Kilencven
éve született Lütyő felügyelő, azaz Louis Germain de
Funès de Galarza. Spanyol nemesi család sarja volt,
pályáját gyémántcsiszolóként kezdte, majd számos
munkahelyéről kollégái nevettetései miatt volt
kénytelen távozni. Első filmszerepére negyvenkét éves
koráig kellett várnia, addig is bárzongoristaként
dolgozott Párizsban. Jóval később, pályája csúcsán úgy
nyilatkozott: „Sokáig vártam, hogy a piramis csúcsára
fölülhessek, de most, hogy a tetején ülök, meg kell
mondjam, nem túl jó itt, mert a piramis vége hegyes és
szúr."
Louis de Funès-t Radványi Géza filmrendező fedezte
fel, ám nevét csupán ötvenéves korára ismerhette meg
Európa Jean Marais oldalán a Fantomasban. A
világhírnévig újabb tíz évnek kellett eltelnie, amikor
száz filmje közül a Jákob rabbi kalandjainak végre
sikerült egész Amerikát is nevetésre késztetnie.
A hazánkban is közkedvelt Csendőr-sorozatot húsz
éven át forgatták, sikerének kulcsát kiválóan
szemlélteti a grimaszoló, hevesen gesztikuláló,
méregzsák Lütyő felügyelő. De az érem másik oldalán a
hiperaktív, lobbanékony természetből fakadóan két
szívinfarktust is találunk, melyből az utóbbi -
hatvankilenc évesen - el is vitte a máig legnagyobb
hatású francia komikust. Funès haláláig a kisember
prototípusa maradt: a filmjeiből ismert méregzsák,
hadonászó és verekedő főnök, a vég nélküli grimaszok
és a nevettetés utolérhetetlen mestere. Mondják, hogy
sok szempontból nehéz ember volt a magánéletében is:
érzékeny, sértődős, tökéletességmániás. Ugyanakkor
olyan művész is, akivel sok kollégája vallomása
szerint rendkívüli élmény volt együtt dolgozni. Élete
utolsó éveiben a forgatások orvosi felügyelet mellett
zajlottak, és az egész stáb rettegett, nehogy Funès
egy-egy jelenetben túlzott átéléssel húzza fel magát.
Pályája igencsak nehezen indult, egyre-másra
bocsátották el állásából. Azután bárzongorista lett,
de igazi szerelme a színház volt. A színpad jelentette
számára az igazi iskolát, ahol aprólékos és
elkeseredett munka árán alakította ki személyiségét,
az állandóan handabandázó kisember alakját, amely
anyja jóslatát valóra váltva valóban megnevettette a
nemzetet.
Sokáig zongoristaként kereste a kenyerét, s csak
1956-ban, negyvenkét évesen kapta élete első
filmfőszerepét, a Megmentettem az életemet című
vígjátékban. Addig megszámlálhatatlan film
epizódszerepeit játszotta el. Szinte megállás nélkül
dolgozott, nem utolsósorban azért, hogy családja
megélhetését biztosítani tudja. Nemcsak filmen, hanem
színpadon és rádióban is szerepelt. Egy nemzetközi
statisztika szerint 1956 és 1981 között az első ötven
legnézettebb filmből huszonhét francia, s ebből
Hetek.hu
Erről a fórumon
Nem tetszik a média? Légy
te a média! Lépjen be a média kommandónkba!
Ha
valaki tanúja volt érdekes, közérdekű vagy szép eseménynek és úgy ítéli meg,
hogy ez több embert érdekelhet, akkor küldje el levélben vagy kérjük
töltse fel a youtube-on a SZEFHE
Média Kommandó csoportjához
Markunkban a hatalom Egy
telefonnal, most fényképet készíthet, hangot vehet fel, filmezhet, de ha kedvet
érez akár egy cikkben is megírhatja véleményét. Ez utóbbi esetben regisztráljon és a felhasználó
menüben kattintson a hír beküldésére. Együtt EgyMásért MiMagunk legyünk
Székelyföld tiszta hangja!
Rendeljen
tőlünk zöld tárhelyet
Miért zöld? mert kizárólag megújuló energiát használnak
a szerverek.
A
legolcsóbb Romániában 50 Euró
3 Giga EGY ÉVRE

Nyisson PayPal számlát
és gyerekjáték lesz az internetes vásárlás.
|