|
Mi,
az ENSZ tagállamainak polgárai, ebben az évben, amikor az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata kihirdetésének 60. évfordulóját ünnepeljük, s
mely nyilatkozatot az ENSZ 1948. december 10-i közgyűlésének 217 A
(III) határozata fogalmazott meg és hirdetett ki,
emlékezve arra, hogy
Az Egyetemes Nyilatkozat egy közös eszmény minden nép és nemzet számára,
figyelmet fordítva arra, hogy
az
emberi jogok, az emberi méltóság, szabadság, egyenlőség, szolidaritás
és igazságosság képezik azt a szellemi és erkölcsi örökséget, melyen a
nemzetek egysége alapszik,
hangsúlyozzuk, hogy
megfelelő megfontolásban kell részesíteni az alábbíakat:
1. Minden emberi lénynek joga
van az élethez a fogantatástól a természetes halálig. Minden gyermeknek
joga van a férfi és a nő házasságán alapuló családban megfoganni,
megszületni és nevelést kapni, mivel a társadalom természetes
alapegysége a család.
2. Minden gyermeknek joga van ahhoz,
hogy saját szülei neveljék fel, akiknek elsőbbségi és alapvető joguk
megválasztani azt, hogy gyermekeik milyen neveltetésben részesüljenek.
Ezért felhívást intézünk
minden kormányhoz annak érdekében, hogy megfelelő módon értelmezze az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely szerint:
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. (3.cikk)
Mind
a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga
van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül
házasságot kötni és családot alapítani. (16. cikk)
A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére. (16. cikk)
Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. (25. cikk)
A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában. (26. cikk)
Aláirás ezen a linken:
http://www.c-fam.org/publications/id.105/default.asp
|