|
B. A képhibák javítása. Miután a
kép vágásán túlvagyunk s
eldöntöttük, hogy mi marad a képen, figyelmesen
nézzük meg, hogy van-e hiba a képünkön (karcok,
porszemek, pettyek, vagy ha arcképrôl van szó,
pattanások), ezeket a hibákat több módszerrel ki lehet
javítani.
Az eszköztárban megkeressük a pecsétnyomó
képét, ami tulajdonképpen a
klónozóeszköz, amivel a kép egy részét
klónozhatjuk. A mûveletet a következôképpen
végezhetjük el: rákattintunk a pecsétnyomó
képére az eszköztárban, s ezzel az eszköz
kiválasztódik, s rámegyünk a kép egy
részére, amit klónozni akarunk, például egy
pattanás melletti területre; ennek érdekében
mintát veszünk errôl a területrôl úgy, hogy
az Alt billentyût nyomva tartva kattintunk erre a területre az
egér bal billentyûjével. Miután ez
megtörtént, a kursort rávisszük a pattanás
területére, s ott kattintunk egyett. Hogy honnan történt
a mintavétel, látható onnan, hogy a kursor képe
mellett megjelenik egy kereszt, ami jelzi a mintavétel helyét. Ha
nem sikerült a megfelelô helyrôl mintát venni, akkor
keressük meg a fômenüben az Edit pontot, arra kattintva
megjelenik az Undo szó, s arra kattintva visszavonható az
elôbbi mûvelet s megpróbálhatunk más
helyrôl mintát venni, hogy az eredmény tökéletes
legyen s a pattanás eltûnjön. A klónozó-
egér képe más-más a különbözô
típusú photoshopok esetében. Például a 4-es
változatban marad a pecsétnyomó képe, de a
közepében van egy fekete háromszög, ami a
mintavétel pillanatában fehérre vált. Más
típusú photoshopoknál a javítóeszköz
képe egy kör, s amikor mintát veszünk, a kör
belsejében egy kereszt jelenik meg. Ezzel az eszközzel
kivehetünk egy egész képrészt is. Ha a feladat az,
hogy egy modell mögül kivegyünk egy oda nem illô dolgot,
akkor fontos elôször kijelölni a modellt, hogy a
klónozás közben az ne sérüljön. A
kijelölést a sokszögû lasszóval
végezzük, többször kattintva körbejárjuk a
modellünket, miután a kijelölés vonala zárult,
akkor kattintva a kijelölés befejezôdött. Most nyugodtan
klónozhatunk, mert ha a vonalat átlépnénk, akkor sem
sérül a modell képe. Mintát véve a kép
egy részérôl, most ne csak egyet kattintsunk, hanem az
egér bal gombját folyamatosan nyomva tartva mozdítsuk el az
egeret, s tapasztalni fogjuk, hogy a kis kereszt is elmozdul s folyamatosan
klónozza azt a területet, ahol éppen tartózkodik. Arra
kell figyelni, hogy ez a kis kereszt mindig ott tartózkodjon, amit
klónozni akarunk, ha ebbôl a területbôl
kiléptünk, akkor újból kell kezdeni a
mintavételt s a mûveletet tovább folytatni. Így kis
türelemmel s egy kis kézügyességgel megszabadulhatunk a
felesleges képrésztôl. Ha azt szeretnénk, hogy a
modell körvonala ne legyen olyan éles és elhatárolt a
háttértôl, akkor a kijelölés vonalát
lágyítsuk le, ami a következôképpen
történik: keressük meg a fômenüben a Select pontot,
erre kattintva az almenüben keressük meg a Feather (lágy vonal)
pontot s arra kattintva kapunk egy párbeszédablakot, ahol be lehet
állítani, hogy hány pixel legyen a
lágyítás. Választhatjuk az 1, 2 … 5 …
pixeleket, attól függôen, hogy mennyire akarunk
lágyítani. A lágyítást ajánlatos a haj
körül alkalmazni. Ha a klónozás túl széles
vagy túl keskeny, akkor ezen is változtathatunk úgy, hogy a
fômenüben megkeressük a Window pontot, majd az almenüben
keressük meg a Show Brushes (ecsetek) pontot, s ott egy vastagabb vagy egy
vékonyabb ecsetméretet választhatunk. Ha 7-es photoshopunk
van, akkor a fômenü alatt találjuk meg az ecset
méreteit beállító lehetôségeket.
A képjavítás egy másik eszköze a Dust-
Scratches (por és karcok) javítására alkalmas
eszköz.
Incze István, AFIAP
A Rastudió adása székelyföldi eseményekről
Írassa be szálláshelyét 15 nyelven olvasható szállásfoglalási rendszerünkbe Rendelje meg panziója videós bemutatását szállásfoglalási rendszerünkön
Szóljon Hozzá Vitassa meg híreinket a fórumon
Rendeljen kopjafát a GóbéShop-ban
Vásároljon fogadja el a GóbéGoldot Az élő fával fedezett pénz Minden üzletünkben, az összes szolgáltatásunk ígénybevételekor 5 százalék kedvezményben részesül ha használja.
|