Oleg Szkripka és a Vopli Vidopljaszova mindent visz. Említettem ezt korábban: amikor a kilencvenes évek legelején először hallottam őket egy kalózkazettán, máris mércévé lettek. Elképesztő energia, még több eredeti ötlet, annál is több humor. Nem tudom, a szövegek értése nélkül is ugyanúgy működik-e az egész, mindenesetre iparkodtam összerakni egy privát slágerlistát abból, ami a YouTube-on fellelhető tőlük.

A Vopli Vidopljaszovát 1987-ben alapították kijevi műszaki főiskolások, a tucatnyi hangszeren játszó, azon kívül daloló univerzális zseni, Oleg Szkripka, a basszusgitáros Olekszandr Pipa és a gitáros Jurij Zdorenko, majd beszervezték maguk közé Szerhij Szahnót ütőhangszerezni. Először annak az évnek az októberében álltak színpadra a kijevi Ifjúság filmfesztiválon, majd megírták első nagy slágerüket Tánc címmel. Arról szól, hogy vége a hétnek, elég a munkából, ideje elmenni a klubba, diszkó lesz. Ez az:

1988-ban eljutottak Moszkvába, 1989-ben Varsóba, 1990-ben Franciaországba – ahol fél évtized erejéig kint maradtak és tisztességes karriert csináltak –, majd jóval később, 2001 márciusában Budapestre. A Kaláka fesztiválján játszottak a Petőfi Csarnokban, késő este, utolsóként. Mire sorra kerültek, szinte mindenki hazament, csak a magyar főváros szláv populációjának négy-ötszáz fős ifjú gárdája maradt és mulatott. A közönség gyérsége ellenére életem egyik meghatározó koncertélménye ez. Két-három éve úgy volt, jönnek a Szigetre is, szerepeltek a programban, de a műsor végül elmaradt, nem tudom, miért.

Első lemezük Franciaországban jelent meg 1993-ban – Abo-abo, vagyis Vagy-vagy címmel –, majd jött a Krajina mrij (Az álmok országa) 1994-ben, a Veszna (Tavasz) 1997-ben, a Hvili amura (A szerelem hullámai) 2000-ben, a Fajno (Szépen) 2002-ben. Ennyi, ami fix, de hogy pontosan hány albumot adtak ki és hol, fogalmam sincs. A különféle – ukrán, orosz, francia und so weiter – verzióknak se szeri, se száma, és ezek hol részben, hol egészben fedik egymást. Az én polcomon és gépemen is van belőlük vagy tíz, sorlemezek, gyűjtemények vegyesen.

Szkripka 1996 óta szólóban is fellép és készít hanghordozókat, és mint minden komoly ukrán ember, a narancsos forradalom őszén ott matatott Kijevben a Függetlenség terén. Apró érdekesség: 2003-ban a lokális hatalom betiltotta a donyecki főtérre tervezett koncertjüket. A VV pillanatnyilag néha létezik, néha nem, hivatalos honlapjukon az utolsó, szeptemberi hír arról szól, hogy megjelent videoklipjeik gyűjteményes kiadása.

Zenéjükről nem értekeznék sokat, hallatszik mindjárt. Bő másfél évtizeddel ezelőtt nekem teljesen új volt a mixtúra, amelyben lendületesen keveredik a punk és a rock a népzenével. Frissnek és viccesnek találtam, máig annak hallom. Az elején talán több volt a keménység és kevesebb a tangóharmonika, de már a kilencvenes évek második felére sikerült nettó népzenét is játszaniuk. Például ebben a Lángolt a fenyő című feldolgozásban, amelyben leányi hajfonataitól búcsúzik a leány, és amelyet minden ukrán lakodalomban elénekelnek:

A lényeg, hogy minden számuk szórakoztató és mulatságos, amint arról a videók megtekintése során meggyőződhetnek a nyájas olvasók. A Polonina történetesen hegyvidék a Kárpátokban, a dal nem szól semmiről, a klip viszont – hogy a lakodalmas vonalat folytassam – szomorú történetet dolgoz fel. A végén persze minden jóra fordul, többé-kevésbé, ha a fekvőtámaszokat nem számítjuk.

Az alábbi dal a férfiszerelem felett tréfálkozik. Szláv nyelvterületen ez általános szokás.

Oleg Szkripka és a többiek néha falura utaznak. Az ilyesminek nemegyszer beláthatatlan következményei támadnak.

A születésnapoknál nagyobb ünnep Ukrajnában nincsen, mióta a nagy októberi forradalom kicsi lett, a győzelem napját meg az oroszok megtartották maguknak.

A tavasznak is lehet örülni. Alighanem ez volt a VV legnagyobb országos, sőt, összposztszovjet hitje. A hardcore rajongók ekkortájt – vagyishogy 1997-ben – nyafogósra fogták. Mondván, ez már-már nettó popzene. Szerintem nem az.

A végére hagytam a legparodisztikusabbat. Elképzelhető, hogy ez a triplán-négyszeresen csavaros Eagles-feldogozás végképp csak a szöveggel lenne igazán érthető. A lírai hős a városba utazik és karriert csinál. Vizuálisan talán mégis megismerszik, mi lesz ebből.