Határtalan Szépség Minden ami szép - Érdekességek szakácskönyve

Érdekességek szakácskönyve

Currently 0.0/5 Stars.
1
2
3
4
5

Rating: 0.0/5 ( votes cast)

Written by Administrator

Nem feledkezhetünk meg a bazsalikomról, majoránnáról, csomborról (borsikafû), kaporról, tárkonyról sem. A bazsalikomot és a majoránnát népdalokban is fellelhetjük. Pástétomokat, különféle sülteket fûszerezhetünk velük.

A majoránna, a népdal szerint, ha bánatos szívûek kertjében lehetne, a tejes-szegfû és szarkaláb társaságában, tüstént gyógyírként hatna. Majoránnával ízesítjük a savanyú leveseket, vadkacsát, pástétomokat, grill csirkét.

A csombor mindenféle hordós és sarvalt káposzta aromájának varázsereje.

A disznóvágások elmaradhatatlan fûszere, a májas és véres-hurka készítésénél elengedhetetlen.

A csombor mellett, igen gyakran, társként szerepel a kapor, frissen vagy szárítva.

A savanyított káposzta és a lucskos-káposzta legfontosabb fûszere a szárított kapor és csombor.

Marha- és tyúkhúshoz a kapormártás fölséges, a tökfõzelék, töltött tök el sem képzelhetõ friss kapor nélkül. Íze mennyei az ordás vagy túrós palacsintában.

A görög mitológia szerint Apollónak le kellett gyõznie Pythont, az óriási, kígyó formájú lényt, aki a Tempe menti, õsi barlangokban lakott, ahhoz, hogy Delphoi-ban anyja megalapíthassa szent jóshelyét.

Apolló gyõzelmének emlékére tartották a Tempe völgyében, minden nyolcadik esztendõben, a pythai játékokat. A gyõztesek homlokára babérlevelekbõl font koszorút helyeztek.

Így lett, a legenda szerint, Apolló szent növénye a babér. Mivel Apolló a költészet istene volt, az „apollói babér” (Laurea apollinaris), a költõk, írók, mûvészek felmagasztalásának jelképévé vált.
Nem akármilyen szõlõ alkalmas a mazsola készítéséhez. A mag nélküli, egészséges, apró, nagy cukortartalmú, lágy húsú mazsolaszõlõ-fajták adják a legjobb minõségû mazsolát.

A szõlõszemeket áztatják, majd napon szárítják. A sokféle, hosszadalmas szárítási folyamat, a mazsolaszõlõk különféle válfajainak kombinálása, többféle ízû, színû és jellegû mazsolát eredményez. Az angol nyelvben, a különféle mazsolaszõlõknek más-más nevük van. Leggyakoribb a rasin, a current és a sultána.

Kevés eledelünk népszerûsége vetekszik a mazsoláéval. Amikor „kimazsolázunk” valamit, akkor a legjavát választjuk. Amikor valamire azt mondjuk olyan, mint a „kalács mazsola nélkül” akkor a jó hiányzik belõle.

A görögök, majd a rómaiak korában, mazsolával jutalmazták a költõket és a sportversenyek hõseit.
Bornemissza Anna erdélyi fejedelem asszony 1680-ból való szakácskönyvében gyakran szerepel a mazsola (akkori nevén malozsa) valamint a tengeri szõlõ, ami szintén mazsolafajta volt.
Kedvelték a mazsolát a Római Birodalom ínyencei, a keresztes háborúból hazatérõ lovagok, akik drága ajándékként vitték magukkal, Nyugat-Európa hûvösebb éghajlatú vidékeire.
Amerika felfedezése után, Kalifornia napos vidékein hamar megindult a szõlõtermesztés. Magyarországon a múlt századtól kezdve a bevándorló, örmény telepesek honosították meg, majd tökéletesítették a mazsolakészítést.

A vanília származásáról, sok legenda és tévhit kering. Afrikában, Madagaszkárban vélték felfedezni a vanília õshazáját. A valóságot Bernardino de Sahagun spanyol franciskánus barát jegyezte fel, Mexikó meghódításáról szóló krónikájában: „Montezuma, a császár, semmi egyéb italt nem vett magához, mint vaníliával ízesített chocolatit (csokoládét), amely sûrû folyadék volt, mint a méz, s valósággal szétolvadt a szájában.

Az aztékok tlixochitlnek nevezték a vaníliát. Sahagun ezen a néven említi 1560-ban megjelent mûvében. A vanília elnevezés késõbb ragadt rá, amikor az új fûszer megkezdte hódítását az egész világon. Õshazája Kelet-Mexikó ahol száz méteresre is megnõ az orchideák családjába tartozó futónövény.