|
Ahogy elkezdődik az iskola, óvoda,
véget érnek a szabadságok, egyre fontosabb szerep jut a
nagymamáknak, nagytatáknak.

A Nagyi megy reggel a gyerekkel,
várja délben a kis unokát, teszi eléje a gőzölgő ételt,
hallgatja a napi problémákat. A merészebbje még a házi
feladat igazgatására is vállalkozik, megvarrja az
elszakadt ruhát, mesél, nevel, vigasztal. A szülő rohan,
munkahelyi feladatait rendezi, hét végén lazít, nyáron
nyaral — jó esetben —, de a Nagyi mindig ügyeletes.
Néhányan elfelejtik, hogy neki is
szüksége van pihenésre, hogy neki is megvan a maga külön
élete, hogy nem lehet kisajátítani hétköznap, ünnepnap
egyaránt. Bár megható a nóta, miszerint ,,elég volt
neked egy szál virág", hát nem elég, a figyelmességből,
segítségből is kellene adni, holott néha még a virág is
elmarad.
Telnek az évek, az unokák lassan
nagyra nőnek, önállósulnak, a szülő más problémákba
ütközik, és csodálkozik, hogy a kamasz gyerek
bizalmasabb a Nagyival, mint vele. A Nagyi meg, bár
öregebb lett, megmártózik abban az örömben, amit a
bizalom, a fontosság érzete nyújt neki. Ez így majdnem
jó, hiszen a családi körforgásban az erők
kiegyensúlyozódnak, ha a Nagyi az ,,összekötő". Ő az,
aki ,,kicselezi" a kényes helyzeteket, és ,,kapuba
juttatja a labdát", azaz beadagolja a témát a szülőnek.
Van azonban, amikor másként történnek
a dolgok. Az önállósult gyerek és az újra függetlenné
vált szülők kiiktatják a Nagyit a műsorból. A
találkozások már csak néhány évfordulóra korlátozódnak,
az érdeklődése tolakodónak, kíváncsiskodónak minősül, és
lassan a körön kívülre kerül. Ekkor kezd öregedni
igazán, ekkor érik utol a betegségek, nyomasztja a
magány.
Mire észreveszik, a Nagyi már
bágyadtan, idegenül mosolyog az ünnepi asztalnál, és
emlékeiben keresi a vigasztalást.
Meggyőződésem, hogy indulásból
mindenkit a jóindulat vezérel, de az élet forgatagában
valahogy elferdülnek a dolgok.
Azért, hogy soha ne legyen túl késő az értékelésre,
köszönetre, szeretetre, én a mai napot a nagyszülők
világnapjává nyilvánítom.
Szerző:
Jártó Kocsis Edit
Erről a fórumon
Ha valakinek
készített filmet, fényképet, hanganyagot AZ ESEMÉNYRŐL ,
más érdekességről kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Kérjük saját készítésű anyagot töltsenek fel GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Légy
avatar-készítő, terraformator Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|