Az elmúlt napokban Szőcs Ferenc Kézdivásárhelyt és Székelyudvarhelyt járta végig adomány reményében. Mint mondja, a cégnél való kopogtatás igencsak hasonlít a kolduláshoz, de fiának helyzete, ,,akiért életét is hajlandó volna áldozni", annyira reménytelen, hogy másként nem cselekedhet. A szüntelen kopogtatásnak eredménye is volt. Székelyudvarhelyen egy ismerős a Norada gyárban ötezer lejt gyűjtött, a bardoci református nőszövetségtől 1150, míg munkatársain keresztül 1550 lej érkezett. Arra is volt példa, hogy miközben a buszra várakozott, egy nő, akit csak látásból ismert, kifutott az egyik üzletből, elnézést kért, amiért nem vehetett részt az Összefogás Napján, és száz lejt nyomott a markába. Miközben beszélgetünk, megszólal a telefon: egy román férfihang arról érdeklődik — mintegy megerősítvén az elhangzottakat —, hogy milyen címre küldhetne postán kétezer lejt. Szőcs Ferenc a meghatódottságtól alig tud megszólalni, s könnyeit nyelve diktálja a kért adatokat. ,,Nem is képzeltem volna, hogy ennyi román ember áll majd az én kisfiam mellé. Az adományok jelentős hányada a déli megyékből érkezett, olyan vidékekről, ahová én sosem tettem be a lábam. Mindezt annak köszönhetem, hogy a román újsá­gokban is bemutatták Ferikét. Ezzel szemben Magyarországról egyetlen forint sem érkezett. A számláinkon található húszezer forintot is a Baconból elszármazottak adományozták, amikor itthon voltak" — mondta láthatóan csalódottan. A megtört édesapa többször járt a megyei tanács elnökénél, Tamás Sándornál is, ahol arról biztosították, hogy az összeállított ügycsomó már az egészségügyi minisztériumba került, s nagy a valószínűsége, hogy mintegy 120 000 lej értékben fedezik a külföldi kezelés díját — ő mégis nyugtalan. ,,Telnek a napok és a hetek, Ferike állapota nem javul. Én megértem, hogy az ügyintézés nehézkesen megy, de ha nem érkezik segítség időben, nem tudom, mit teszek."

Mindezek ellenére Szőcs Ferenc nem adja fel, a napokban Csíkszeredában próbál adományt gyűjteni.