|
Kedvencük
az úszás, az aerobik, álmuk a modellkedés, és vállalják a megmérettetést –
tizenhét erdélyi lány közül választották ki szombaton a csíkszeredai
sportcsarnokban a Miss Bella Transilvanica cím viselőjét. Magyar és román
nemzetiségű lányok egyaránt végigvonultak a kifutón Cătălin Botezatu neves
divattervező ruhakölteményeiben. A látványosságot, a szórakozást a Morandi, a
Trident és a Fiesta együttesek is biztosították.
Nem szokványos rendezvényre invitált szombaton a Yoo! Magazin és a Controlband,
Csíkszeredában nem igazán van hagyománya a szépségversenyeknek. Az érdeklődés
talán épp emiatt is mérsékelt volt, s bár ezúttal román együttesek is városunkba
látogattak, kedvelőik nagy része távol maradt a lelátóktól. Eléggé visszafogott
közönséget próbált feldobni a Morandi ismert dalaival és nagyszerű táncosaival.
A Trident három cicababája is minden tőle telhetőt megtett (igaz, a színpadra
vonulás kissé félresikerült, hiszen a beköszöntés során egyikük elbotlott), de
csupán a Fiesta tagjainak sikerült elérniük, hogy a jelen lévő hölgyek közül
néhányan táncra perdüljenek.
„Ez az este a bátorságról és a minőségről szól – mondta megnyitóbeszédében
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere –, a szervezők bátorságáról,
hiszen ők hittek abban, hogy Csíkszeredában, a Székelyföld szívében szervezni
lehet, szervezni kell egy minőségi szórakozást biztosító eseményt.” Hasonló
szépségversenynek valóban nem volt még helyszíne Csíkszereda, bár az itteni
lányok is megállják, megállták helyüket Erdély szépségei között.
Hárman
jutottak tovább a Miss Bella Transilvanica előválogatásán, különdíjakat is
kiérdemeltek, ha nem is került fejükre a korona. A főszponzorok és szakemberek
alkotta zsűri három próba alapján döntött a szépségkirálynő és udvarhölgyei
kilétéről. Elsőként luxusfehérneműben tűntek fel a többnyire 20 év körüli,
165–178 centiméter magasságú, a modellkedésben is jártas lányok. Leginkább a
fekete, a fehér, az ezüst meg az arany kapott főszerepet ezeken a ruhadarabokon,
akárcsak az estélyivel is összetéveszthető utcai öltözeten, amit a következő
próba keretében viseltek a lányok, kiegészítőként furcsa szemüvegekkel.
Harmadikként igazi nagyestélyiben tűntek fel a szépségek, itt már a piros, a
méregzöld is megjelent. Áttetsző vagy épp szolid, gyönyörű Botezatu-ruháikban
parókáikkal egészen másként mutattak, mint addig. Hosszas mérlegelés után
született meg az eredmény, a számos különdíj után a szépségkirálynő és
udvarhölgyei nevét is kihirdették. A korona a marosvásárhelyi Corina Sabău
fejére került, a 22 éves, 175 cm magas, 55 kilogrammos lány lett az első Miss
Bella Transilvanica. Az első udvarhölgy címet az újszékelyi Piroska Orsolya,
második udvarhölgyét pedig a marosvásárhelyi Kopacz Boróka nyerte el. A
rendezvény keretében sportkitüntetéseket is kiosztottak a város két
hokicsapatának (Sportklub és HC), a gyergyószentmiklósi Progymnak, a
székelyudvarhelyi futsalosoknak és kézilabdásoknak. A közel négyórás rendezvény
során Lőrincz Gabriella és Harsányi Levente látta el a konferanszié szerepét.
Fényeffektusok, óriáskivetítők fokozták a hangulatot, a közönség soraiban
pedig férfiakat, nőket közel egyenlő arányban láthattunk.
Székely Judith
Erről a fórumon
Ha valakinek készített filmet, fényképet, hanganyagot
fontos vagy érdekes ESEMÉNYRŐL kérjük töltse fel a
GobeTube-ra
Alkossuk meg közösen Székelyföld
független on-line TV-ét GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan
Légy új honfoglaló Virtuális Székelyföld Az
új honfoglalás
Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|