|
Amerikai tudósok egy csoportja sztriptíztáncosnőket figyelt,
hogy igazolja: a legtöbb emlősállathoz hasonlóan az emberek nőnemű egyedei
is tüzelnek.
Az amerikai Albuquerque-ben található Új-Mexikói Egyetem tudósai szeretnék
cáfolni az a régi tudományos állítást, mely szerint a nők nem tüzelnek úgy,
mint más emlős fajok, például a kutyák nőstényei. Az intézet egyik
kutatója, Randy Thornhill múlt hónapban közölt egy
tanulmányt [1] erről, kihangsúlyozva,
hogy az a hormonális állapot, amely a menstruációs ciklus legtermékenyebb
időszakában következik be, nem jár olyan jól észlelhető jelekkel, mint
például a kutyaszukák esetében, de ettől még a nők megváltoznak ebben az
időszakban.
Azokon a napokon
Az egyetem egy másik kutatócsoportja Geoffrey Miller vezetésével most
Thornhill elméletét erősítette meg –
írja [2] a New Scientist.
A tudósok
18 sztriptíztáncost figyeltek 60 napon át, az elhivatott kutatók ezalatt
nagyjából 5300 táncot nézhettek meg. A kutatók feljegyezték a táncosnők
műszakjait, menstruációs ciklusukat és a kapott borravalókat is. E
feljegyzéseket elemezve kiderült, hogy azok a táncosnők, akik nem
használtak fogamzásgátló tablettát, jóval több pénzt kerestek a
legtermékenyebb periódusukban: az átlagos 290 dollárhoz képest 395-öt. És
akár használtak tablettát, akár nem, mindegyik nő a mestruáció napjaiban
keresett a legkevesebbet, átlagosan 205 dollárt. Miller szerint ez az első
bizonyítéka annak, hogy a peteérés időszaka, amikor a legnagyobb az esély
a nemzésre, befolyással van a nők fizetésére is.
Női titkok
Millerék tanulmánya szerint a táncosnők valahogyan, valószínűleg nem is
tudatosan "hirdették" a férfiaknak, hogy nemzőképességük csúcsán vannak,
és a hímek emiatt vonzóbbnak találták őket, ami a borravalón is
meglátszott. Hogy a nők miként hívták fel a figyelmet a peteérésükre, a
tudósok számára még nem tiszta. Thornhill (aki ebben a kutatásban nem vett
részt) viselkedésbeli változásokat és illatanyagokat említett lehetséges
magyarázatként. "Korábbi kutatások már azt is kimutatták, hogy a férfiak
szebbnek találják a nők arcát és ruházatát peteéréskor" – tette hozzá
Miller. Más tanulmányok szerint a nők a legtermékenyebb időszakukban
magabiztosabbá válnak.
Index
Ha valakinek készített filmet, fényképet, hanganyagot
fontos vagy érdekes ESEMÉNYRŐL kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Alkossuk meg közösen Székelyföld független on-line TV-ét
Erről a fórumon
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet ha
közhasznúnak ítéljük
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei
|