|
Margarethe Gertrude Zeller néven született 1876. augusztus 7- én a hollandiai
Leeu-warden városában egy gazdag kalapos lányaként (később azt terjesztette
magáról, hogy anyja indiai hercegnő volt, a táncot pedig hindu templomokban
tanulta.) A kispolgári miliőt nehezen viselő lány tizenöt évesen elcsábította
igazgatóját, ezért kirúgták az iskolából.
Egy
apróhirdetésre válaszolva feleségül ment egy katonatiszthez, akit hamarosan
Indonéziába helyeztek. Két gyermeke született, de túl sokat nem törődött velük (az
egyik kiskorában meg is halt). Margarethe minden útjába kerülő férfival flörtölt,
részeges és goromba férje verte.
1902-ben elváltak, s az asszony egy huszártiszt szeretőjeként végre eljutott
álmai városába, Párizsba. 1905-ben lépett fel először Mata Hari (a Hajnal Szeme)
néven, elsöprő sikeréhez nem csak egzotikus szépsége járult hozzá, hanem az is,
hogy a hétfátyoltáncot teljesen meztelenül fejezte be. Hamarosan általa is
táplált legenda szövődött köré, csillagászati gázsikat követelt és kapott,
ajtaja és ágya előtt a politika és az üzleti élet hatalmasságai álltak sorba.
Az egyenruhák iránt végzetes vonzalmat tápláló táncosnőt valószínûleg
1908-ban, egy berlini fellépésén szervezte be a német titkosszolgálat, s ő
inkább kalandvágyból állt kötélnek, mert fizetsége egy titkárnőét sem érte el.
Kiképzését egy állítólagos indiai útja alatt kapta, fedőneve H-21 lett, de
szinte már a kezdetektől figyelte az angol és a francia titkosszolgálat. Arról
megoszlanak a vélemények, hogy információi mennyire voltak jelentősek, az
viszont biztos, hogy 1916-ban, talán mert érezte, hogy szorul a hurok körülötte,
felajánlotta szolgálatait a francia hírszerzésnek is. A sors iróniája, hogy épp
egy francia megbízatást teljesített, amikor 1917. február 13-án letartóztatták.
A hadbíróság az ellene felhozott mind a hét vádpontban bûnösnek találta és
halálra ítélte. (A szigorú ítéletben szerepet játszhatott, hogy a háborúban a
hátország morálja épp a mélypontra süllyedt, így a közismert, ráadásul idegen,
holland nőn példát akartak statuálni.) A negyvenegy éves Mata Hari 1917. október
15-én a vincennes-i erődben állt a kivégzőosztag elé. Az egyik legenda szerint
csókot dobott kivégzőinek, egy másik szerint az utolsó pillanatban széttárta
kabátját – ami alatt természetesen semmit nem viselt –, hogy megzavarja a rá
célzó katonákat. Holttestét senki nem kérte ki, így az anatómiai múzeumba került,
ahonnan az 1950- es években eltûnt.
Halála után legendája tovább nőtt, a köztudatban ő lett "a" kémnő. Életéről
több film készült, a legjobb Greta Garbóval, de megszemélyesítette Jeanne Moreau
és egy pikáns változatban Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek főszereplője is.
A valódi Mata Hari iránt érdeklődők 1997 óta kereshetik fel a szülővárosában az
emlékére nyílt kiállítást.
Ha valakinek készített filmet, fényképet, hanganyagot
fontos vagy érdekes ESEMÉNYRŐL kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Alkossuk meg közösen Székelyföld független on-line TV-ét
Erről a fórumon
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet ha
közhasznúnak ítéljük
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei
|