|
Bicskei Zsuzsa, a Tamási Áron Színház művésze Japánban

Az első pillanattól idegen bolygón találtam magam. A
felszínen hihetetlen fegyelem, csend, rendezettség, olyan kompakt, szervezett
világ, néha az ember azt hiszi, űrállomáson van. Az emberek mozgáskultúrája
visszafogott, nem törekszenek látványra, az érzelmi töltet a fontos — ezek
Bicskei Zsuzsa sepsiszentgyörgyi színész-táncos beszámolójának első szavai
Japánban tett tánctanulmányi látogatásáról.
Egyetlen európaiként vett részt egy nemzetközi butoh (kortárs
japán színházi és táncforma) tánckurzuson, melyről többek között azzal a
tanulsággal tért haza, hogy ha más környezetből nézzük a világot, a magunkét is
másképp látjuk.
Amikor a hatvan kilométer szélességű szigetország fővárosának
repülőterén a Sepsiszentgyörgyről érkező színésznő a tömeg közé lépett, ,,minden
automatizáltnak tűnt, beszabályozott, mindent áthat a megfelelni akarás, a
teljesítménycentrikus élet mégis kényelmes. Az embernek eszébe nem jut, hogy
fegyelmezetlenkedni is lehet. A sajátos mozdulatkultúra nem csak a színházban
jelenik meg, hanem az utcán is a finom gesztusokban, lágy mozdulatokban,
valóságos rafinált koreográfiája van a testbeszédnek."
Bicskei Zsuzsa olyan táncszínházi iskolába került egy
intenzív kurzus keretében, mely ,,a munkamódszer és a mentalitás tekintetében
annyira szigorú, mint egy idomítás". De szerinte azt a táncstílust, amely a
hirosimai katasztrófa után jött létre, abból az érzelmi és szellemi sokkból
sarjadt, másként nem lehet elsajátítani. A butoh táncot Hijikata Tatsumi
honosította meg, aki japán hagyományos elemeket is átvett, de újszerű táncot
alkotott. Az az érzelmi kör, amiből a butoh kisarjadt, ízig-vérig japán, de nagy
sikere van a világon mindenütt, ami azt bizonyítja, hogy mélyen emberi —
jellemzi Zsuzsa azt a táncot, melyhez ,,a testet nem racionális, hanem érzelmi
eszközként kell használni, melynek gesztusai belső folyamatokból születnek,
mozdulatai egy tökéletesítési folyamat végeredményei, és semmiképpen nem
hatásvadászatra összpontosít". ,,Eltűnt a mi világunkból az, hogy kevesebbet
mutassunk, mint ami van", talán ezért nehezményezték a hazai kritikusok Bicskei
Zsuzsa Asszonytáncát, míg a japán kurzuson éppen eme táncrekviem
visszafogottságát, érzelmi töltetét értékelték.
A szentgyörgyi színésznő azt a gondolatot is magával hozta
Japánból, hogy ha olyan nagy veszélyeknek lennénk kitéve, mint a szigetország,
melynek cunamik, tájfunok döntik romba időnként városait, akkor sok tekintetben
más lenne a szemléletünk. Nem árulja el, hogy pontosan mire gondol, de mindabból,
amit elmondott, érződik, csodálja a japán társadalom rendezettségét, a szigorú
szabályok mögötti kényelmet, a mértani tökéletességet utánzó, de mélyen érzelmi
alapú művészeteket, mindazt, ami ezt a közel százhuszonnyolcmillió lakosú
szigetországot jellemzi.
Szerző:
Fekete Réka Háromszék
Ha valakinek készített filmet, fényképet, hanganyagot
fontos vagy érdekes ESEMÉNYRŐL kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Alkossuk meg közösen Székelyföld független on-line TV-ét
Erről a fórumon
GóbéMall
Nyisson Ön is
online üzletet Most INGYEN adjuk az üzletet ha
közhasznúnak ítéljük
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei
|