes szimbólumát.
A genfi születésû Gerbeaud Emil 1884-ben vette át az üzletet, és számos újítást vezetett be. A segédek számát 10-rôl 60-ra emelte, 18-20 elárusítónôt, 20 csomagolónôt és 5 szállítót alkalmazott. Szigorúan ügyelt a minôségre: ha a puncsos mignonok színárnyalata nem volt megfelelô, saját kezével roncsolta szét azokat – számol be róla a legtekintélyesebb magyar cukrászda krónikása.
A specialitások között a leghíresebb a zserbószelet lett, amely mintha unokatestvére lenne a bécsi Sacher-tortának, csak annál szaftosabb, omlósabb, ízesebb. Kevésbé ismert különlegesség a Vöröskereszt-mignon, amely marcipánból, tojásfehérjébôl, kristály- és porcukorból, valamint sima lisztbôl készül. A fehér marcipánbevonat tetejére kandírozott piros félcseresznyék kerültek, amelyekbôl a vöröskereszt emblémát kialakították.
Jelenkori arculatát a Vörösmarty téri épület az 1910. évi nagy felújítás után nyerte el.
Ma egy német üzletember tulajdona a Gerbeaud-ház. 1997-ben egy teljes évig tartó rekonstrukcióval újította fel a neves cukrászdát, és sörözôvel, étteremmel egészítette ki szolgáltatásait.
A XXI. században már nemcsak az édes nyalánkságok miatt nyitnak ide be: világhírû turistalátványossággá vált a Gerbeaud, látogatói között világsztárok, királynôk, hercegnôk, trónörökösök, államférfiak és világsztárok egyaránt megtalálhatók, amint azt a vendégkönyv is tanúsítja.
Erről a fórumon
Építsünk igazságos, rendtartó közösségeket
Forgalmazza termékeit a székely áruházban GóbéMall
Vásároljon taplóterméket a GóbéShop-ban Rendeljen székelykaput népművészeti boltunkban
Lófő Iskola A mágikus tudás
Vásárolja népünk mágikus tudást hordozó tárgyait népművészeti boltunkban
Csatlakozzon hozzánk
GóbéGold Az élő székely pénz Az első élő fával fedezett öko pénz
Csatlakozz a Média Kommandónkhoz Küldd el nekünk a filmet, fotót ha valamilyen szép, felemelő eseménynek voltál a tanúja vagy ha törvénytelenséget, túlkapást rögzítettél
Lófő Iskola A mágikus tudás
|