|
Nem rózsás a jelenkor
Kántáló,
fájdalmas öreg hang vasárnap reggel a Batthyány tér metrómegállójában:
”Vegyék meg a virágomat! Már nem tudom fizetni a számlákat!”
Öreg paraszt bácsi, ezerráncú barázdált arcával, agyondolgozott
kérges ujjaival, kopott, de tiszta és még mindig szép vasárnapi
ruhában, ahogyan templomba járt egykor, görnyedten, a szégyentől és a
megaláztatástól hadarva ismételte a mondatokat. Kezében két kókadt
virágcsokor, mely nemrég még pompázott a kis kertjében, amit utolsó
erejével rendbe tett télire. A földnek kell a pihenés...
Ezek a kiskert utolsó virágai, a munkához szokott idős ember a fagy
elől megmentette a pár szál színes virágot, összeszedte maradék erejét
és elindult a két csokorral a fővárosba, hogy a pestieknek eladja őket,
és a világnak kikiáltsa, hogy ő már feladta, már nem megy, már nem
tudja fizetni a számlákat.
- Vegyék meg a virágomat!
A hajléktalanokhoz, koldusokhoz, az adományt kérőkhöz szokott
megkérgesedett szívű fővárosiak először elmentek az öreg mellett. A
metróra várva zavartan hallgatták a sírásba torkolló hangot,
oda-odapillantottak a hajlott hátú, ezerráncú szép magyar emberre – és
egyszer csak megtört a jég. Szinte hallani lehetett a darabokra hulló
jégdarabokat, amik lehulltak a szívekről.
Először egy idősebb hölgy sietett a bácsihoz és megkérdezte,
mennyibe kerül a virág. - 200 forint. - sóhajtotta az öreg. A hölgy a
kezébe adta a pénzt, de nem vette el a virágot. Sietve távozott. Az
idős ember nyújtotta utána a hervadt csokrot: - Itt hagyta a virágot!
Nem ezt szokta meg életében, minden fillérért megdolgozott mindig. De
nem ért rá gondolkodni, jött egy fiatal férfi, kezébe nyomta a
kétszázast és sietett vissza a peronra. Aztán egymás után jöttek az
emberek, sorra adtak neki pénzt, ki mennyit tudott, csak adták és
adták, a bácsi nem győzte elrakni. Senki nem vette el a virágot.
Megjött a szerelvény, hangos morajával megtörve azt az eufórikus
hangulatot, ami szétáradt a peronon és felolvasztotta a jeget.
Felszálltunk a metróra, leültünk és könnyeimen át láttam, hogy a velem
együtt felszállók is ott hagytak egy darabot a szívükből az idős
embernél, aki megérintette a rossz hírekhez szokott, kibeszélős,
győzikés, vacsora partis műsorokon művelődő, plázákban szórakozó
megkérgesedett lelküket.
A.B.
barikád.hu
Lépj be a Média kommandónkba
Székely internetes televízió Indul a GóbéTV Hírek, Tabu filmek, riportok és még sok-sok más
SZEFHE Bojkottfelhívás Ne vásároljanak szlovák terméket!
Szóljon Hozzá Vitassa meg híreinket a fórumon
Írassa be szálláshelyét 15 nyelven olvasható szállásfoglalási rendszerünkbe Rendelje meg panziója videós bemutatását szállásfoglalási rendszerünkben
Rendeljen Székely zászlót
Minden üzletünkben, az összes szolgáltatásunk igénybevételekor 5 százalék kedvezményben részesül ha használja.
Forgalmazza termékeit a székely áruházban GóbéMall
Vásárolja népünk mágikus tudást hordozó tárgyait népművészeti boltunkban
Lófő Iskola A mágikus tudás
|