|
A nevem Kisgyörgy Benjamin, 33 éves vagyok és súlyosan mozgássérült. 1998 augusztus 1-én, egy szerencsétlen kimenetelő fejes-ugrás következtében egy pillanat alatt teljesen lebénultam. A késobbi orvosi látlelet megállapította ennek okát: nyaki szinten, C4-C5-ös csigolyák között történt ficam, repedés és porckorong-leválás. A gerincvelőben futó érzékelő- és mozgató idegpályák kb. 80-90 %-ban sérültek. Ekkor nem sokkal múltam 24 éves. Az ezt követő közel másfél évben kórházról korházra jártam, először Bukarest, aztán Sepsiszentgyörgy, Budapest, Kolozsvár, Félixfürdo, Előpatak. A végeredmény: sikerült ugyan visszanyernem pár mozgást, de ez nagyjából a felső kar izmaira terjed ki, ami kevés az önálló életvitelhez. A veszteség-sorozat sajnos itt még koránt sem ért véget számomra: 2001-ben elvesztettem édesanyámat, aki mellrák áldozata lett. Egy évre rá meghalt édesapám is, szívinfarktusban. Ekkortájt le kellett mondanom akkori barátnőmről, lelki társamról is. Ott voltam magatehetetlenül és nem tudtam, mihez kezdhetnék az életemmel. Hosszú évekbe telt, amíg újra értelmet nyertek a dolgok. Ehhez azonban el kellett fogadnom a helyzetemet, át kellett értékelnem az értékrendemet és meg kellett találnom Istent. Így már minden könnyebben ment! Angolt tanulok, a számítógépet is sikerült megtanulnom kezelni, új barátokra tettem szert és még egy oszinte lelki társat is küldött nekem az Ég. Most már vannak újra céljaim! 2007 elején új reménysugár csillant meg testi jobbulásomat illetően. Baráti segítséggel rátaláltam egy Kínában, Shen Zhen városban mőködő klinikára, ahol - őssejt terápiát alkalmazva - sikeresen kezelik a traumás gerincvelő-sérülést. Kapcsolatban állok a klinikával, szerintük egy "ideális jelölt" vagyok az őssejt terápiára. Egy kezelés ára 20-25.000 $ körül van. Az én szerény anyagi helyzetem nem teszi lehetové ezt a kezelést. Anyagi segítség reményében kérek minden jóérzéső embert, ha lehetősége van rá, adakozzon a következo bankszámlákra: Banca Româna de Dezvoltare, Filiala Sf. Gheorghe Lej: RO74BRDE150SV08659291500 Euró: RO70BRDE150SV08659371500 SWIFT Kód: BRDE ROBU Honlap: http://kgybenji.uw.hu/nyitolap.htm Köszönöm
|