|
Először is elnézésétek kérjük mert kezdtünk eltávolodni a verseny eredeti céljától. Most inkább magunknak ismétlem meg, hogy többé ne felejtsük el: Egy olyan közös játékot akartunk amelyben mindenki jól érzi magát. Egy olyan közös játékot amelyben minden magyar lány, asszony részt vehet határtalan. Egy olyan versenyt ahol a részvétel számít. Egy olyan játékot amely a természetes valódi szépségről szól. Igyekeztünk megvalósítani ezeket az eszméket, de mivel a szavazást SMS függővé tettük úgy érezzük, hogy vétettünk (mi vessük magunkra az első követ) a verseny egyetemessége ellen. Ezért döntöttünk úgy, hogy megszüntetjük az SMS-es szavazást. Bárki szavazhat a képtárban. Ha valaki támogatni akarja kezdeményezésünk akkor megteheti egy telefonhívással, SMS küldéssel, de ez nem kötelező. Mindenkit szívesen látunk mint nézőt, bírát vagy versenyzőt Nagy Molnár József és a HatártalanSzépség.org csapat Támogassa a Bethlen Alapítvány tevékenységét adója 2 százalékával Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján On-line szállásfoglalás Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Összmagyar syépségverseny Online szépségverseny Nevezz be! GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot
|