|
Azt
mondják, hogy öreg kutya már nem tanul új
trükköket - ezt azonban minden valószínűség
szerint fiatal ember találta ki, és nem volt
igaza. A legújabb kutatások ugyanis azt
bizonyítják, hogy a kor előre haladtával egyre
nő az agy teljesítőképessége.
Sokáig azt hitték, hogy az
emberi agy 18 és 26 éves korunk között van a
"csúcson", egy korszakos jelentőségűnek tűnő
kutatás eredménye azonban alapjaiban
változtatja meg ezt a feltételezést.
Lars Larsen dán pszichológus, az Aarhusi
Egyetem munkatársa 4300 amerikai katonát
vizsgált meg; valamennyivel végeztettek
intelligencia-tesztet, amikor felvették őket a
hadseregbe, majd egy másikat húsz évvel
később.
A két teszt összehasonlításakor kiderült, hogy
a katonák - valamennyien vietnami veteránok -
matematikai képességei a korral nem változtak,
a verbális képességeik pedig kifejezetten
javultak.
A tapasztalat okosít
Vagyis egyértelműen kiderült, hogy a korral
okosodik az ember - hangsúlyozta Larsen a
tanulmányában, amelyet az Intelligence című
szaklapban tett közzé. A professzor
elképzelhetőnek tartja, hogy képességeink
javulását a tapasztalat okozza.
Ahogy az ember idősödik, egyre több
tapasztalatot szed össze, egyre újabb
kihívásokkal kénytelen szembenézni, mind
ügyesebben képes szavakkal leírni a világot,
és egyre jobban megállja a helyét benne.
Diploma 89 évesen
A kutatás szerint ez az előny meghaladja azt
az egyébként közismert és tudományosan is
alátámasztott hátrányt, amelyet az agysejtek
elhalása okoz; ez a folyamat a harmincas
éveinkben kezdődik.
Ha Larsen professzornak igaza van, akkor ezzel
megmagyarázható az egyetemek gyakorlata; egyre
gyakrabban fordul ugyanis elő, hogy "túlkoros"
diákokat vesznek fel. Extrém példa William
Cooperé, aki 89 éves korában, Nagy-Britannia
legidősebb végzőseként kapta meg a
szociológiai diplomáját a Wolverhamptoni
Egyetemen.
Az özvegy nagypapa persze elismeri, hogy 70 év
után nagyon nehéz volt újrakezdeni a tanulást,
de mindenkinek csak tanácsolni tudja, hogy
kövesse a példáját.
InfoRádió
/ Daily Mail
Erről a fórumon
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
GobeVirtual-Az
Új honfoglalás-Szerepjáték
komolyan Próbáljuk ki
közösen, hogy működne a rendtartó székely társadalom napjainkban Új!!!
Tölts fel videót-Teszteljük a
GobeTube-ot
|