|
A
csíksomlyói Péter-Domokos házaspár most „ ismerkedik” saját otthonával. Alig két
hete, a karácsonyi ünnepekre költöztek be, s elôtte évekig tervezgették, milyen
is legyen a házuk, a tér, amelyben életüket leélik, a burok, amely biztonságot
ad.
A csaknem 250 négyzetméteres lakóház szinte elveszik a több mint harminc áras
telek közepén. „Most, a havas tájban nem érvényesül annyira, de tavasztól őszig
zöld környezetben, a kék éggel ez a halvány barackszín harmonikus egységet
alkot.” – magyarázza Gál Szabolcs építész, a ház tervezője, aki azt is elmondja,
Csíksomlyó és Pálfalva között a városrendészeti terv eleve nagyobb telkeket ír
elő, mint bent Csíksomlyón, így remélhetőleg a látvány később sem károsul.
„Teljesen más tervezni egy ilyen környezetbe, ahol a szomszédságok nem
köteleznek szinte semmire, mint egy behatárolt, urbanisztikai szempontból szinte
korlátozott területre. A ház elveszíti léptékét, s bár amúgy sem óriás, szinte
elveszik ebben a környezetben. Hogyha most megfognád és betennéd Somlyóra egy
kis telekre, minden sarka lelógna.”
Itt
a ház formájának alig kellett valamihez igazodnia, s a klasszikus megoldásokkal
ellentétben, mondhatni, nincs is háta. A nagy telek egyik előnye, hogy a ház
mindegyik falán ablakokat lehetett elhelyezni, hátránya, hogy távol laknak a
szomszédok, ezért komoly biztonsági berendezéssel látták el.
A ház bejárattal ellentétes oldalán, a konyhából kis terasz nyílik. Befödöttsége
nem teljes, csak fele van lefödve, hogy bejárati része védve legyen, de fényt is
tudjon beengedni.
Fa, tégla, agyagcserép, bikszádi kő – ezek a lakás építőanyagai.
A kő elsősorban burkolatként tűnik fel a falakon, illetve a kéményen. A fa
külsőleg elsősorban a tokozatokban, illetve tetőzet kialakításában kapott
hangsúlyos szerepet, a belső terekben pedig díszítőelemként és szerkezeti
elemként egyaránt jelen van.
„A lakás földszintjén egy kis belépő, a szülői hálómodul, a konyha és nappali
kapott helyet, az emeleti galériából a gyerekszoba, egy fürdőszoba, a
dolgozószoba és a gardrób nyílik. – mutatja be a lakást Gál Szabolcs – Végül: a
pincében van minden, ami mellékszereplő, ami a ház működéséhez szükséges
funkciókat látja el: egy kamra/pince, valamint a mosókonyha és egy jókora
kazánház, ugyanis a központi fűtés fával működik. Nyáron villanybojlert
használnak.”
A nappali térből
nyílik a szülők hálószobája, egy kis WC/kézmosó (beépített tartállyal és falba
süllyesztett polccal), a konyha, és innen van a pincelejárat is. Maga a nappali
szoba, a beszélgetés, a vendégfogadás, a tévénézés helyszíne négy lépcsőfokkal
magasabban van, mint a felsorolt bejáratok, így kiemelkedik a térből, de mégis
összefügg vele. „Ez egy funkcionális adottság – mondja a tervező – ,ugyanis csak
a nappali szoba alatt van pince. Ugyanakkor egy átmenetet is jelent a
lakásbejárat és az emelet között ez a lépcsős megoldás. Itt már feljöttünk egy
talapzatra, amelyen ha áthaladunk, újabb lépcső vezet az emeletre. Azt is
eredményezi, hogy a lépcsőnek nem kellett túl hosszúnak, grandiózusnak lennie.
A
napos, egy légterű galériás nappali hozzátartozott az eredeti tervtémához. Az
volt az elképzelés, hogy a nappali térből szóródjanak szét a szobák és ez legyen
az a hely, ahol mindenki találkozik. Nem egy tömbházlakás szobáit sorakoztattuk
fel, hanem egy egységes teret próbáltunk létrehozni közösen a tulajdonossal. Azt
is mondhatnánk, hogy interaktív. Ha az ajtókat lent is, fent is megnézzük, akkor
a nappali akár egy belső udvar szerepét is betölti, tetővilágítása pedig
különösen világossá teszi. Költséges az ilyen jellegű nappali kifűtése, de
dobozokban sem gondolkodhatunk, ha tágas tereket akarunk.”
Többfunkciós terek, állítja az építész. A nappali szoba lehet játszótér és lehet
ebédlő, amikor a szükség úgy hozza. A konyha eléggé tágas, így az egyben ebédlő
is, s bár a nappali térből nyílik, a főzés nem zavarja a lakás többi részét.
A fa itt is főszerepet kapott
egyrészt a méretre szabott bútorok, másrészt a tulajdonos által kikísérletezett,
rétegelt fafödém által. A fürdőszobát kivéve valamennyi földszinti helyiségben
hasonló a fafödémet láthatunk, jókora fenyő gerendákkal. A nappali
tetőszerkezetét három ragasztott fatartó tartja, ezek egyben díszei is a
helyiségnek. A lépcső is fa, különösen szépen megmunkálva. Amint az építész
mondja, a megrendelők évekig készültek a házépítésre, megválogatták, félretették
a faanyagot. A gerendák ki voltak javítva, műhelyben fóliázva, majd elhelyezve,
és utána kibontva. „Nagyon megszervezett és átgondolt munkafolyamat volt – tudom
meg – , a tulajdonos sok mindent saját kezűleg készített el, s most meg is
látszik a türelmes, minőségi munka.”
Az építész különösen fontosnak tartja, hogy az itt élők hosszú távra
gondolkodtak, amikor felkérték a tervezésre. Gondoltak majdani öregségükre is,
például ezért kapott helyet a földszinten a hálószoba, amelyhez tágas és világos
fürdőszoba tartozik. De az öregség még messze van, most mindent használ, mindent
belakik a kis család. Napról napra egyre személyesebbé teszi a környezetet, s
ahogy lassan minden tárgy megtalálja saját helyét, úgy fedezi fel, ismeri meg,
és veszi birtokába a család is a házat, míg végül annyira otthonosnak érzi,
mintha mindig itt lakott volna.
Daczó Katalin
Ami különösen bevált
- A bejárati ajtó egy kis belépőbe nyílik. Ez a szélfogó, így a kinti hideg nem
áramlik be egyből a nappali térbe. A háziasszony mindenkinek ajánlja.
- A pincelejáró a nappali térből nyílik, mivel a fafűtés miatt gyakran meg kell
fordulni a kazánházban. A tágas kazánháznak az udvarról is van bejárata, ott
történik a fabehordás.
- A földszinten, a szülői hálószobához tartozó fürdőben tolóajtós, a padlótól a
mennyezetig érő polcrendszer van, amelyen nem csak a tisztálkodó-szerek, hanem
például a törülközők is helyet kapnak.
- Ugyanitt egy különleges alakú fürdőkád kapott helyet, amely nem ér hozzá a
falhoz, így nem nedvesedik, és nem is penészedhetik a fal. „Klasszikus és mégis
modern” – jegyezte meg a háziasszony.
Csíki Hírlap
Erről a fórumon
Székely genealógia portál
Lófő
Iskola Az elveszettnek hitt tudás
Cserebere Portál Ne használd a
pénz ha nem muszáj!
Cserélek
SZEFHE Erdélyi rendtartó székely öko közösség
Itt lehet
csatlakozni a SZEFHE erdélyi székely öko közösséghez
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
GóbéGold Klub Készüljön fel a jövőre
GóbéMall
Székely termékek nagyáruháza Nyisson Ön is online
üzletet
Indul a HUNOR mozgalom a
székely termékekért
GobeGiftShop Személyesített
ajándékok-Egyedi ajándékok
A
ÚJ GobeShop
A székely népművészet remekei
|