|
A Föld élőlényeiről szóló minden eddigi ismeret összegyűjtésére vállalkoztak a világ tudósai, és a 300 millió oldalasra tervezett – laikusoknak és szakembereknek, mi több, valamennyi korosztálynak szánt – anyagot egyetlen honlapon teszik fokozatosan hozzáférhetővé teljesen ingyen. Az Élet enciklopédiája című, 10 évesre tervezett vállalkozást Washingtonban jelentették be a világ élenjáró tudományos szervezetei és egyetemei. „Olyan lesz, mint egy interaktív állatkert” – mondta James Edwards, az enciklopédia főszerkesztő-igazgatója. Ha a teljes anyag 300 millió oldalát egymás mellé tennék, 83 682 kilométer hosszú csík jönne létre, amely kétszer körbeérné a Földet az egyenlítő vonalán, és még „lötyögne” is. A szakemberek szerint a Földön 8 millió élőlényfaj található, de csak a negyedüket sikerült eddig beazonosítani és elnevezni. A webes enciklopédiába folyamatosan bekerülnek majd az újonnan felfedezett fajok, valamint a kipusztultak is, így például a dinoszauruszok, hiszen – mint a főszerkesztő rámutatott – ha nem így lenne, kevesebb gyerek látogatná majd a honlapot. Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján On-line szállásfoglalás Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az összmagyar szépségverseny GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely Romániában 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot
|