Amerikai, olasz, német és angol
tudósok elkészítették az ókori Róma számítógépes szimulációját:
végigsétálhatunk az utcákon, és jó néhány épületbe be is mehetünk.
Tíz év és két millió
dollár: ennyibe került a Krisztus utáni 320-ik évben hatalma és pompája
csúcsán lévő Róma számítógépes rekonstrukciója.
Az egykori, több mint 20 kilométeres városfalon belül 7.000 épület
szimulációját készítették el, a legkisebb fellelhető részletre is
ügyelve: közelről megnézhetjük például a diadalívek homlokzatának
féldomborműveit is.
A rekonstrukció a Nagy Konstantin császár alatti Rómát mutatja be,
természetesen a ma is álló épületek régi fényükben tündökölnek, de a
régészek segítségével viszonylag részletesen sikerült rekonstruálni jó
néhány, ma már nem létező építményt is, például Vénusz szentélyét, amely
az ókori Róma legmonumentálisabb temploma volt.
Több tucat épület belsejének is elkészítették a számítógépes
szimulációját, így belülről is látható a Kolosszeum és a szenátus,
szobrokkal, freskókkal és padlócsempével együtt.
A rekonstrukció szerzői, a virginiai egyetemről azt ígérik: naprakészen
tartják alkotásukat és minden friss régészeti felfedezést beépítenek
majd.
Ha érdekli az ókori Róma,
ide
kattintva Ön is meglátogathatja!
Albert Dénes
InfoRádió
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|