A nők több mint hatvan százaléka nem tudja betartani az ajánlott
7-9 órányi éjszakai alvásmennyiséget. Azonban, ahogy húzódik a
kialvatlanság, úgy erősödik egészségügyi következménye is. Bár
némi befektetést igényel, visszaadhatjuk a szervezetünknek
mindazt, amitől egy krónikus, hosszú ideje húzódó álmatlansággal
megfosztottuk.

A kialvatlanság lefölözi az agyat, és megviseli
a szervezetünket is - állítják az amerikai Harvard egyetem nők
egészségével foglalkozó Women's Health Watch kiadványának
júliusi száma. A kutatók egy tanulmány során egészséges, 21-38
év közötti, férfiakat és nőket egyaránt tartalmazó csoportot
jelöltek ki, majd különböző alvásmennyiséget – éjjelenként
nyolc, hat, illetve négy órát – valamint három egymást követő
éjen virrasztást rendelt a résztvevőknek, miközben senki sem
aludhatott nappal. Az éber időszakban az alanyok kétóránként
úgynevezett álmosság kérdőívet töltöttek ki, valamint tesztelték
a reakcióidejüket, memóriájukat, és észlelőképességüket.
Két hét után a napi nyolc órát alvók reakcióideje ugyanazt a
szintet mutatta, míg a kognitív és emlékező képességeik egyre
inkább javultak. Ezzel szemben a négy és hat órát alvók
eredményei egyre jobban megközelítették a nem alvók csoportjában
mért értékeket – amelyek, mondani sem kell, a mélységekben
voltak.
Hogyan szállhatunk szembe a krónikus alvásveszteség
mellékhatásaival? Az amerikai Harvard Egyetem női egészséggel
foglalkozó szaklapja, a Harvard Women's Health Watch szerint, ha
egy hét alatt tíz órányi alvást hagyunk ki, akkor azt a
hétvégén, valamint a következő hét alkalmával még pótolhatjuk.
Ha a rendszeres virrasztás tíz napig áll fenn, az adósság
visszafizetése több hétig is eltarthat. Tervezzünk be egy
vakációt, könnyed időbeosztással, és aludjunk minden éjjel
addig, amíg magunktól fel nem ébredünk. Amint sikerült pontosan
meghatározni, mennyi alvásra is volna igazából szükségünk,
építsük be azt a mennyiséget a napi ütemtervbe.
hvg.hu
Hírdesse szálláshelyét 11 nyelven az
Erdélyi öko közösség
honlapján
Arabul, japánul, kínaiul és koreai nyelven is
Biztosítjuk az on-line fizetést is
Erről a fórumon
Egyik dédelgetett tervünk a székelység
kincseinek összegyűjtése egy virtuális múzeumban, hogy mindenki
számára elérhető legyen
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|