|
A délvidéki énekesnő győzelmét mi, határon túl élő magyarok segíthetjük Lenyűgözően szerepelt, méltán jutott az Eurovíziós Dalverseny döntőjébe a magyarországi és a határon túli magyarok körében nagyon népszerű Rúzsa Magdi. Ha győz, a szombat az összmagyarság ünnepévé válhat, ebben bízik a Magyar Televízió.  Hatalmas tapssal jutalmazta az Eurovíziós Dalverseny elődöntőjének közönsége Rúzsa Magdi fellépését Helsinkiben, az 51. Eurovíziós Dalfesztiválon. Általános szakmai vélemény szerint vége annak az időszaknak, hogy valaki énektudás nélkül, nagy színpadi látványossággal jusson előre. Ezt ékesen bizonyította a vajdasági lány csütörtöki fellépése is, hiszen az Aprócska blues című számot 22. fellépőként egyszerű öltözékben, farmerben és trikóban, mezítláb énekelte el. A show-elemekhez szokott érdeklődők számára először meglepő volt a puritánság, de az igényes nézők hamar felismerték az előadó és a dal értékeit. Tizenöt perces szavazás után alakult ki a döntőbe jutottak mezőnye, s a magyar induló szombaton 14 ország versenyzőivel együtt szerepelhet a döntőben. "Határtalan érzés volt, hogy hazai sikerről számolhattam be, amikor feltűnt a magyar felirat, szinte kiabáltam a mikrofonba" – mondja Gundel Takács Gábor, az est közvetítője. Magdi programja állandóan zsúfolt, pénteken két próba várt rá, szombaton pedig még egy és a döntőben való szereplés."Nagyon boldog vagyok, hogy továbbjutottam. Már eddig is felejthetetlen napokat töltöttem a finn fővárosban. Bár ez egy verseny, mégis mindenki segítette a másikat, amiben csak tudta" – nyilatkozta Rúzsa Magdi. Nem akar jósolni, hogy mi lesz a végeredmény, ki lesz a befutó. Az m1 szombaton este (nálunk) tízkor közvetíti a döntőt. Előtte egy 40 perces műsor foglalja össze a Helsinkiben történteket, s az énekesnővel is exkluzív interjút láthatnak a nézők. Pusztay András, a csatorna műsorigazgatója arra buzdít mindenkit, különösen a határon túli magyarokat, hogy a lehető legtöbben szavazzanak telefonon. "Már a csütörtöki szavazás eredménye is bizonyította, hogy a vajdasági énekesnő a határainkon kívül is nagyon népszerű. Az anyaország és a Magyar Televízió a döntőben is számít Rúzsa Magdi határon túli rajongóira. Voksoljanak, hogy a szombat este az összmagyarság ünnepe legyen!" – mondta a műsorigazgató. A magyar tévénézők kitüntetett figyelemmel követték a csütörtöki elődöntőt: a felnőtt lakosság egynegyede választotta az m1-et, 2,03 millió ember, vagyis még Budapest lakosságánál is több néző figyelte a csatornát. Az eredményhirdetés idején a nemzeti főcsatorna, az m1 vált a legnézettebbé, legyőzve minden kereskedelmi televíziót. Ki volt minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot Szerkeszd a Székely Enciklópédiát GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk Hírdesse szálláshelyét az Erdélyi öko közösség honlapján On-line szállásfoglalás Iratkozzon fel a Kakukk Marci Hírügynökség híreire GóbéShop a legszebb székely népművészeti ajándékok Ki lesz a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az összmagyar szépségverseny GóbéMall Nyisson Ön is online üzletet GóbéTár A legolcsóbb tárhely Romániában 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE GobeVirtual-Az Új honfoglalás-Szerepjáték komolyan Új!!! Tölts fel videót-Teszteljük a GobeTube-ot
|