|
Imola gyógyul, Kati segítségre szorul |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
Bocz-Zoltán Imolát, a tavaly ősszel
leukémiával diagnosztizált baróti kislányt még mindig a miskolci kórházban
ápolják.
Az életét megmentő csontvelő-átültetésen júliusban esett át. Immár gyógyulgat,
de egyelőre nem biztos, hogy egészségi állapota lehetővé teszi, hogy a
karácsonyi ünnepeket otthon, Baróton tölthetnék - mondta el az Új Magyar Szónak
Bocz-Zoltán Szabolcs, Imola édesapja. Mivel a család anyagi helyzete nem tette
lehetővé a költséges életmentő beavatkozást, a közösségi összefogásnak
köszönhetően, beleértve szerkesztőségünk adománygyűjtési akcióját is, Imola és a
szülei immár türelmesen várják a teljes felépülést.
Nem így áll a helyzet a szintén baróti, háromgyerekes Molnár családnál, ahol a
baj mostanában nem jár egyedül. Pár hónappal a harmadik gyerek születése előtt
meghalt az édesapa, idén nyáron az egyéves és tízhónapos Katalin-Boglárkánál
pedig agydaganatot fedeztek fel. A kórt pontosan nem tudják megállapítani, amíg
fel nem nyitják a koponyáját, és nem vesznek szövetmintát, a műtétet az
országban nem is vállalják ilyen pici korban. Az édesanyának sikerült felvenni a
kapcsolatot a debreceni Orvostudományi Egyetem idegsebészeti klinikájával, ott
elvégeznék ugyan a műtétet, de 750 ezer forintba kerül, a klinikán történő
kezeléssel együtt.
A család Katalin-Boglárka megmentéséhez egyedül nem tudja előteremteni a
szükséges pénzösszeget, az Önök segítségére számítva teszi közzé a baróti
OTP-bankban nyitott folyószámla-számait:
RO11BNRB300000113508US01 (dollár)
RO51BNRB300000113508EU01 (euró)
RO98BNRB300000113508HU01 (forint)
RO94BNRB300000113508RO01 (lej).
M. M.
Új magyar szó
|