|
p> Hunyadi János felesége, Hunyadi László
és Hunyadi Mátyás anyja, Szilágyi Mihály testvérhúga, meghalt – Kaprinay
szerint – 1484 körül, Salamon szerint pedig valószínű, hogy már 1483.
április 25-én nem volt az élők sorában.

Élete
Történelmi szerepe azzal a jelenettel kezdődik,
amikor megesketteti V.László királyt, hogy fiainak nem lesz bántódásuk Cillei
Ulrik meggyilkoltatása miatt. Ismeretes, hogy a király ezen esküjét, mint tőle
erőszakkal kicsikartat, amint a Hunyadi-ház ellenségei közé juthatott, azonnal
megszegte, Hunyadi Lászlót lefejeztette, Mátyást foglyul ejtette. Ekkor tűnt ki,
mennyire egyezik Szilágyi Erzsébet vére és cselekvésmódja a Szilágyi Mihályéval.
Valódi renaissance amazon, akit kortársai méltán neveztek «hős asszonynak» (mulier
heroica). Családja veszedelmén nem asszonysírással, hanem pénzzel és fegyveres
erővel igyekezett segíteni. A király már 1457-ben annyira megrettent e nőtől,
hogy mindenáron egyezkedni akart vele, de a két ízben megismételt kísérlet nem
ment dűlőre s a király még azon év novemberében meghalván, Erzsébet asszony
minden erejét megfeszítette, hogy fiát a trónra emelhesse. A Hunyadi-ház
hatalmas vagyonának birtokában, pazarul szórta a pénzt a választás
előkészítésére. Ulisis, a milánói fejedelem követe a császári udvar tudtára adja
e célra tett költekezéseit, amelyekről Bonfini is megemlékezik. A pénzt a
főrendek közt bátyja, Mihály osztotta szét, és ugyanő szedte össze a fegyveres
erőt, amelynek meghatározó szerep volt szánva. Egyidejűleg Erzsébet Podiebrad
György cseh kormányzónak 40.000 aranyat ígért Mátyás szabadon bocsátásáért.
Ilyen előkészületek után érte el célját Mátyás megválasztásával, akinek hazafelé
jöttében a magyar határon fekvő Strassnitz morva városig ment elébe s ott a maga
pecsétjével is megerősítette azt az okiratot, amelyben Mátyás kötelezte magát
Podiebrad leányának, Katalinnak nőül vételére. A boldog anyát a pápa is sietett
üdvözölni.
Ettől fogva fiától és mindenkitől megbecsülve élt
nyugodtan, birtokait igazgatva, többnyire Óbudán. Eredeti iratainak,
rendeleteinek, utasításainak egész halmazát őrzi az Országos Levéltár.
Szeretettel foglalkozott Vajda-Hunyad, a XVI. sz.-ból fennmaradt, ezen
legnagyobbszerű világi épületünk fölépítésével. A várpalota jelentékeny része
abban az időben épült, amikor ő volt Hunyad várának birtokosa. Mint korának
igazi gyermeke, nem mulasztotta el kegyes cselekedetekkel kimutatni vallásos
érzületét. 1465-ben kolostort építtetett Vajda-Hunyadon a ferencesek számára,
1477-ben az óbudai várkápolnának adományozta Szente-Tornya (ma Szent-Tornya)
békésvármegyei népes helységet. 1473. augusztus 8-án Óbudáról írt levelében arra
kérte a pápát, hogy Kapisztrán Jánost, férjének lánglelkű és szent életű
bajtársát sorolja a szentek közé.
Megbecsültsége
Nagyon jellemző, hogy Mátyás udvarának tömérdek
tudósa és poétája, akik versenyeztek a Beatrixnak, Mátyás király nejének
magasztalásában, a király anyjáról tudomást sem vesznek s Hunyadi János özvegye,
Mátyás király anyja meghalhat úgy, hogy még halála évét sem jegyzik fel.Tatán
halt meg valószínűleg 1483-ban a ferences kolostor ispotályában.(ez ma Tatán a
Kapucinus-templom az Országgyűlés téren) Bonfini is csak annyit ír róla, hogy a
székesfehérvári főtemplom azon bástyaszerű sírboltjába temették, amelyet Mátyás
király a szülei, testvérei és a maga számára építtetett. Erzsébetet fia gyakran
a «Magyarország királynéja» címmel tisztelte meg és sűrűn adományozott neki
birtokokat, de amellett nemegyszer vette igénybe anyagi támogatását. Amikor
1470-ben nagy hadi költségre volt szüksége, tőle is megkívánta, hogy 100
dénárból álló arany forintot fizessen minden portája után.
Emlékezete
Szilágyi Erzsébet eredeti arcképe nem maradt
reánk. Az az acélba metszett kép, amelyet Teleki József a Hunyadiak kora XII.
kötetében az ő arcképe gyanánt mutatott be, voltaképen nem őt, hanem Szt.
Ozsvátot ábrázolja. A remek olajkép – ugyanis – először 1846-ban került a
közönség elé, az orvosok és természettudósok kassa-eperjesi vándorgyűlésén.
Pulszky Ferenc ekkor, a képen ábrázolt, csőrében gyűrűt tartó hollótól, mint a
Hunyadiak címerétől félrevezetve, a vándorgyűlés évkönyvében kijelentette, hogy
ez a kép Szilágyi Erzsébetet ábrázolja. Mikor aztán 1882-ben, a gömörvármegyei
művészeti és régészeti kiállításon ismét szemügyre vehette az Andrássy Dénes
gróf által kiállított képet, rájött tévedésére, mert Mátyás anyját a korona és a
jogar nem illette meg s a kettős aranyvonal, amely nimbusz (glória) gyanánt
veszi körül a fejet, és a kezében tartott pálmaág kétségtelenné teszik, hogy
szentnek, nem pedig világi személynek képével van dolgunk. Sőt az is
nyilvánvaló, hogy ez nem is női-, hanem férfiarckép. A tévedésnek az a
magyarázata, hogy a fekete fátyoldíszt, amely turbánként fedi el a haját s a XV.
sz.-ban szokásos fűzőt asszonyi viseletnek nézték. Így történhetett meg, hogy
Szt. Ozsvát angolszász király arcképét Pulszky s őutána Teleki József gróf és a
mai napig számtalanan Mátyás király anyjáénak tartották.
Szilágyi Erzsébetről írta Arany János Mátyás
anyja című balladáját.
Forrás: Pallas lkexikon, Wikipédia
Erről a fórumon
Tégy javaslatot
Hírdesse szálláshelyét 11 nyelven az
Erdélyi öko közösség
honlapján
Arabul, japánul, kínaiul és koreai nyelven is
Biztosítjuk az on-line fizetési rendszert is, hogy
valós időben kapja meg pénzét
Egyik dédelgetett tervünk a székelység
kincseinek összegyűjtése egy virtuális múzeumban, hogy mindenki
számára elérhető legyen
Székely Virtuális Múzeum Járuljon hozzá Ön is múzeumunk
bővítéséhez
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet A
legolcsóbb Romániában 36 Euró 2 Giga EGY ÉVRE
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Ki volt
minden idők leghíresebb asszonya-Nagyasszonyunk? Tégy javaslatot
Szerkeszd a Székely Enciklópédiát
GóbéWiki- A Mi enciklopédiánk
Hírdesse szálláshelyét az
Erdélyi öko
közösség honlapján
On-line szállásfoglalás
Iratkozzon fel a
Kakukk Marci Hírügynökség
híreire
GóbéShop a
legszebb székely népművészeti ajándékok
Ki lesz
a legszebb székely nő? Online szépségverseny Nevezz be! Indul az
összmagyar szépségverseny
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet ha
közhasznúnak ítéljük
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|