|
Húsvétkor a bárányé az asztali főszerep. Áldozati eledel, Krisztust jelképezi, az ártatlan bárányt, aki az embereket megváltani jött a földre. Az utolsó vacsorán is bárányt fogyasztottak az apostolok. Báránykás kalács Hozzávalók (két darabhoz): 50 dkg finomliszt, 2 dl tej, 1 csomag élesztő, 7 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanál reszelt citromhéj, 3 tojás, 5 dkg vaj, 5 dkg mandula vagy dió, 5 dkg mazsola, 2-3 kávéskanál rum, 1 evőkanál porcukor, mazsola a díszítéshez. Elkészítése: Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk. Hagyjuk néhány percig, majd a liszthez adjuk. Kevés liszttel elegyenlítjük. Negyed óráig kelesztjük. Közben két tojást felverünk sózzuk, hozzáadjuk a maradék cukrot, és összekeverjük. A tejet megmelegítjük, ízesítjük a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal. A mazsolát megmossuk, és meglocsoljuk rummal. Az élesztős liszthez hozzáadjuk a vaníliás tejet, a felvert tojásokat és apuha vajat. Alaposan összekeverjük, míg elválik az edény szélétől, ekkor hozzáadjuk az apróra vágott mandulát vagy diót is. Letakarjuk, és fél óráig meleg helyen kelesztjük.  A masszából 1-2 cm átmérőjű gombócokat formálunk, és – úgy, hogy bárány formát öltsön – egy kivajazott tepsibe tesszük, egymás mellé. Negyed óráig ismét kelesztjük, majd megkenjük felvert tojássárgával. Kb. 25 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből, és porcukros, felvert tojásfehérjével, mazsolával díszítjük.
Báránykockák Hozzávalók: 50 dkg bárányhús, belső szervek (máj, szív, vese), 4 sárgarépa, 2 köteg zöldhagyma, 1 szelet száraz kenyér, vaj, zöld fokhagyma, petrezselyem, 6 tojás+ 1 tojássárga, só, bors, csombor, oreganó, zsemlemorzsa. Elkészítése: A bárányhúst megmossuk, feldaraboljuk és 1 órán át főzzük sóval, borssal, csomborral és oreganóval. A sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, és sós vízben megfőzzük. A főtt húst lecsontozzuk, ledaráljuk. A belső szerveket kockákra vágjuk, összekeverjük a darált hússal, a beáztatott zsemlével, a finomra vágott hagymával és fokhagymával, a petrezselyemzölddel, három nyers tojással, sóval és borssal. A maradék három tojást megfőzzük. Egy tepsit kivajazunk, megszórunk zsemlemorzsával, beleöntjük a húsos massza felét. Erre kerülnek a főtt, egész sárgarépák és az egész főtt tojások. Beborítjuk a maradék masszával, majd a tetejét bevonjuk tojássárgával és meghintjük zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben kb. 1 órát sütjük. Kockára vágva, burgonyapürével tálaljuk. Báránykás mézes pogácsa Hozzávalók: 25 dkg méz, 50 dkg liszt, 10-10 dkg vaj és margarin, 10 dkg cukor, 1 egész tojás + 2 tojássárgája, 1 kávéskanál szódabikarbóna, reszelt citromhéj, pici fahéj és pici őrölt szegfűszeg. Elkészítése: A meleg mézben feloldjuk a vajat, hozzáadjuk a többi anyagot, és sima tésztát gyúrunk belőle. Pihentetjük legalább egy órácskát, majd fél cm vastagságúra nyújtjuk, és bárányka alakú pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tetejét tejfölös tojássárgájával megkenjük, és laposra vágott fél mandulával díszítjük. Egyenletes középhőmérsékletű sütőben sütjük. Ötlet: Néhány darabba sütés előtt szúrjunk lyukat. Ezekre kössünk cérnát, és készítsünk ehető díszeket: kötözzük fel (kifújt, kiszínezett tojáshéjjal vegyesen) faágrakra, állítsuk vázába, az ünnepi asztalra. Bárányhúsleves Hozzávalók: 2 kg báránycombhús, 1 fej hagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 köteg lestyán, 2 tojás, 2 dl tejföl, tárkony, rozmaring, só. Elkészítése: A húst felkockázzuk, és 1 órán át enyhén sós vízben főzzük. Ekkor hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott sárgarépát és petrezselymet, az egész hagymát, a tárkonyt és a lestyánt. Fél óra múlva a tojást felverjük, elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk, és besürítjük vele a levest. Még kb. 10 percig főzzük. Töltött bárány Hozzávalók: egy 2 kg-os báránycomb, 30 dkg fehér kenyér, 5 tojás, 1 nagy fej hagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, só, bors, fokhagyma, paprika, olaj. Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük. A hagymát nagyon apróra vágjuk, a sárgarépát és a petrezselymet lereszeljük, és összekeverjük az apróra vágott kemény tojással. A kenyeret vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk, és a tojásos sárgarépához adjuk. Fűszerezzük sóval, paprikával. Jól összekeverjük. A combot picit megklopfoljuk, felvágjuk, megtöltjük a zöltséges-tojásos keverékkel. Cérnával összekötözzük, meghintjük sóval, borssal, paprikával, és fokhagymacikkeket szurkálunk bele. Egy tepsibe olajat öntünk, beletesszük a tölött combot, és előmelegített sütőben kb. másfél óra alatt készre sütjük. Új magyar szó Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot |