|
Azt is tudjuk, mit viselünk jövő télen Egyrészes a divat idén nyáron A New York-i és londoni divathetek mustrája után megállapítható, hogy az idei fürdőruhaszezon főszereplői az egyrészesek lesznek. A Vogue szerint a spagetti pántos egyrészesek is megmutatnak mindent, de ugyanakkor megmaradhatunk stílusosnak és csábítónak, mert nem tud túl sok minden elárulni minket mint egy kétrészesben. A Chanel divatház tavaszi/nyári kollekciója például egyszerű szabású, de magas combkivágású egyrészeseket vonultatott fel. A csípőre csúsztatott alsók és combkivágások helyét ismét a magasított veszi át, mert ez hosszabbnak láttatja a lábakat. Ami a színeket illeti, a natúr és a virágmintás hódít majd. Azt is tudjuk, mit viselünk jövő télen Még tartanak a szezonvégi kiárusítások, nem árt hát tudni, mit érdemes megvenni, mi az, amit jövő télen is bátran felvehetünk. Figyelem, jövő télen elfelejthetjük a kasmírt és tetőtől talpig fényesbe öltözhetünk. A harisnyák továbbra sem átlátszók, inkább vastagabbak, bordázottak, és a színpaletta összes árnyalatában hordhatók. A műszőrme egyre többet szerepel a hétköznapi ruhadarabokon, ruhák elején díszítésként, de még kapucnis dzsekik belsejét díszítve is. Továbbra is divatosak maradnak a túlméretezett kötött holmik.
A bomber dzsekik is visszatérnek, inkább luxuskivitelben, szőrméből, selyemből, bőrből. A tweed örökké élni fog! A jövő tél színe pedig ismét a szürke, de mielőtt megijednénk jó tudni, hogy Versacetől Vuittonig minden lehetséges csodás árnyalatban jelent meg, a jégszürkétől a kékesszürkén át a legmélyebb acélszürkéig, amely erőteljes, de ugyanakkor romantikus hatással is bír. Akinek hasonló tapasztalata van ossza meg a fórumon és fogalmazzunk meg egy on-line petíciót is a szolgáltató cégek felé. Hátha megunják, hogy állandóan olvassák panaszleveleink. Mondd el virágnyelven érzelmeid Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Online szépségverseny GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot |