|
A New York-i
Állami Egyetem kutatói fejtették meg a nagy titkot, hogy mire jó az ásítás.
Kiderítették, hogy javítja a vér áramlását, s ezzel hűti az agyat.
"A feltevésünk szerint, nem az alvást segíti az
ásítás, éppen ellenkezőleg, az ébren maradást" - hangsúlyozta a kutatást
vezető Gordon Gallup.
A kutatók arra is megtalálták a magyarázatot, miért "ragadós" az ásítás.
"Azt hisszük, az ásítás empatikus mechanizmust vált ki a másik emberben,
amelynek a célja a csoport éberségének fenntartása" - szól a magyarázat.
A kutatás során az önkéntesek órákon keresztül néztek ásítozó emberekről
készült felvételeket, a kutatók pedig számolták, mennyire ragadós az ásítás
attól függően, hogyan lélegeztek a résztvevők: kizárólag a szájukon,
kizárólag az orrukon, a szájukon, miközben az orruk be volt dugaszolva,
illetve normálisan.
A normálisan, illetve szájon át lélegzők felére ragadt át az ásítás - míg az
orrukon át lélegzők egyszer sem ásítottak.
Az ásításról egyébként az is kiderült, hogy a csimpánzok között is ragadós -
ezt a Kiotói Egyetem kutatói derítették ki. A következő lépés annak
megfigyelése, hogy az emberek ásítása is átragad-e rájuk - vallotta be
Macuzava Tecuro, a kutatás vezetője.
InfoRádió
/ Daily Mail
Hírdesse szálláshelyét 11 nyelven az
Erdélyi öko közösség
honlapján
Arabul, japánul, kínaiul és koreai nyelven is
Biztosítjuk az on-line fizetést is
Erről a fórumon
Egyik dédelgetett tervünk a székelység
kincseinek összegyűjtése egy virtuális múzeumban, hogy mindenki
számára elérhető legyen
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
Hírdesse szálláshelyét 11 nyelven az
Erdélyi öko közösség
honlapján
Arabul, japánul, kínaiul és koreai nyelven is
Biztosítjuk az on-line fizetést is
Erről a fórumon
Egyik dédelgetett tervünk a székelység
kincseinek összegyűjtése egy virtuális múzeumban, hogy mindenki
számára elérhető legyen
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|