|
Nagyanyáink idejében megbotránkoztatónak
minôsítették, szüleinkre rosszallóan nézett a "világ
szeme", de ma egyre inkább divattá válik, hogy már a
házasság elôtt összeköltöznek a fiatalok. Elsô
hallásra kecsegtetô gondolatnak tûnik a szeretett
személlyel élni, azonban a gyakorlat arról árulkodik,
hogy a közös háztartással járó gondok-bajok esetenként
cseppenként adagolt méregként hatnak a kapcsolatra, de
az sem kizárt, hogy megerôsítik azt.
S. O. – 26 éves titkárnô
– Semmiképp sem mennék bele egy házasságba anélkül,
hogy azelôtt legalább egy-két évig ne éltünk volna
együtt. Két évig laktam a volt barátomnál, mielôtt
szakítottunk. Ennyi idô kellett, hogy megismerjük
egymást és rájöjjek, nem tudom elfogadni a rossz
szokásait. Rendetlen volt, fölösleges dolgokra
költötte el a pénzt, amikor több száz lejes
fogyasztást kellett kifizetnünk. Ráadásul folyamatosan
nálunk lógtak a barátai és ha már ott voltak,
általában meghívta ôket vacsorára is. Persze, nekem
kellett fôznöm és kiszolgálnom a társaságot. Az együtt
járás idején a pár óra alatt, amit együtt töltöttünk,
el voltam ragadtatva, hogy milyen rendes fiút ismertem
meg, a randikra virágot hozott, moziba, színházba
vitt, biztos voltam benne, hogy ô az, akivel szeretném
leélni az életem, aztán megismertem az
elviselhetetlenebbik énjét. Szerintem azért fontos az
együttélés, mert csak így lehet valójában megismerni a
mellettünk lévô embert és szerintem jobb, ha a
házasság elôtt észrevesszük, melyek azok a hibái,
amelyeket nem vagyunk képesek elnézni. Egy házasságból
már nehezebb kilépni, hiszen közrejátszanak az
anyagiak, a közös lakás, esetleg a gyerek, de
mindenképpen bonyolultabb a válás.
P. E. – 23 éves egyetemista
– Nem költöznék össze a barátommal. Még sohasem
éltem együtt fiúval, de úgy érzem, ha egy fedél alatt
laknánk, gyorsan megunnánk egymást, eltûnne a találkák
varázsa, az az öröm, amit akkor érzünk, amikor
megpillantjuk egymást. Félek, mert már most
észrevettem, hogy amikor hétvégére elutaztak a szüleim
és több napig együtt voltunk nálam a barátommal,
sokkal többet veszekedtünk, tévét nézett, amikor én
sétálni akartam, szóvá tette, hogy nem elég meleg a
leves. De fôleg az zavart, hogy állandóan mellettem
volt, nem tudtam azt nézni a tévében amit akartam,
nyugodtan beszélni telefonon a legjobb barátnômmel,
úgy éreztem, nincs intimitásom és dühös voltam rá
emiatt. És mindez csak pár nap alatt. Nem is merek
arra gondolni, mi lenne, ha hónapokat kellene mellette
éljek. Nem érzem magam felkészültnek, hogy ilyen
szinten megosszam az életem egy fiúval. Nekem nagyon
jó, hogy néha találkozunk, élvezzük egymás társaságát,
aztán mindketten haza megyünk és éljük a saját
életünket. Azt hiszem, az is közrejátszik, hogy
egyedüli gyerek vagyok és megszoktam, hogy anyukám
ebéddel vár otthon, együtt mosogatunk, úgy érzem, nem
tudnám megszokni, ha én kellene fôzzek, mossak,
takarítsak két emberre és emellett egyetemre is
járjak. Lehet, pár év múlva megváltozik majd a
gondolkodásom, de egyelôre a kényelmet választom.
S. B. – 30 éves menedzserasszisztens
– Nem bántam meg, hogy másfél évvel ezelôtt
összeköltöztem a barátnômmel, hiszen amellett, hogy
nagyon jó érzés, hogy mellette ébredek, ô életem
értelme és vele minden percem megosztanám, anyagilag
is hasznosabb az együtt lakás. Egyikünk sem
marosvásárhelyi, egyetemre járunk, közben pedig
dolgozunk és nem túl nagy a fizetésünk, így könnyebb,
ha osztozunk a háztartással járó költségeken. Együtt
fôzünk, hétvégeken közösen takarítunk, azóta lettünk
igazi társak, mióta egy fedél alatt lakunk. Ôszintén
szólva, úgy érzem, fölösleges a házasság, hogyha papír
nélkül is ennyire jól kijövünk. A barátnôm szerint
mielôtt gyereket vállalunk, mindenképpen össze kell
házasodnunk, azonban én ezzel nem értek egyet, mert ma
már más világot élünk, egy gyereket nem közösítenek ki
amiatt, hogy törvényesen nincsenek összeházasodva a
szülei.
Cs. A. – 28 éves könyvelô
A párom nem szeretne nôsülni. Engem nem zavar, hogy
házasság nélkül élünk együtt, de a családom nincs
elragadtatva a "vad- házasságtól". Vidéki nagymamámhoz
nem szívesen megyek, mert folyamatosan azt
hangoztatja, hogy az ô idejében szóba sem jöhetett az,
hogy egy lány együtt lakjon barátjával és bár nem
mondják, tudom, hogy a szüleimet is zavarja. Folyton
kérdezôsködnek, hogy mikor lesz már az esküvô, nem
értik, hogy négyévi együttélés után miért nem kéri meg
a kezem. Tudom, hogy számunkra újdonságot nem hozna a
házasság, hiszen már minden gondolatát, mozdulatát
ismerjük a másiknak, közös kasszán élünk, van közös
kocsink, együtt vettük a lakást, de bevallom, hogy én
is álmodozom néha az esküvôrôl, nászútról. A párom meg
nem érti, hogy mit számít egy nap, amikor már régen
életünk párjává fogadtuk a másikat. Egy nônek azért
számít.
B. Zs. – 27 éves informatikus
– Házasság? Minek? Majd, ha eldöntöttük, hogy közös
gyereket vállalunk, akkor lehet szó róla. Csak azért,
hogy mindketten elkényelmesedjünk ebben a
kapcsolatban, és ne jusson eszünkbe, hogy folyton
tennünk kell azért valamit, hogy fenntartsuk a társunk
érdeklôdését, szerintem teljesen fölösleges a
házassággal járó giccses hercehurca, ami ráadásul
rendkívül költséges is, és nem minden családban vannak
olyan gazdag rokonok, hogy "hozzon is a házhoz". A
férfi számára a házasság felelôsséget jelent.
Legalábbis engem ebben a szellemben neveltek. Amíg nem
tudok elfogadható feltételeket biztosítani a páromnak,
amíg nem tudnánk az én kezdô fizetésembôl megélni, ha
neki esetleg ki kellene maradnia a munkából, és addig,
amíg a szüleink támogatására szorulunk, fölösleges a
"holtomiglan-holtodiglan" fogadalmat kimondani, mert
nem lehet betartani. Ma már senki sem lepôdik meg
azon, ha két fiatal együtt él, és ezt csak addig
érdemes vállalni, amíg ez az együttlét mindkét fél
számára örömöt jelent.
H.A. – tanítónô
– Mondjon bárki bármit, valahol a szíve mélyén
minden lány arra vágyik, hogy férjhez menjen.
Hivatalosan és egyházi szertartás szerint is,
menyasszonyi ruhában, ahogy egykor a szüleink vagy a
nagyszüleink tették. Akik szintén ezt várják el tôlünk,
és akkor érzik azt, hogy révbe érkeztünk, ha
elmondhatják, hogy férjhez adták a lányukat, megnôsült
a fiuk. Ha ez az esemény kimarad az életünkbôl,
nehézségekkel teli hosszú évek során mire fogunk
gondolni? Visszaemlékszem vidéki nagyszüleim nappali
szobájára, ahol a falon a nagyapáim katonaképe mellett
mindig megbámultam a kinagyított esküvôi fényképüket,
amire halálukig nagyon büszkék voltak, és ezt
tartották az egyik legszebb dolognak az életükben.
Nekem szerencsém van, hisz az anyai nagyszüleim vidéki
pedagógus házaspárként irigylésre méltó házaséletet
éltek, ahogy földmûvesként az apai nagyszüleim
házassága is a békesség jegyében telt el. Ezt láttam,
erre vágyom én is, bár tudom, hogy ma egészen más a
világ. De a saját világunkat mi teremtjük meg!
P.Sz. – vállalkozó
– Felgyorsult, ideges világban élünk, ahol a
házasságról alkotott kép is más lett.
Ma már egy nô sincs kiszolgáltatva a férfinak, hogy
el kelljen tûrnie minden szeszélyét, azt, hogy
megcsalja, hogy durván bánik vele, s idôvel leszokik a
legelemibb figyelmességrôl is. Persze, tudom, hogy
iszonyúan nehéz egyedül gyermeket nevelni, mégis azt
hiszem, csak azzal a férfival szabad házasságot kötni,
akivel már kipróbálta az ember, hogy hosszabb ideig is
talál a szó, s a viták, veszekedések nem teszik tönkre
a szerelmet vagy szeretetet.
P. M. – 29 éves orvosnô
– Egy nônek ma már fel kell készülnie arra, hogy
nem azzal a férfival éli le életét, akinek elôször
mondta ki a boldogító (?) igent. Egyre gyakrabban
látom magam körül, hogy a férfiak egy idô után
megunják a házasságot, és akkor hagyják ott a
feleségüket és a gyereket vagy gyerekeket, amikor a
legnagyobb szükség lenne rájuk. Szeretnék akkor
gyereket vállalni, amikor már biztos vagyok abban,
hogy önállóan is meg tudok állni a lábamon, és nem
halok bele (természetesen képletesen), ha a gyerekeim
apja más társat talál magának, akivel én már sem
fiatalságban, sem szépségben, sem a gondtalan
együttlétet illetôen nem tudom felvenni a versenyt.
(menyhárt)
Erről a fórumon
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet
Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak
a szerverek.
A
legolcsóbb Romániában 50 Euró
3 Giga EGY ÉVRE

Nyisson PayPal számlát
és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|