Sokáig csak tudományos fantasztikumnak
tartották, a kutatók azonban most azt állítják, áttörés várható: hamarosan
képesek lesznek embereket is szervezetük károsodása nélkül hibernálni, akár
hónapokra is.

A tudósok szerint még ebben az évben
megkezdődnek az embereken végzett kísérletek, amelyek során olyan
hőmérsékletűre hűtik a vállalkozók testét, hogy akár hónapokra is mély,
biztonságos álomba merülhetnek.
Bostoni, Los Angeles-i és pittsburghi kutatócsoportok versenyeznek azért,
hogy elsőként végezzék el sikeresen a teszteket. Már kifejlesztettek egy
olyan - sóból és jégből álló - keveréket, amely gyorsan lehűti a vért. A
plazma rövid idő alatt a normális 37-ről 10 Celsius-fokra hűti a
szervezetet.
Állatoknál működik
A keverék hibernálja a testet: lassítja az anyagcserét, késlelteti a sokkos
rohamokat és hatására a sérülések kevésbé roncsolódnak - mondta Hasan Alam,
az egyik massachusettsi kórház sebésze, az Egyesült Államok hadseregének
tanácsadója.
A kísérletek disznókon működtek: több órára sikerült náluk a felfüggeszteni
az életműködést, más tudóscsoportok azonban úgy vélik, ez az időtartam akár
napokra, hetekre vagy hónapokra is megnyújtható.
Maradtak kérdések
Az így "elaltatott" embereket - akik, akárcsak a kómás betegek, tovább
öregednek, és tovább nő a hajuk meg a körmük - intravénásan kell etetni, és
nehézséget okozhat az ürülék elvezetése is.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA húsz éve felhagyott a hibernációs
kísérletekkel, az Európai Űrügynökség azonban az elmúlt három évben ismét
foglalkozni kezdett a témával. Így léptek színre ismét az amerikaiak, akik
egy japán üzletember történetét alapul véve dolgozták ki az új elképzelést.
Csodálatos menekülés
Micutaka Ucsikosira egy havas hegyoldalban találtak rá 24 nappal eltűnése
után. Amikor az orvosok megvizsgálták, kiderült, hogy 35 éves üzletember
"fagyott kómába" esett, pulzusa alig volt érezhető. Testhőmérséklete 22
Celsius-fokra esett vissza, szervei pedig csaknem feladták.
Mikor a mentők rátaláltak a zuhanás közben csípőjét tört férfira, az már
sokat fogyott. Mielőtt elvesztette eszméletét, elszürcsölte azt az üveg
barbecue szószt, ami még nála volt a baleset után.
Hiába vesztett vért a zuhanás következtében, végül teljesen, maradandó
sérülések nélkül felépült. Az orvosok szerint éppen azért, mert teste
hibernálódott.
InfoRádió / Daily Mail
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet
GóbéTár A
legolcsóbb tárhely Romániában 32 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|