Ismerjük meg mi is Kárpát-medence magyar építészeti csodáit. Döntsük el melyik a
legszebb 7 magyar épület a Kárpát-medencében. Fontos a rangsor is, de játékunk
fő célja, hogy megismerjük építészeti remekeink. Bárki javasolhat épületet és
feltöltheti képét képeit a
KÉPTÁRBA
GóbéMédia
Csak zene és semmi más 21. századunk
első éveiben a híres-hírhedt fehér rapper, Eminem után Norah Jones, New
York-i dzsesszénekesnő adta el a legtöbb korongot világszerte. Ez a szép,
fiatal és selymesen búgó hangú művész egyszerűen magát adja a dalokban,
és ez nemcsak a hallgatóknak, de neki is bejön: eddig összesen 35 millió
lemezt vásároltak tőle a zenerajongók a tengeren innen és túl. Norah
nemrég Cannes-nak vette az irányt, és egy kínai rendező filmjében, a
Blueberry Nightsban debütált. Természetesen a filmzenét is ő szállította.
Norah
JonesA mindössze huszonnyolc éves Norah Jones néhány évvel
ezelőtt robbant be a hazai köztudatba. Dalai korra és nemre való
tekintet nélkül szedik rajongóit szerte a világon. A zongorista
képzettséggel rendelkező énekesnő kritikusai szerint nem is annyira
kimagasló tehetség, a hozzáértők szerint viszont egyedi hangja
összetéveszthetetlenné tette a szakmában.
Jones sokak számára egyenesen „divatdiktátor" lett, miután a 2002
februárjában megjelent Come Away With Me című első albumának, nyolc (!)
Grammy-díjjal mérhető sikerén felbuzdulva követők tucatjai jelentek meg
a pályán. Így többek közt a grúz származású Katie Melua vagy a szintén
erre a hangfekvésre „utazó" megasztáros, Oláh Ibolya. Norah viszont
azóta sem változtatott a sikerrecepten: ugyanazt a finom, de gazdagon
hangszerelt, dzsesszes, bluesos, popos, néhol melankolikus zenét játssza
évek óta, amit várunk tőle. Dalai nemcsak háttérzenének kiválóak, de még
a vájt fülűek sem találhatnak benne kivetnivalót, ha figyelmesen
hallgatják. Tessék, itt egy lány, aki nem akarja kivágni a magas C-t,
mint Mariah Carrey vagy Whitney Houston, nem akar nehezen emészthető
dzsesszelemekkel traktálni, hanem egyszerűen csak zenélni akar, át akar
adni egy életérzést, amit beszéddel - minden bizonynyal - nehezebb lenne
kifejezni.
Ennek ellenére Jones nemrég a beszéd és a mimika világában is
kipróbálhatta magát: Wong Kar Wai hongkongi rendező őt kérte fel egy
igen testhez álló szerephez. Norah a Blueberry Nightsban egy fiatal nőt
alakít, aki hosszasan keresi az igazi nagy szerelmet, miközben átutazza
egész Amerikát, és természetesen számos bonyodalomba keveredik a nagy „kutatás"
során.
Norah életével kapcsolatban szinte kötelezően említendő tény, hogy a
híres szitárművész, Ravi Shankar vére csörgedezik ereiben. Habár az apai
támasz valójában sosem volt jelen az életében, az anno tizenhat éves
Geethali Norah Jones Shankart mégsem a bosszú vezérelte, amikor „önkezűleg
vetett véget" atyai vezetéknevének. Norah mindig is tisztelettel beszélt
apjáról, „nagyszerű embernek" tartja, de nem szívesen elemezgeti családi
életüket az újságírók előtt. Elég talán annyi, hogy kilencéves koráig
rendszeresen találkozott apjával, utána legközelebb csak tizennyolc
évesen látta újra, amikor egyúttal féltestvérét, Anoushka Shankart is
bemutatták neki. A ma nyolcvankét éves és nemrég lovaggá ütött Ravi alig
pár évvel ezelőtt hallotta először Norah-t zenélni, a Grammy-díj
kiosztójára pedig küldött neki egy indiai szerencsekarkötőt, amit
azonban a lány nem viselt az ünnepségen.
Norah a szitárművész és Sue Jones egykori koncertmenedzser kilenc
évig tartó kapcsolatának gyümölcse. Míg az apa annak idején a Beatles
gitárosának, a köztudottan a hinduizmus iránt érdeklődő George
Harrisonnak a mentora volt, édesanyja a gombafejűek koncertjeit
szervezte.
Amikor Norah négyéves lett, a szülők útjai szétváltak, és ő anyjával
Dallasba költözött. Anyja ettől kezdve tudatosan támogatta Norah zenei
pályafutását, hiszen a kislány tehetsége hamar megmutatkozott: ötévesen
templomi kórustag volt, hétévesen zongoraórákat vett, tinédzserként
szaxofonozni tanult, tizenhatodik születésnapján pedig élete első
koncertjét adta egy ifjú tehetségeket támogató kávézóban. 1996-ban és
'97-ben gimnazistaként kétszer is elnyerte a Legjobb Dzsesszénekes és a
Legjobb Saját Szerzemény díjat. Ekkoriban már egy Laszlo elnevezésű
bandában énekelt, amit ő maga „komor dzsessz-rocknak" nevezett.
Érettségi után a dél-texasi egyetem dzsessz-zongorista szakára
felvételizett. Mire a nagy nyilvánosság elé lépett, mintegy ezerórányi
zongoralecke volt ujjaiban, énekóra viszont egy szál se. Ennek ellenére
a műértők szerint sokkal jobban énekel, mint „billentyűzik".
Norah bevallása szerint gyerekkorában nagy hatást gyakoroltak rá a
rádióban hallott régi zenei összeállítások, valamint édesanyja nyolc
lemezből álló Billie Holiday válogatása. Jones első koncertjén is a
gyerekkori kedvenc, Holiday egyik dalának feldolgozását adta elő.
Bár nálunk csak három lemeze jelent meg, valójában 2001 óta legalább
tizenhét albumot és több mint kétszáz dalt „dobott piacra". Lemezei
igazi hangulatzenét árasztanak: semmi történet, semmi konkrét üzenet,
egyszerűen csak összejöttek a haverokkal, és néhány zsámolyra huppanva
gitárt és dobot kaptak a kezükbe... Dalait hallgatva könnyen
megelevenedik előttünk egy hangulatos, szivarfüstben és brandygőzben
úszó lokál látványa, ahol egy fiatal lány énekel zongorája mögött
szerelemről, magányról és mindenféle érzésekről. Ami nem véletlen,
hiszen amikor Norah örökre megvált az egyetemi élettől, első éveit
bármuzsikusként töltötte New Yorkban.
„A zene tartott New Yorkban. A zenei életet annyira színesnek,
izgalmasnak találtam, hogy azóta is itt élek." Ekkoriban alapította
saját zenekarát is Little Willies néven (a kedvenc énekes, Willie Nelson
után), elismert dzsessz-zenészekkel. Jesse Harris, Lee Alexander és Dan
Rieser, akikkel később szólóalbumait is rögzítette. A hobbizenekarnak
induló formáció ma már stabil alapot jelent Norah lemezeihez, melyeknek
sikere nem kevéssé múlik zenésztársain, akik egyben dalszerzők is.
A zenekar vezetője, Lee Alexander a magánéletben már évek óta Norah
hűséges társa. Az apró termetű, törékeny Norah igazi álmodozó:
szabadidejében szívesen hallgat AC/DC-t, halloweenkor rendszerint
bolondos ruhákat ölt, de ha tehetné, egyfolytában csak a brazil
tengerparton lazítana vagy görkorizna. Norah élete leghihetetlenebb
eseményének a saját „szerencséjét" tartja. Egy anekdota szerint már az
énekesnő maga kérte a kiadót, hogy állítsák le az eladásokat, mondván: „Ez
már több a soknál!", ő nem akarja, hogy az emberek csömört kapjanak tőle!
Saját bevallása szerint a gyorsan jött siker miatt többször az
összeomlás kerülgette. Ilyenkor biztos támaszt jelent számára a nála tíz
évvel idősebb Lee. Segítségével eddig mindig visszaszállt a földre, hogy
újra az a „kislány" legyen, akinek minden vágya, hogy legyen egy akkora
Cadillacje, amibe az egész bandát bepakolhatja.
Major
Nóra Hetek.hu
Erről a fórumon
Hírdesse szálláshelyét 11 nyelven az
Erdélyi öko közösség
honlapján
Arabul, japánul, kínaiul és koreai nyelven is
Biztosítjuk az on-line fizetést is
Egyik dédelgetett tervünk a székelység
kincseinek összegyűjtése egy virtuális múzeumban, hogy mindenki
számára elérhető legyen
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|