|
A széles körben elterjedt nézettel ellentétben a 100 százalékos gyümölcslevektől a gyerekek nem híznak vagy hízhatnak meg - mutatták ki egy nagyszabású vizsgálattal amerikai kutatók.  A houstoni orvostudományi egyetem táplálkozás szakértői 3618 gyermek gyümölcsléfogyasztását elemezték a 2-11 éves korosztályban, és egyértelműen az derült ki, hogy a 100 százalékos gyümölcslevek ivása és a hízás között nem áll fenn összefüggés, sőt a tiszta gyümölcslevek olyan elengedhetetlen tápanyagokkal is ellátják a kicsiket, mint a C-vitamin, a magnézium, a B6-vitamin, a kalcium és a vas. A houstoni szakemberek szerint az övék volt a nyolcadik olyan vizsgálat, amely ezt az eredményt hozta, a régóta vitatott kérdés tehát egyértelműen eldőlni látszik. A felmérés során az is kiderült, hogy a 2-11 évesek között a 100 százalékos gyümölcslevek fogyasztása nem túlzott, sőt, valójában ennek a korosztálynak az 57 százaléka egyáltalán nem iszik 100 százalékos gyümölcslevet. A legtöbb gyümölcslevet a 2-3 évesek fogyasztják, és náluk háromszor kisebb az esélye az elhízásnak, mint azoknál a koruk belieknél, akik egyáltalán nem isznak gyümölcslevet.(mti-panoráma) Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján On-line szállásfoglalás Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az összmagyar szépségverseny GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely Romániában 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot
|