Miklós Márton Édesanyám rózsafája című népdalgyűjteményét karácsony előtt mutatták be Csíkmadarason. A monográfia jellegű könyv mögött egy egész élet küzdelmes munkája áll. Beszélgetésünk elején ezért is kérdeztük az indulásról.

– A kántortanítói képzőt 1947-ben végeztem Csíksomlyón. Tanáraim nagyon jó indítást adtak. Közöttük volt Ferencz József, aki lélektant, pedagógiát és Kocziány László, aki magyar irodalmat tanított. Páter Hajdú Leánder házfőnök azzal búcsúztatott, ne feledjétek el gyerekek, titeket az iskola kapuján kívül is várnak. Ezt én megjegyeztem, és pályafutásom kezdetén már kerestem a zenei továbbképzés lehetőségét. Tanítottam a zenét, ahogy tudtam, kotta nélkül, mert egy kántortanítói végzettség zeneileg olyan kevés! Az első ilyen tanfolyamot Árkoson tartották, Zoltán Aladár volt a vezetőnk. Aztán jött a kultúrforradalom, de hiány volt szakemberből, nem volt zenetanár, aki tudjon kórust vezetni, egy műsorhoz zenét összeállítani. Úgy látszik, ezért indítottak egy karvezetői tanfolyamot ’56-ban Marosvásárhelyen. Egyből jelentkeztem. Csíkból, Háromszékről, Udvarhelyről, Gyergyóból gyűjtöttek össze tanítókat, tanárokat. Kolozsvárról jöttek le a professzorok, Szenik Ilona is, aki most a könyvemet véleményezte. (Még nem árultam el neki, hogy annak idején én is tanítványa voltam.) Valósággal faltuk a tananyagot: összhangzattant, szolfézst, formatant, zeneelméletet, kórusvezetést stb. Négy éven keresztül a nyári vakációban két hetet, a téliben egyet a tanfolyamon töltöttem. Hála istennek!, elég sokat tanultam, így voltam képes a madarasi Forrás népi együttest 35 év alatt vezetni.

– Addig azonban, amíg ez az együttes megalakult, egész kálváriát járt a család.

_ Külön könyvben kell azt megírjam, hogy min mentünk át abban az időben. Jakabfalva, Bánkfalva, Remete–Csutakfalva, Gyergyószentmiklós, Karcfalva, Dánfalva és Madaras voltak az állomások, végül a 17. volt a hazaköltözésem. Kulákság miatt is elcsaptak, de az másik történet...

_ ól)

_ 1948-ban a tanügyi reform idején nem voltak tanárok. Az akkori gimnázium négy osztályát lehozták az elemi iskolába, mi pedig, akik egy évvel korábban végeztünk, mind odakerültünk tanítani. ’49-ben Márton Áron püspök úr itt bérmált Madarason, és mi, tanárok is elmentünk a templomba: gyermek nem volt az iskolában. Én a hatodik osztálynak voltam az osztályfőnöke, a gyerekeket sorba állítottam, és kikísértük a püspök urat a faluból. Közben érkezik a feleségem, hogy jöjjünk hamar, mert az iskola tele van tanfelügyelővel. A pártvezérek, akik az iskolába látogattak, azt mondták, ne ijedjünk meg, tudják, milyen nagy ünnep ez, nem baj, ha ott voltunk. De ősszel baj lett, mert Miklós Mártont büntetésből Csutakfalvára helyezték, s Takó Bélát, a kántort Tölgyesre. Befogtuk apósom lovait a szekér elé, azzal költöztünk. Három évig voltam Csutakfalván, közben igazgató lettem. Nem szerettem az igazgatást, nehéz volt a sok adminisztráció. Harmadik évben egyik nevelő nagy névnapozást rendezett. Fiatal gárda voltunk, mulattunk javában, én vittem a hegedűt is. Az óvónő egyszer elkezdte a székely himnuszt, én pedig húztam. Az ablak alatt kihallgatták és feljelentettek. Négyünket egyből elbocsátottak D20-assal, ami azt jelentette, hogy az elbocsátott csak fizikai munkára alkalmazható. Hajnalban egyéves lányomat a karomba vettem, és indultam gyalog, így elértem Ditróban a 8 órás vonatot, hazajöttem. Délelőtt a szekuritáté már kereste az iskolában az igazgatót. Ott azt mondták, hazament a szüleihez. Ide Madarasra pedig már nem jöttek utánam.

_ – Hogy maradhatott mégis a tanügyben?

_ – Szerencsém volt a tanfelügyelőkkel. Márciusban hívtak a gyergyószentmiklósi tanfelügyelőségre. Ott a tanügyi osztály főnöke elintézte, hogy a párt beleegyezzen, vegyenek vissza tisztviselőnek, ráadásul pont a tanfelügyelőségre: a fizetési papírokat kellett a bank számára előkészíteni, a statisztikai adatokat összesíteni. Éjjel-nappal dolgoztam. Amikor elérkezett az őszi betakarítás, azt mondja a tanfelügyelő, Marci, te most kiküldött leszel a rajontól, ellenőrzöd, hogy megy a betakarítás. Kaptam egy kerékpárt (valakitől elvették), és azzal mentem Csomafalvára. Nem kellett dolgozni semmit, csak ott lenni, megszidni az embereket. De én nem szidtam meg senkit, a kollégák jó barátaim voltak. A tanácsnál már várt az elnök: jöjjön elvtárs, mert annyi bajom van a kulákokkal, összeszedtem vagy tizenkettőt, itt vannak az irodában. Bent megálltam az elnök mögött, s ő kezdte szidni az embereket. Arra gondoltam, én úgy fenékbe tudnám billenteni, hogy az orra felszántaná a földet! Aztán eljött az ősz, kezdődött a tanítás, és kineveztek a gyergyószentmiklósi ötös számú iskolához igazgatónak. Eltelt egy hét, a tanfelügyelőt leváltották, engem elcsaptak. A vonaton találkoztam Bálint Mihállyal, aki tanárként felkerült a tartományi pártbizottsághoz. Elmeséltem, mi történt, és ő a pártbizottságnál azzal érvelt mellettem, hogy kultúrforradalom van, ez az ember pedig zeneértő, még hasznát lehet venni. Próbaidőre visszavettek, de Gyergyóból el kellett mennem, mert ott „nem volt becsületem". Így helyeztek vissza Csíkba. A tanfelügyelőségen János Pali azzal fogadott, hogy Bánkfalván van magyar szak és zene. Ismét befogtuk a lovakat és indultunk. A kollégák nagyon kedvesen fogadtak. Már abban az évben ott is szerveztem énekkart. Év végén jön János Pali ellenőrzésre, kérdi, valamilyen problémám van-e. Egyetlen szobában lakunk a három gyermekkel – mondtam, Madarason pedig lenne, ahol lakni. Ősszel kaptam az áthelyezést Madarasra. Boldogság, öröm a családban, bejelentkezem az iskolába, eltelik egy hét, és hívnak a tanfelügyelőségre. János Pali azzal fogad: – Marci, neked Madarasról el kell tűnni, mert aki téged megpártol, annak is baja lesz. Karcfalva nincs messze az eklézsiától, és odateszünk. (Kiderült, egy kicsapongó kollégának kellett a hely, aki pártvonalon jól helyezkedett. Egy társával szerkesztették meg a vádiratot ellenem.) Karcfalván hat évig nagyon jó volt, utána lehoztak a dánfalvi gimnáziumba, és onnan jöttem haza.

_ – Madarason pedig azonnal elindította a Forrás együttest.

_ – A legelső műsorunkat, az Este a fonóban címűt 1966-ban mutattuk be. Én szerkesztettem és tanítottam a zenei részt, Böjte Laci és felesége, Rózsika, betanították a táncot. Nagy sikerünk volt vele Szeredában. Utána következett a Madarasi lakodalom. Országos döntőre jutottunk vele Medgyesre, harmadik díjat nyertünk vele a kolozsvári Megéneklünk Románia versenyen. Mert akkor csak az volt. A lakodalmas után jött a Felcsíki leányszöktetés. Azzal Cãlimãnesti-re jutottunk el, az Olt menti fesztiválra. Hat megyéből volt egy-egy együttes, és minket ért az a szerencse, hogy Hargita megyét képviselhettük. Amikor leszerepeltünk, hívott engem a zsűri, megkérdezték, mi a végzettségem. Mondom, tanító, mert abból nem tágítottam soha, noha tanárként dolgoztam végig. Délutánra aztán a zsűri berendelte a madarasi együttest a parkba. Kiderült, hogy a Román Televízió próbafelvételt készített. Nem telt bele egy hét, és itthon is megkerestek. Édesapámnak egy kaszálójára mentünk ki, ahol van egy forrás is, ott volt a szereplés. 15 perces felvétel készült, a román adásba ment be.

_ – Szerepelt az együttes más alkalmakkor is.

_ –A madarasi együttes a 35 év alatt bármelyik percen – egy próba után – fel tudott lépni. Úgyhogy nem volt kampány-jellege a munkánknak. A megyei kultúrbizottságnál Antal Miki koreográfus felelt az előadásokért. Nem kellett gondolkoznia, honnan szerezzen különböző alkalmakra együttest. Mindketten nyertünk: nekem volt egy jó koreográfusom, neki volt mindig biztos műsora. Amikor Csehországot megszállták az oroszok, éppen Tusnádfürdőn szerepeltünk. Egyszer csak jött Bakó Laci: – Gyere Marci, vigyed haza az együttest, mert baj van, Csehországot megszállták. Hazamentünk, másnap reggel hívott Miki, hogy menjünk fogadni Ceausescut Bükkszádnál. Egyszer Szentdomokosnál kellett fogadjuk, és elkísérjük a Tolvajos tetőig. Tehát felhasználtak minket ilyen dolgokra, de nem kellett egy jelmondatot se mondjunk, csak énekeltük a népdalt és táncoltunk. Szerencsére, engem nem kértek, hogy pártverset vagy ilyesmit mondjunk.

_ – A műsorba sem szóltak bele soha, nem mondták, hogy ez vagy az az ének nem mehet?

_ – Nem, soha senki nem szólt bele. Valahogy olyan különállók voltunk. De hasznukra voltunk nekik is, mert ha a párt rendezte a műsort, mi adtunk elő olyan műsorszámot, ami tetszett a népnek.

_ A legnagyobb sikerünk a Kádár Kata balladával volt Székelyudvarhelyen, a balladák fesztiválján. Ott aztán Miki kitett magáért. A zenei rész összeállításánál Domokos Pál Péter gyűjteményét használtuk fel.

_ – Hogy tudta Marci bácsi összeszedni az együttest? Kellett-e toborozni, vagy inkább válogatni a jelentkezők között?

_ – A műsor sikere elég volt ahhoz, hogy jelentkezzenek a fiatalok. Volt olyan is, akinek nem volt tehetsége, de amikor megpróbálta, rájött, és kimaradt. Óriási előnyt jelentett, hogy jó zenekar alakult Madarason. Amikor hazakerültem, volt három-négy zenész, akik hallásból muzsikáltak. Elmondtam nekik, hogy szeretnék egy jó zenekart alakítani, ezért tanulni kell. Örömest vállalták. Legelőször a C-dúr hangsort tanítottam meg nekik, utána a D-dúrt. Majd megmutattam nekik, hogy néz ki a kottán. Később a hármas hangzatot is megtanítottam. Akkor kezdtük készíteni az Este a fonóban műsorunkat. Lekottáztam megjegyzésekkel, eléjük tettem, hümmögtettek, egyszer csak azt mondja Miklós Jóska: – Marci bácsi, dúdolja csak el, mert mi tudjuk, csak a dallam még nem alakult ki. Eldúdoltam kétszer, és akkor belefogtak, játszották. Sokszor megsértődnek, ha azt hallják, hogy Miklós Marci tanította meg őket: nem, ők megtanultak maguktól. De én provokáltam őket!

_ – Hogy álltak össze a műsorok?

_ – Éjjel felébredtem, s olyankor születtek meg az ötletek. Sok elszaggatott népdalgyűjteményem van, azokat forgattam, és 100-150 népdalt elénekeltem, míg kiválasztottam, hogy melyik talál a műsorba.

_ – Marci bácsi élesztette újjá Madarason a fúvószenekart.

_ – Édesapám fúvószenekarban játszott, én is kedveltem a zenét már gyermekkoromtól kezdve. Amikor már kezdett kikopni a zenekarból, tizenévesen leakasztottam a kürtöt a szegről, és alakítottunk egy fiatal zenekart. Később fúvósokkal nem foglalkoztam, inkább hegedültem, próbákon és előadásokon a hegedű mindig velem volt. A ’89-es változás után dr. Janka Ferenc budapesti ügyvéd alapított egy fafeldolgozó üzemet Madarason, a megnyitó ünnepségen három-négy zenész – akik a Köllő Feri zenekarában játszottak Szeredában – megegyezett, hogy ebből az alkalomból muzsikálnak. A doktor úrnak nagyon megtetszett, és megígérte, hogy egy garnitúra hangszert és ruhákat vesz, alakítsanak zenekart. Eltelt öt esztendő, amikor levelet írtam neki, részletezve a madarasi fúvószenekar történetét, fontosságát, és azt, hogy mire lenne szükségünk. Nemsokára meg is érkeztek a hangszerek és a gyönyörű ruhák. A hangszereket a szeredai kultúrházban levő gazdátlan hangszerekkel egészítettük ki, Gergely András segítségével. Mivel kottából is tudtam kürtölni, összegyűjtöttem a fiatalokat, a nyári konyhánkat berendeztem zeneteremnek, ott próbáltunk. A népművészeti iskolának a kihelyezett tagozatán az öt–nyolc osztályosokat tanították fúvós hangszerre, ők már tudtak kottából zenélni. Én pedig megtanítottam a nagyokat. Nehéz volt, de megtanulták. Zenész fiam segített összeállítani a műsort, és március 15-én a 32 tagú nagy zenekar eljátszotta a magyar himnuszt, utána a Kossuth-nótát és más dalokat. Felemelő volt az első koncertünk a templomban. Idén is karácsony estén koncertet adtak.

_ – Közben komoly gyűjtőmunkát is végzett Marci bácsi.

_ – Mikor Karcfalván tanítottam és javában végeztem a zenetanfolyamot, kapok egy értesítést Sárosi Bálinttól. Ő rákosi, én madarasi, legénykorunkban jó barátok voltunk. Értesít, hogy megy Jenőfalvára népdalokat gyűjteni, készítsem elő az énekeseket. Én örömemben lelkemre vettem. Meg is érkezik Kallós Zoltán tanító társaságában. Beindult a gyűjtés, Bálint szakszerűen gyűjtött, mi Zolival csak asszisztáltunk, szolgáltunk mellette három napig. Megfigyeltem, hogy mielőtt az atyafi énekelni kezdett, Bálint mindig belefújt az á sípba, hogy rögzítse a hangzást. Bevallom, én akkor egy kicsi lopást is végeztem, mert négy-öt éneket magamnak is felvettem. Itthon aztán már belejöttem a gyűjtőmunkába, de a most kiadott gyűjteményben azok az énekek is benne vannak: 1958, énekelte Mészáros Erzsébet.

_ Aztán ha valahol megtetszett nekem egy ének, lejegyeztem. És elérkezett az az idő, amikor Mária lányom államvizsgára készült a kolozsvári zeneakadémián. Olyan témát választott, amiben én is tudok segíteni. Népdalra volt hát szükség, és gyűjtöttünk 1978-ban, 1979-ben Madarason, Jenőfalván és Karcfalván, aztán Vacsárcsiban, ahol szintén értékes hagyományok vannak. Összegyűjtöttünk 110 népdalt. Amikor pedig az első fokozati vizsgáját készítette elő, felújítottuk a gyűjtést.

_ – Kinek az ötlete volt, hogy ezt a sok népdalt ki kellene adni könyv formájában?

_ – Máriának. De el sem tudtam képzelni, hogy én ki tudnék adni egy könyvet! A gyűjtemény füzetekben megvolt, külön-külön. Feleségem első agyvérzése után négy évig volt beteg, az utolsó év nagyon nehéz volt. Én gondoztam. Temetése után semmihez sem volt kedvem, de valamit tenni kellett. Akkor vettem elő a gyűjteményt. Elhatároztam, hozzáfogok a könyvhöz. Aztán úgy belemelegedtem a munkába, hogy megtörtént, egyik reggel tüzet tettem, reggeli előtt leültem dolgozni, és mikor kicsit belefáradtam, reggelizni akartam, de már délután három óra volt, úgy magával ragadott a munka. Egy év alatt készült el a könyv. Jagamas János és Faragó József értékes gyűjteménye, a 350 romániai magyar népdal volt a minta, abból tanultam, hogyan lehet a népdalok szerkezetét leírni. Dr. Szenik Ilona, aki Kolozsváron a kéziratomat átnézte, azt mondta, mivel ennek a gyűjteménynek monográfia jellege van, nyugodtan írjam oda, hogy csíkmadarasi népdalok. Hát ez volt nekem a legnagyobb örömem. Ezért is tettem be még az előszó elé ajánlását: „Miklós Márton csíkmadarasi népdalokat felölelő gyűjteménye a község kihalófélben lévő népzenei hagyományát mutatja be. A kötet monográfia jellegű, minden vokális műfajt átfog. Szándéka, hogy az írásbeli rögzítés segítségével a dalokat a mai és a további generációknak megőrizze és továbbadja. A zenei lejegyzések megfelelnek a népzenetudomány kívánalmainak. A kották hűen, ugyanakkor könnyen olvashatóan adják vissza a dallamokat. (...) Biztos vagyok benne, hogy a gyűjtemény hasznos lesz mind a hagyományőrző csoportok munkájában, mind az általános iskolai oktatásban."

_ – A könyv tartalmazza a népzenei gyűjtemény mellett a Forrás együttes műsorainak anyagát és gazdag fényképanyagot is. Miért pont az Édesanyám rózsafája címet választotta a gyűjteménynek?

_ – Amikor az együttest megalakítottam és színpadra léptünk, legelőször ez az ének hangzott el. A fedőlapot is én terveztem, rajta a kertemben nőtt rózsák fényképével.

Kérdezett: Takács Éva

Erről a fórumon

Nem tetszik a média? Légy te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg, hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el  levélben vagy kérjük töltse fel a youtube-on a SZEFHE Média Kommandó csoportjához

Markunkban a hatalom Egy telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó menüben kattintson a hír beküldésére.  Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk Székelyföld tiszta hangja!

Rendeljen tőlünk zöld tárhelyet Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak a szerverek.

A legolcsóbb Romániában 50 Euró 3 Giga EGY ÉVRE 

Nyisson PayPal számlát és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.