|
A magyar nép és a világ egyik legnagyobb
szentjének, Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját ünnepeljük ebben az
évben. Nemcsak a középkornak, hanem a mai időknek is asszonyideálja, mint
hajadon, hitves és özvegy mindenkor példakép, tündöklő csillag a magyar égen.
Nagy élmény volt számomra, hogy ennek a kedves
szentnek oltáránál végezhettem első szentmisémet 1970. április 6-án a
gyulafehérvári székesegyházban. Az oltárt két életnagyságú szobor díszíti. Egyik
szobor az alamizsnát átnyújtó asszonyt, Erzsébetet jeleníti meg arcán a jótett
örömével. A másik szobor pedig rózsákkal ölében mutatja, ijedt, de bizakodó
arccal. Ez a két szobor jellemzi Szent Erzsébetet, aki a szeretet és szenvedés
szentje volt.
Apja II. András magyar király (1205–1235-ig
uralkodott), aki egyben a dalmát–horvát hercegi címet is viselte. Erzsébet
édesanyja a merániai és karinthiai hercegnek, II. Berchtóldnak leánya, Andechsi
Gertrúd, 1200-ben lett András király hitvese. Erélyes nő volt, aki férfias
határozottsággal igazgatta az ország ügyeit. Ezért is lett gyilkosság áldozata
később. Erzsébet születési évének 1207-et jelölik meg. A sárospataki várban
látta meg a napvilágot.
Szent Erzsébet a szenvedés és szeretet szenje
volt. A szeretet Isten iránt; hitvese iránt és embertársaival szemben.
Szeretet Isten iránt. Már kisgyermek korában
tanújelét adta annak, hogy Isten különleges kiválasztottja. Alig beszélt, már
imádságot mondott. A feljegyzések szerint játék közben gyakran terelte
játszótársait a kápolna felé, ahogy kifejezte, hogy Jézust szeressék. Ha ezt nem
tehette, buzdította társait, játszanak úgy, hogy a játékkal is Istent szeressék.
Az istenszeretettel végzett munka a lelkület által imádsággá magasztosul. Az
udvar pazar mulatságaitól az istenszeretet tartotta távol. Vezekléseit is érte
vállalta. Mikor jöttek a megpróbáltatások Te Deumot énekelt. Ez volt
özvegységének imádsága: „Istenem, tudom, velem maradsz, én is veled maradok.
Senki nem tudja betölteni lelkem vágyait, hanem egyedül csak TE."
Szeretete hitvese iránt is példamutató volt. A
türingiai Herman herceg követeket küldött Magyarországra, hogy a fiatal
hercegnőt, a gyermek Erzsébetet jegyesként vigyék fia, ifjú Herman számára.
Herman korán elhunyt, és így Erzsébet a testvérnek, Lajosnak jegyese lett. Lajos
személyében olyan férjet adott neki az Isten, aki minden tekintetben korának
legkiválóbbja volt. Jelszava volt: „Jámboran, erkölcsösen és igazságosan
kormányozni." 1221-ben vette feleségül Erzsébetet. Szeretettel átszőtt
hivatástudattal éltek együtt mindvégig. Amikor Erzsébet férje, Lajos herceg
távol volt, ez a jámbor asszony sötét ruhát öltött, mintha gyászolna. Amikor
férje visszatért, ismét rangjához méltóan öltözködött. Rendkívüli megpróbáltatás
volt Erzsébetnek, mikor férje keresztes lovagként a Szentföldre ment, hogy azt a
pogányoktól felszabadítsák. Alig tudott tőle elszakadni. És amikor megtudta
férje halálhírét, majdnem eszét vesztette a fájdalomtól. De elfogadta ezt a
megpróbáltatást is Istentől, a hűséget megőrizvén példamutatóan.
Az emberek, főleg a nélkülözők iránti szeretete
már négyéves korában megmutatkozott. Nemcsak a fejedelmi konyháról vitt
alamizsnát a szegényeknek, hanem ékszereit és drága öltözékeit is kiosztotta. Az
elhagyott gyermekeknek menhelyet alapított, és az általa létesített kórházban
személyesen gondozta a betegeket. Krisztust látta bennük.
Szenvedéssel is megdicsőítette Istent.
Gyermekkorában nagyon fájt a szülőföldtől való elszakadás. Később a vár népe is
áskálódott ellene. Nem nézték jó szemmel a fejedelemasszony jólelkűségét.
1225-ben, mikor férje a Szentföldre ment, a legnagyobb szenvedés, az
elhagyatottság nehezedett lelkére. Ismerjük az esetet, mely szerint az özvegy
nőnek a várat el kellett hagynia, és az általa segített emberek sem merték
befogadni. De ő karácsony estéjén egy pajtában meghúzódva hálát adott Istennek.
Szenvedései után 1231. november 17-én hívta haza az Úr hűséges szolgálóját. A
hűségnek, türelemnek, irgalmas lelkületnek rózsája ma is illatozik a magyar
virágoskertben, és felhívja a figyelmünket, hogy a szeretet és szenvedés királyi
útján szolgálhatjuk méltón Istent és embertársainkat.
Tamás József, Lázárfalva
Hargita népe
Van webkamerád?
Közvetíts élőben Székelyföldről és keress pénzt vele.
Részletekért írj az o
This email address is being protected from spam bots, you need Javascript enabled to view it
This email address is being protected from spam bots, you need Javascript enabled to view it
-ra
Itt lehet csatlakozni az erdélyi székely öko közösséghez
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépj be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéled meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el kérjük
töltsd fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markodban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthetsz, hangot vehetsz fel, filmezhetsz, de ha
kedvet érzel akár meg is írhatod véleményed. Regisztrálj és a felhasználó
menüben kattints a hír beküldésére.
GóbéGold Klub Készüljön fel a jövőre
Erről a fórumon
Székely genealógia portál
GóbéMall
Székely termékek nagyáruháza Nyisson Ön is
online üzletet
Indul a HUNOR mozgalom a
székely termékekért
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei
|