|
Lassíthatja az öregedést a D vitamin, amely a napsütés hatására keletkezik a
bőrben, állapították meg csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésükben brit
tudósok. A londoni Kings College orvosegyetem kutatói több mint 2 ezer 18 és
79 év közötti nőt megvizsgálva azt tapasztalták, hogy kevesebb korra utaló
változást észleltek azok DNS-ében, akiknek a szervezete több D vitamint
tartalmazott.
A
brit tudósok ebből arra következtettek, hogy a "napsütésvitamin" lassítja a
DNS - és ezáltal az egész test - öregedését. Mint a kutatást vezető Dr. Brent
Richards elmondta, az eredmények először bizonyítják, hogy a D vitamin
védelmet nyújthat a korral járó betegségek, többek között a szívbetegségek és
a rák kialakulása ellen.
Munkatársa, Tim Spector professzor aláhúzta, hogy bár abszurdnak hangzik, de
előfordulhat, hogy ugyanaz a napsütés, amely megnöveli a bőrrák kialakulásának
esélyét, csökkentheti az öregedés hatásait. A tudósok az ésszerű napfürdőzés
mellett olyan D-vitaminban gazdag ételek fogyasztását is ajánlják, mint a hal,
a tojás vagy a reggelire fogyasztott gabonapehely.
Henry Scowcroft a brit rákkutató alaptól hozzátette, hogy a D-vitamin
képzéséhez a napon sokkal kevesebb idő kell, mint a lesüléshez.
(FH)
Erről a fórumon
Ha valakinek készített filmet, fényképet, hanganyagot
fontos vagy érdekes ESEMÉNYRŐL kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Alkossuk meg közösen Székelyföld
független on-line TV-ét GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Légy új honfoglaló Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|